• művész


    Kelemen  István
    2

    Kelemen István

    Született: 1967. július 21. (Budapest)

    Színművész.

    Autószerelői szakközépiskolában (Fáy András Közlekedési Szakközépiskola) érettségizett, műszaki vonalon szeretett volna továbbtanulni. Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezért egy évet a Nemzeti Stúdióban töltött el. 1988–1992 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. Főiskolai gyakorlatát a Madách Színházban töltötte. 1992–2007 között a Madách Színház…

     Tovább

    Aktuális programok


    A Padlás

    Vörösmarty Színház

    „Mert kell egy hely, hol minden szellem látható. Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható” – ez a…

    Vörösmarty Színház: Diótörőcske

    Budaörsi Latinovits Színház

    Csukás István utolsó színpadi művét Szikora János felkérésére a Vörösmarty Színház számára írta, és gyermeki örömmel várta a karácsonyra…

    A kék hajú lány

    Vörösmarty Színház

    Az előadás célközönsége a 13-17 év közti korosztály, iskolai osztályoknak, csoportoknak ajánljuk! Az előadás időtartama kétszer 45 perc plusz…

    Színművész.

    Autószerelői szakközépiskolában (Fáy András Közlekedési Szakközépiskola) érettségizett, műszaki vonalon szeretett volna továbbtanulni. Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezért egy évet a Nemzeti Stúdióban töltött el. 1988–1992 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. Főiskolai gyakorlatát a Madách Színházban töltötte. 1992–2007 között a Madách Színház tagja volt. Később szabadúszóként a Játékszínben szerepelt. 2009-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

    Díjak, kitüntetések:
    Kazinczy érem
    Mensáros László-díj (1998)
    Vörösmarty Mihály-díj

    Fontosabb színházi szerepei.
    Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül (1991)
    William Shakespeare: Téli rege – Florizel (1992)
    Örkény István: Pisti a vérzivatarban – A kimért (1992)
    Shaespeare: Ahogy tetszik – Silvius (1994)
    Goldmann: Az oroszlán télen – Fülöp (1994)
    Prisetley: Váratlan vendég – Eric (1995)
    Friedrich Schiller: Stuart Maria – Mortimer (1995)
    Scarnacci-Tarabusi: Kaviár és lencse – Nicola Vietoris (1995)
    Németh László: Széchenyi – Béla (1995)
    Voskovec-Werich: A nehéz Barbara (1995)
    Bródy Sándor: A medikus – Filozopter (1996)
    Moldova György: Az ifjú gárda avagy ugyan már Ibolyka-Perlaki (1996)
    Fazekas-Schwajda: Ludas Matyi – Matyi (1996)
    Stein – Bock – Harnick: Hegedűs a Háztetőn – Motel (1996)
    Thomas Mann: Mario és a varázsló – Mario (1996)
    Albert Camus: Caligula – Caligula (1997)-WERICH: A NEHÉZ BARBARA
    Herman Wouk: Zendülés a Caine hajón – Dr. Bird (1998)
    Weingarten: Hó (1998)
    Pessoa: Ez az ősi szorongás – Pessoa (1999)
    Psota (1999)
    Alan Berett: Hölgy a furgonban – Anya orvosa
    Szomory Dezső: Hagyd a nagypapát – Raády Gida (2000)
    Molnár Ferenc: Játék a kastélyban – Ádám (2001)
    Karinthy Ferenc: Szellemidézés – Dezső (2002)
    Vadnay László: A csúnya lány (2002)
    Friedrich Dürrenmatt: Írói élmény – titkár (2003)
    Tóth Máthé Miklós: Rodostó és A zsoltáros és a zsoldos-Rákóczi György-Szenci Molnár
    Albert (2003)
    Ken Kessey – Dale Wassermann: Kakukkfészek – Billy Bibbit (2003)
    Bognár László: Élektra – Kasztór (2004)
    Gyurkovics Tibor: Nagyvizit – Kisdoktor (2004)
    Eugene O’Neill: Vágy a szilfák alatt (2004)
    Békés Pál: A kétbalkezes varázsló – Dzsinn Fizz (2004)
    Noël Coward: Ne nevess korán – Roland Maule (2005)
    Dumas–Bolland–Bogaev: A 3 testőr-Lakáj-Komédiás (2006)
    Jean Poiret: Őrült nők ketrece – Zorba (2006)
    Neil Simon: Mezitláb a parkban – Telefonszerelő (2007)
    Friedrich Schiller: Stuart Mária – Melvil (2009)
    Parti Nagy Lajos: Ibusár-Istensegitsy-Jénai (2009)
    Enquist: A tribádok éjszakéja – Viggo Schiwe (2009)
    Matei Visniec: A kommunizmus története elmebetegeknek – Timofej (2010)
    Karinthy: Utazás a koponyám körül (2010)
    Scarnacci–Tarabusi:Kaviár és lencse – Alexis (2010)
    Arthur Miller: Az ügynök halála – Howard Wagner (2010)
    Arthur Miller: Édes fiaim – Dr. Jim Bayliss (2010)
    Shakespeare: Macbeth-Rosse-skót nemes (2011)
    Szirmai-Bakonyi-Gábor: Mágnás Miska – Mixi gróf (2011)
    Tasnádi István: Finito – Bicke B. László, költő(2011)
    Kálmán Imre – Leo Stein-Bela Jenbach - Békeffy István - Kellér Dezső - Gábor Andor után
    Mohácsi István – Mohácsi János: Csárdáskirálynő-Károly főherceg (2012)
    Molnár Ferenc: A testőr – Kritikus (2012)

