• Person


    Ilona Kassai

    Ilona Kassai

    Fødsel: † 1928–2025

    Színművész.

    Kiskorától primadonna akart lenni – drámai színésznő lett. Szegeden Lehotay Árpád színiiskolájába járt, ahol Abonyi Tivadar, Hegedűs Tibor és Rajz János volt mestere. 1949-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára, azonban elhagyta a képzést rövid idő után. 1949-ben az Állami Bányász Színházba szerződött, majd 1951–től egyik alapító…

     Fortsæt

    Nuværende programmer


    Der er p.t. ingen forestillinger

    Színművész.

    Kiskorától primadonna akart lenni – drámai színésznő lett. Szegeden Lehotay Árpád színiiskolájába járt, ahol Abonyi Tivadar, Hegedűs Tibor és Rajz János volt mestere. 1949-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára, azonban elhagyta a képzést rövid idő után. 1949-ben az Állami Bányász Színházba szerződött, majd 1951–től egyik alapító tagja lett a Faluszínháznak (a későbbi Állami Déryné Színháznak). 1976-tól az Arany János Színház művésznője volt. 1961-ben Jászai Mari-díjat, majd két év múlva a Kossuth-díjat is megkapta. Sokáig a legfiatalabb Kossuth-díjas színésznő volt, mivel a díj átvételekor még nem volt 35 éves. Szinkronszínészként is népszerű, sokat foglalkoztatott művész volt.

    Díjak, elismerések:
    Jászai Mari-díj (1961)
    Kossuth-díj (1963)
    Roger Kahane francia rendező Élek és szeretlek benneteket című filmje, amelyben nagymamát alakított, megkapta a Namur-i Nemzetközi Frankofón Filmfesztivál különdíja (1998)
    Washingtoni Zsidó Filmfesztivál közönségdíja (1999)
    SzíDoSz Életmű-díj (2017)
    Bujtor István-életműdíj (2021)

    Színpadi szerepeiből:
    Friedrich Schiller: Ármány és szerelem....Lady Milford
    Shakespeare: II. Richard....Gloucester hercegné
    Katona József: Bánk bán....Melinda
    Szophoklész: Antigoné....Antigoné
    Shakespeare: Othello....Desdemona
    Hermann Gressieker: VIII. Henrik és hat felesége... Jane Seymour, a szeplőtlen királyné
    Mici néni két élete....Mariska
    Arthur Miller: Édes fiaim....Ann Deever
    Felkai Ferenc: A király bolondja....Eufémia
    Patrick Hamilton: Gázláng....Elisabeth
    Erich Kästner: Emil és a detektívek....Nagymama
    Tankred Dorst–Ursula Ehler: Amálka....Vízitündér
    Molière: Scapin furfangjai....Nériné
    Kosztolányi Dezső: Édes Anna....Vizyné
    Batta György: Töklámpás....Faggyúné asszony
    Robert Harling: Acélmagnóliák....Clairee Belcher
    Leonard Gershe: A pillangók szabadok....Mrs. Baker
    Kovalik Márta–Hegyi Imre: Profán ballada....Barátnő
    Charles Dickens: Karácsonyi ének....Fezziwigné
    Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai....Polly néni
    Borisz Rabkin: Halhatatlan őrjárat....Olga
    Romhányi József: Csipkerózsika....Dajka
    Jules Verne: A tizenöt éves kapitány....Mrs.Weldon
    Zoltán Pál: Andersen mesél....Édesanya
    Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember....Csáthné
    Szigligeti Ede: Liliomfi....Kamilla, a nevelőnő
    Sós György: Köznapi legenda....dr. Gedő Ilona
    Jókai Mór: Könyves Kálmán....Ingoli, Álmos felesége
    Németh László: Villámfénynél....Anna
    Tóth Miklós: Kutyaszorító....Etuka
    Hámori Tibor: A gyilkos nem én vagyok....Edit
    Szabó Magda: Kígyómarás....Paula
    Igor Rusnak: Rókák, jó éjszakát!....Magda
    Békés József: A hetedik kocsi....Magda
    Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit....Dockdaisy
    Kornyejcsuk: Bodzaliget....Vaszilissza
    Molière: Botcsinálta doktor....Rébék
    Kornyejcsuk: Csillagtárna....Galja Iváncsuk
    Gárdonyi Géza: Egri csillagok....Éva
    Honoré de Balzac: Grandet kisasszony....Eugénie
    Igor Lukovszkij: Két kapitány....Fenja Petrova
    Milan Begović: Ketten a viharban....Gigi
    Gorkij: Kispolgárok....Asszony
    Jókai Mór: A kőszívű ember fiai....Liedenwall Edith
    Emőd Tamás–Szirmai Albert: Mézeskalács....Királyné
    Szofronov: Moszkvai jellem....Zsénya, diáknő
    Illés Sándor: Az öreg béres....Rozika
    Muşatescu: Titanic keringő....Miza
    Heltai Jenő: A tündérlaki lányok....Boriska

    Játékfilmek:
    Tilos a szerelem (1965)
    Sikátor (1966)
    Makra (1972)
    Harmadik nekifutás (1973)
    A néma dosszié (1978)
    Az írógép (1999)
    Eichmann (2007)
    A nyomozó (2008)
    Argo 2. (2015)
    A fehér király (2016)
    A tökéletes gyilkos (2017)
    Valami Amerika 3. (2018)
    Legénybúcsú Bt. (2018)
    Zárójelentés (2020)
    Űrpiknik (2021)
    Tíz perc múlva három (2022)

    Tévéfilmek:
    Hét kérdés a szerelemről (és három alkérdés) (1969)
    Cid (1981)
    A láperdő szelleme (1984)
    Tűrhető Lajos (1988)
    Szomszédok (1990)
    Dracula (2002)
    Szeret, nem szeret (2003)
    Budapest, nőváros (2008)
    Árulók (2017)

    Mr. Popper pingvinjei

    Vörösmarty Mozi
    • Mrs. Van Gundy magyar hangja

    Anbefalinger


    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016