• művész


    Kincses Károly
    2

    Kincses Károly

    Született: 1948.március 10. (Újpest)

    Színművész, opera- és operetténekes.

    Tanulmányok:
    Színművészeti Főiskola – musical szak, 1980
    Faipari technikum

    Díjai és kitüntetések:
    Arany Fácán-díj (1988, 1989)
    Déryné Színházi díj (2013)

    Munkahelyek:
    Miskolci Nemzeti Színház (1999-től )
    Gárdonyi Géza Színház, Eger (1998 – 1999)…

     Tovább

    Aktuális programok


    A Nyugat császára

    Miskolci Nemzeti Színház

    A NYUGAT CSÁSZÁRA (16) rémbohózat Írta: J. M. SYNGE Fordította: Hamvai Kornél

    Ivanov

    Miskolci Nemzeti Színház

    Az életkedv elvesztésének lélektani burleszkje. Egy személyes apokalipszis, és ami ezzel jár.

    Egy óra versek között

    Miskolci Nemzeti Színház

    Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják…

    Feketeszárú cseresznye

    Miskolci Nemzeti Színház

    „A Feketeszárú cseresznye magja egy egészen jelentéktelen epizód. Egyetlen pezsgős éjszaka hangulata, amely sehogy sem akar elfakulni bennem.." -…

    Színművész, opera- és operetténekes.

    Tanulmányok:
    Színművészeti Főiskola – musical szak, 1980
    Faipari technikum

    Díjai és kitüntetések:
    Arany Fácán-díj (1988, 1989)
    Déryné Színházi díj (2013)

    Munkahelyek:
    Miskolci Nemzeti Színház (1999-től )
    Gárdonyi Géza Színház, Eger (1998 – 1999)
    Csokonai Színház, Debrecen (1989 – 1998)
    Jókai Színház, Békéscsaba (1986 – 1989)
    Józsefvárosi Színház (1984 – 1986)
    Operett Színház (1980 – 1984)
    Madách Színház (1978 – 1980)

    Fontosabb szerepek:
    ALCINDORO - Giacomo Puccini: Bohémélet, r.: Halasi Imre (2011)
    BANKÁR - Szüle-Walter-Harmath: Egy bolond százat csinál, r.: Tasnádi Csaba (2011)
    FIORELLO - Rossini: A sevillai borbély, r.: Halasi Imre (2009) 
    FALKE - ifj. Johann Strauss: A denevér, r.: Halasi Imre (2007) 
    CRESPEL - Offenbach: Hoffmann meséi, r.: Halasi Imre (2007)
    SIR FRANCIS TOPPLEBEE - Brandon Thomas: Charley nénje, r.: Korcsmáros György (2007)
    SIMON PÉTER - Böhm-Korcsmáros-Horváth-Dés: Valahol Európában, r.: Halasi Imre (2006)
    LARINA - Csajkovszkij: Anyegin, r.: Kovalik Balázs (2005)
    KEREKES FERKÓ - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő, r.: Halasi Imre (2005)
    BARTOLO - Mozart: Figaro házassága, r.: Almási-Tóth András (2004)
    BÁRÓ JANKOVICH JÁNOS - Békeffi István: A régi nyár, r.: Balázs Péter (2004)
    DR. MALATESTA - Donizetti: Don Pasquale, r.: Toronykőy Attila (2003)
    DULCAMARA - Donizetti: Szerelmi bájital, r.: Kesselyák Gergely
    Sybill – Nagyherceg
    KARENIN - Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina, r.: Szerednyey Béla (2000)
    MONTERONE - Giuseppe Verdi: Rigoletto, r.: Kesselyák Gergely, Majoros István (2000)
    A néma levente – Agárdi Péter és a király
    ZRÍNYI - Új Zrínyiász  

    Miskolci szerepek:
    FŐPAP - Nabucco   
    ÓZ (KANSASBEN HENRY BÁCSI) Óz, a nagy varázsló  
    Új szöveg - Megtisztulás helyett
    Egy óra versek között
    NAGY ZOÁRD - A négyszögletű kerek erdő   
    KÁNTOR - A tanítónő   
    GERMAL - Kézről kézre 
    JÉGAPÓ, MAGYAR FEJEDELEM - Holdbeli csónakos  
    MONTERONE GRÓF - Operácska: Rigoletto

    Jelenlegi szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
    Kabaré
    Cyrano
    Ünnep
    Hegedűs a háztetőn
    Feketeszárú cseresznye
    Ördögök

    Film és televíziós szerepei:
    Szemenszedett igazság (1985)
    Szomszédok (1990)
    Julianus barát (1991)
    Senkiföldje (1993)
    Honfoglalás (1997)
    Kisváros (1997)
    Balra a nap nyugszik (2000)
    Sacra corona (2001)
    Sobri, a ponyvafilm (2003)
    Szinglik éjszakája (2010)

    2016. Humorfesztivál  A nagy Romulus (Miskolc)

    2016. Humorfesztivál A nagy Romulus (Miskolc)

    Thália Színház
    • Isauriai Zénó, keletrómai császár
    A

    A "K" ügy

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • KALHEIM ABDECKER
    A Csárdáskirálynő