    Filmes munkái:
    Életem legrosszabb napja (2017)
    Tűzvonalban (2007)
    Nagyvizit (magyar színházi felvétel, 111 perc, 2006)
    Rodostó Kassán (59 perc, 2003)
    Téli világ - Petőfi Sándor versei (magyar versösszeállítás, 30 perc, 1998)
    A magyar irodalom képes története (magyar dokumentumfilm sorozat, 1994)
    Enyém a képernyő-Vadkabát ízzel (magyar szórakoztató műsor, 57 perc, 1993)
    Albérlet Cinkotán (magyar tévéfilm, 1993)
    W. Shakespeare: Lear király (magyar színházi felvétel, 115 perc, 1992)
    Mária evangéliuma 107 perc)
    A tudás hazája - narrátor (25 perc)

    A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha

    A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha

    Vörösmarty Színház
    • Lantos
    A félkegyelmű 1

    A félkegyelmű 1

    Vörösmarty Színház
    • Ferdiscsenko / Radomszkij
    A félkegyelmű 2

    A félkegyelmű 2

    Vörösmarty Színház
    • Ferdiscsenko / Radomszkij
    A félkegyelmű 3

    A félkegyelmű 3

    Vörösmarty Színház
    • Ferdiscsenko / Radomszkij
    A félkegyelmű 4

    A félkegyelmű 4

    Vörösmarty Színház
    • Ferdiscsenko / Radomszkij
    A félkegyelmű 5

    A félkegyelmű 5

    Vörösmarty Színház
    • Ferdiscsenko / Radomszkij
    A félkegyelmű 6

    A félkegyelmű 6

    Vörösmarty Színház
    • Ferdiscsenko / Radomszkij
    A furcsa pár - női változat

    A furcsa pár - női változat

    Vörösmarty Színház
    • Jesus
    A furcsa pár - női változat

    A furcsa pár - női változat

    Vörösmarty Színház
    • Tüzesvérű latin szomszéd
    A furcsa pár - női változat

    A furcsa pár - női változat

    Vörösmarty Színház
    • Tüzesvérű latin szomszéd
    A hülyéje

    A hülyéje

    Vörösmarty Színház
    • Narcisse Soldignac
    A HÜLYÉJE

    A HÜLYÉJE

    Vörösmarty Színház
    • Narcisse Soldignac
    A padlás

    A padlás

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Herceg, szellem, 550 éves
    A padlás -  jótékonysági előadás

    A padlás - jótékonysági előadás

    Vörösmarty Színház
    • Herceg, szellem, 550 éves
    Amadeus

    Amadeus

    Vörösmarty Színház
    • Udvarmester
    Augusztus Oklahomában

    Augusztus Oklahomában

    Vörösmarty Színház
    • Deon Gilbeau
    Az a szép fényes nap

    Az a szép fényes nap

    Vörösmarty Színház
    • Adalbert püspök
    Az ember tragédiája 2.0

    Az ember tragédiája 2.0

    Vörösmarty Színház
    • Mihály arkangyal, Orvos, Polgármester
    Az öreg hölgy látogatása

    Az öreg hölgy látogatása

    Vörösmarty Színház
    • Első polgár
    Balfácánt vacsorára

    Balfácánt vacsorára

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Cheval
    Balfácánt vacsorára

    Balfácánt vacsorára

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Cheval
    BALFÁCÁNT VACSORÁRA

    BALFÁCÁNT VACSORÁRA

    Vörösmarty Színház
    • Cheval
    Balfácánt vacsorára

    Balfácánt vacsorára

    Vörösmarty Színház
    • Cheval
    Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

    Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

    Vörösmarty Színház
    • Cheval
    Balfácánt vacsorára!

    Balfácánt vacsorára!

