• művész


    Katona  Zsolt

    Katona Zsolt

    Született: 1976.október 10. (Budapest)

    Színművész.

    A színészmesterség alapjait a Thália Tanodában sajátította el. Az évek során több prózai, és a Gyöngyösi Tamás által vezetett Mozgásszínház előadásában is szerepelt.

    Aktuális programok


    Macskafogó

    József Attila Színház

    Az 1986-ban készült, kultikus családi rajzfilm színpadi változata feledhetetlen szórakozás az egész családnak!

    Made in Hungária

    Móricz Zsigmond Színház

    Tartson velünk egy igazi házibuliba! Idézzük meg együtt a Szent István parkot, az Ipoly mozit, a Dagály Fürdőt –…

    Szibériai csárdás

    József Attila Színház

    Magyar katonáknak kell megszólaltatniuk Kálmán Imre zseniális operettjét, a Csárdáskirálynőt. Nincs jelmezük, díszletük, alig van hangszerük, nincs közöttük képzett…

    Macskafogó

    Nyári Szabadtéri Esték

    Az idei nyáron immár harmadik alkalommal szervezzük meg Vecsésen, a BÁKK előtti Fő téren SZABADTÉRI SZÍNHÁZI estjeinket, ahol népszerű,…

    Színművész.

    A színészmesterség alapjait a Thália Tanodában sajátította el. Az évek során több prózai, és a Gyöngyösi Tamás által vezetett Mozgásszínház előadásában is szerepelt.

    "Non-stop dínom-dánom" Luxemburg grófja

    József Attila Színház
    • Háziúr, Pap

    23/24 Szibériai csárdás vjb.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Az ötödik pecsét

    József Attila Színház
    • Nyilas 1

    Az ötödik pecsét

    József Attila Színház
    • Nyilas 1

    Luxemburg grófja

    József Attila Színház
    • Háziúr, Pap

    Macskafogó

    Szarvasi Vízi Színház
    • Foltos Jimmy / Macskalóz

    Macskafogó - musical - József Attila Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Foltos Jimmy / Macskalóz

    Made in Hungaria - József Attila Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Házmester

    Made in Hungária extrákkal

    József Attila Színház
    • Házmester

    Made in Hungária házibulival

    József Attila Színház
    • Házmester

    Mézesvölgyi Nyár - Made in Hungária

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Házmester

    Száll a kakukk fészkére

    József Attila Színház
    • Warren ápoló

    Száll a kakukk fészkére

    József Attila Színház
    • Warren ápoló

    Száll a kakukk fészkére

    József Attila Színház
    • Warren ápoló

    Szibériai csárdás

    Vörösmarty Színház
    • Orosz tiszt/ Orosz őr

    Szibériai csárdás

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Orosz tiszt/Orosz őr

    Szibériai csárdás

    József Attila Színház
    • Orosz tiszt/Orosz őr

    Szibériai csárdás - József Attila Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Orosz tiszt/ Orosz őr

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016