    A Csárdáskirálynő

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Lippert Weilersheim
    A Holdbeli csónakos

    A Holdbeli csónakos

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Jégapó, magyar fejedelem
    A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA

    A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • ÖREG MÁTÉ
    A kutya különös esete az éjszakában

    A kutya különös esete az éjszakában

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Peters tiszteletes és több szerep
    A Magyar Múzsa-Déryné Széppataki Róza Emlékgála

    A Magyar Múzsa-Déryné Széppataki Róza Emlékgála

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A mosoly országa

    A mosoly országa

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Csang, ortodox főúr
    A muzsika hangja

    A muzsika hangja

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A nagy Romulus

    A nagy Romulus

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Isauriai Zénó, keletrómai császár
    A négyszögletű kerek erdő

    A négyszögletű kerek erdő

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Nagy Zoárd
    A négyszögletű kerek erdő

    A négyszögletű kerek erdő

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Nagy Zoárd
    A revizor

    A revizor

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Kereskedő
    A tanítónő

    A tanítónő

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Kántor
    A tanítónő

    A tanítónő

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Kántor
    A tatárok Magyarországban

    A tatárok Magyarországban

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zádor
    Bohémélet

    Bohémélet

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Alcindoro, városi tanácsos
    Bródy Sándor: A tanítónő

    Bródy Sándor: A tanítónő

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Kántor
    Cyrano

    Cyrano

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Montfleury, Első poéta, Kapucinus
    Deja Vu

    Deja Vu

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Egri csillagok

    Egri csillagok

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Török Bálint
    EGRI CSILLAGOK - történelmi musical

    EGRI CSILLAGOK - történelmi musical

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Török Bálint
    Egy bolond százat csinál

    Egy bolond százat csinál

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Bankár
    Egy bolond százat csinál

    Egy bolond százat csinál

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Bankár
    Feketeszárú cseresznye

    Feketeszárú cseresznye

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Püspök
    Feketeszárú cseresznye

    Feketeszárú cseresznye

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Püspök
    Hamupipőke

    Hamupipőke

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • APA, Hamupipőke édesapja
    HAMUPIPŐKE (5+)

    HAMUPIPŐKE (5+)

    Csiky Gergely Színház
    • APA, Hamupipőke édesapja
    Hamupipőke.

    Hamupipőke.

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • APA, Hamupipőke édesapja
    Hegedűs a háztetőn

    Hegedűs a háztetőn

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Lázár Wolf
    Héthavas gyermekei

    Héthavas gyermekei

    Gárdonyi Géza Színház
    • Bélbor, nagyrabonbán, Haromvár ura
    Hóhérok

    Hóhérok

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Pierrepoint
    IV. Henrik

    IV. Henrik

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Northumberland
    Jézus Krisztus Szupersztár

    Jézus Krisztus Szupersztár

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Kajafás
    Kabaré

    Kabaré

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Schultz úr
    Kézről kézre

    Kézről kézre

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Germal, rendőr
    La Mancha lovagja

    La Mancha lovagja

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Atya
    Lázár Ervin program-Hamupipőke

    Lázár Ervin program-Hamupipőke

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • APA, Hamupipőke édesapja
    Lili bárónő

    Lili bárónő

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Becsey tiszttartó
    Lúdas Matyi.

    Lúdas Matyi.

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Gyógykovács
    Mágnás Miska

    Mágnás Miska

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Korláth
    Marica Grófnő

    Marica Grófnő

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Popolescu Dragomir Móritz herceg
    Menyasszonytánc

    Menyasszonytánc

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • BLUM SALAMON
    Minden egér szereti a sajtot

    Minden egér szereti a sajtot

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Albin/Zakariás mesélő és fehér egér papa
    Nabucco

    Nabucco

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Főpap
    Óz, a nagy varázsló

    Óz, a nagy varázsló

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Óz (Kansasben Henry bácsi)
    Óz, a nagy varázsló

    Óz, a nagy varázsló

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Óz (Kansas-ben Henry bácsi)
    Rigoletto

    Rigoletto

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Monterone gróf
    Robin Hood

    Robin Hood

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Oroszlánszívű Richárd/Idegen
    Robin Hood

    Robin Hood

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Oroszlánszívű Richárd/Idegen
    Szentivánéji álom

    Szentivánéji álom

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • EGÉUS, Hermia apja
    Színházi Szemle / A revizor - a Miskolci Nemzeti Színház előadása

    Színházi Szemle / A revizor - a Miskolci Nemzeti Színház előadása

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Abdulin, italboltos
    Új szöveg

    Új szöveg

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Papa
    Ünnep

    Ünnep

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Nagypapa
    Viktória

    Viktória

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • John Cunlight
    VSZF 2014. (Miskolc) A tanítónő

    VSZF 2014. (Miskolc) A tanítónő

    Thália Színház
    • Kántor
    VSZF 2017. La Mancha lovagja (Miskolc)

    VSZF 2017. La Mancha lovagja (Miskolc)

    Thália Színház
    • Atya

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016