    Móricz Zsigmond Színház
    • Cheval
    Fazekas M.-Schwajda Gy.: Lúdas Matyi - zenés mesejáték

    Fazekas M.-Schwajda Gy.: Lúdas Matyi - zenés mesejáték

    Gyulai Várszínház
    • Matyi
    Figaro házassága

    Figaro házassága

    Vörösmarty Színház
    • Antonio, kertész
    Furcsa pár

    Furcsa pár

    Szarvasi Vízi Színház
    • Jesus
    Furcsa pár - női változat 1

    Furcsa pár - női változat 1

    Vörösmarty Színház
    • Tüzesvérű latin szomszéd
    Furcsa pár - női változat 2

    Furcsa pár - női változat 2

    Vörösmarty Színház
    • Tüzesvérű latin szomszéd
    Furcsa pár - női változat 3

    Furcsa pár - női változat 3

    Vörösmarty Színház
    • Tüzesvérű latin szomszéd
    Hamlet

    Hamlet

    Vörösmarty Színház
    • Marcellus, Pap
    Hamlet - Székesfehérvár

    Hamlet - Székesfehérvár

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Marcellus, Pap
    Hotel Plaza

    Hotel Plaza

    Jegycenter Kft.
    • Színész
    Indul a bakterház

    Indul a bakterház

    Vörösmarty Színház
    • Buga Jóska, Marhakereskedő
    Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

    Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

    Thália Színház
    • Buga Jóska, Marhakereskedő
    Julius Caesar

    Julius Caesar

    Vörösmarty Színház
    • Caius Ligarius / 3. Plebejus / Pindarus
    Kaviár és lencse

    Kaviár és lencse

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Alexis, az inas
    Kaviár és lencse - A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

    Kaviár és lencse - A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Alexis, az inas
    Lear király

    Lear király

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    Lili bárónő

    Lili bárónő

    Vörösmarty Színház
    • Bihari fakereskedő, Kondor miniszter
    Macbeth

    Macbeth

    Clubcsomag
    • Rosse, skót nemes
    Mercedes Benz

    Mercedes Benz

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    Mezítláb a parkban

    Mezítláb a parkban

    Jegycenter Kft.
    • Telefonszerelő
    MOMO

    MOMO

    Pécsi Nemzeti Színház
    • 5. ügynök, később az Időtakarék elnöke
    Momo

    Momo

    Vörösmarty Színház
    • 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
    Momo 1

    Momo 1

    Vörösmarty Színház
    • 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
    Momo 2

    Momo 2

    Vörösmarty Színház
    • 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
    Momo 3

    Momo 3

    Vörösmarty Színház
    • 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
    Momo 4

    Momo 4

    Vörösmarty Színház
    • 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
    Momo 5

    Momo 5

    Vörösmarty Színház
    • 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
    Momo 6

    Momo 6

    Vörösmarty Színház
    • 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
    Neil Simon: A furcsa pár – női változat

    Neil Simon: A furcsa pár – női változat

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Színész
    ODÜSSZEIA

    ODÜSSZEIA

    Vörösmarty Színház
    • Mentor
    Őrült nők ketrece

    Őrült nők ketrece

    Jegycenter Kft.
    • Zorba, újságíró
    Rideg Sándor: Indul a bakterház

    Rideg Sándor: Indul a bakterház

    Gyulai Várszínház
    • Buga Jóska, Marhakereskedő
    Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

    Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Buga Jóska, Marhakereskedő
    Rideg Sándor: Indul a bakterház

    Rideg Sándor: Indul a bakterház

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Buga Jóska, Marhakereskedő
    Rivalda 2011 Utazás a koponyám körül

    Rivalda 2011 Utazás a koponyám körül

    Thália Színház
    • Karinthy Frigyes Ernő
    Rozsda lovag

    Rozsda lovag

    Vörösmarty Színház
    • Fokhagyma Gerezd gróf, vámpír
    Rozsda lovag

    Rozsda lovag "E"

    Vörösmarty Színház
    • Fokhagyma Gerezd gróf, vámpír
    Szabó Magda: Az a szép fényes nap

    Szabó Magda: Az a szép fényes nap

    Gyulai Várszínház
    • Adalbert püspök
    Szentivánéji álom

    Szentivánéji álom

    Vörösmarty Színház
    • Lavór Tamás, Fal
    Trianon

    Trianon

    Vörösmarty Színház
    • Masaryk, Tomás Garrigue; Jászi Oszkár; Deák Ferenc; Bethlen István
    Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

    Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

    József Attila Színház
    • Masaryk, Tomás Garrigue; Jászi Oszkár; Deák Ferenc; Bethlen István
    Tündérhon vándorai

    Tündérhon vándorai

    Vörösmarty Színház
    • Éj/Mirígy

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016