Író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Általános- és középiskoláit Budapesten, illetve Bejrútban és Buenos Airesben végezte. 1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-esztétika szakos diplomát. Posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban a Syracuse-i Egyetemen (1979), illetve miután elnyerte a Stanford Egyetem John S. Knight nemzetközi ösztöndíját,…
Író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Általános- és középiskoláit Budapesten, illetve Bejrútban és Buenos Airesben végezte. 1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-esztétika szakos diplomát. Posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban a Syracuse-i Egyetemen (1979), illetve miután elnyerte a Stanford Egyetem John S. Knight nemzetközi ösztöndíját, a Stanfordon (1985–1986). Doktori és habilitált doktori fokozatát a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte (2004).
Díjai, elismerései: Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. Elnyerte többek között a Táncsics Mihály-díjat (1991), a Joseph Pulitzer-emlékdíjat (1994), a A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (1998) és a Prima díjat (2011). Világkép című szubjektív esszé-regényét, amit a szakmai zsűri az év tíz legjobb könyve közé választott, 2016-ban adta ki a Libri Kiadó és 2017-ben elnyerte a Libri Irodalmi Közönségdíjat.
Művei: A boldog hülye és az okos depressziós. Libri. ISBN 9789634338086 (2020) Istenek és emberek. Libri. ISBN 9789634335061 (2018) Tövispuszta, átdolgozott kiadás, Libri. ISBN 9789634331667 (2017) Világkép, bővített kiadás, Libri. ISBN 9789634332008 (2017) Világkép. Libri. ISBN 9789633106709 (2016) Tövispuszta. Ulpius-ház. ISBN 9789632544809 (2011) Matt a férfiaknak!. Alexandra. ISBN 9789633687420 (2008) Könyv-jelző – Kepes András válogatása a XX. századi világirodalomból. Park. ISBN 9635306350 (2002) Könyv-jelző – Kepes András válogatása fiatal magyar írók novelláiból. Park. ISBN 0809000161823 (2002) Könyv-jelző – Kepes András válogatása a magyar novellairodalomból. Park. ISBN 9635305176 (2001) Kepes Krónika – Beszélgetések. Park. ISBN 963530482X (2001) Kepes Krónika – Történetek. Park. ISBN 9635305931 (2000) Kepes Krónika – Beszélgetések. Park. ISBN 963530482X (1999) Szerencsés útjaim – Riportok, interjúk, tudósítások. Múzsák Közművelődési. ISBN 963530482X (1986)
Főbb televíziós műsorai: Apropó (1991–1998), Magyar Televízió Desszert (1994–1998) Kepes (1998), TV2 Oázis (2000), Magyar Televízió Könyv-jelző (2002), RTL Klub Desszert (2005), RTL Klub Világfalu (2005), RTL Klub Különös történetek (2008), Magyar Televízió
AZ ÉLET MOZGÁS - KEPES ANDRÁS és DUDA ÉVA
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
CSILLAGOK NYOMÁBAN - Kepes András
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Impulzív Lélekmelegítők – Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Általános 2
Író
Kepes András - A boldog hülye és az okos depressziós
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével rendelkező, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András - Csillagok nyomában
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
Kepes András - Jó, akkor mesélek...
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Író
Kepes András - KÉT MACSKA VOLTAM / 50 éve a pályán. A rádiózástól a regényírásig (könyvbemutató)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével rendelkező, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András - Mesélek a nőkről és férfiakról
Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével rendelkező, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András előadás - Boldogan élünk míg meg nem halunk
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár
Kepes András előadása Békéscsaba
DUMA Kultúra Szervező és Szolgáltató Kft.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével rendelkező, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András előadása Debrecenben
DUMA Kultúra Szervező és Szolgáltató Kft.
Előadó
Kepes András előadása Székesfehérváron
DUMA Kultúra Szervező és Szolgáltató Kft.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével rendelkező, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András előadása Veszprémben
DUMA Kultúra Szervező és Szolgáltató Kft.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével rendelkező, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András est: Boldogan élünk míg meg nem halunk?
MOMkult
Író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár
Kepes András könyvbemutató: Két macska voltam
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével rendelkező, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András- Istenek és emberek
Borbáth Rendezvényszervezés
író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár
Kepes András- Mesélek a nőkről és a férfiakról...
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével rendelkező, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András- Szikrázó mondatok
Borbáth Rendezvényszervezés
Író
Kepes András- Szikrázó mondatok
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
Író
Kepes András-A boldog hülye és az okos depressziós
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
Író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár
Kepes András-Akarsz róla beszélni?
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
Író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András-est: Szikrázó mondatok
MOMkult
Egyéb
Kepes András-Istenek és emberek
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Író
Kepes András-Jó akkor mesélek
Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
Író
Kepes András-Két macska voltam
Borbáth Rendezvényszervezés
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével rendelkező, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Kepes András: Akarsz róla beszélni?
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Magyar író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár
Kepes András: Istenek és emberek
Általános 2
Író
Kepes András: Világkép - Könyvbemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Egyéb
Két macska voltam - Kepes András előadása
DUMA Kultúra Szervező és Szolgáltató Kft.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Táncsics Mihály- és Príma díjas, Joseph Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Lelki Fröccs- Kepes András : Szikrázó mondatok
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár
Lelki fröccs: Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Író
PénteK13 – Kepes András előadása: Boldogan élünk, míg meg nem halunk?
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Újságíró, író, egyetemi tanár, televíziós személyiség
„ElőadáSOKK” - Kepes András: Jó, akkor mesélek a nőkről és a férfiakról…
Eötvös10 Művelődési Ház
Író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!