A Quimby alternatív rockegyüttes gitáros frontembere, előadóművész. Zenei ízlésére a sokoldalúság a jellemző, a komoly zenétől Rahmanyinovtól kezdve Leonard Cohen, Elvis Presley, Tom Waits zenéjén át Blind Willy Johnsonig.
Eredetileg képzőművész akart lenni, 16 éves kora körül kezdett a zenével komolyabban foglalkozni.…
A Quimby alternatív rockegyüttes gitáros frontembere, előadóművész. Zenei ízlésére a sokoldalúság a jellemző, a komoly zenétől Rahmanyinovtól kezdve Leonard Cohen, Elvis Presley, Tom Waits zenéjén át Blind Willy Johnsonig.
Eredetileg képzőművész akart lenni, 16 éves kora körül kezdett a zenével komolyabban foglalkozni. A gitározást autodidakta módon művelte, a dunaújvárosi Münnich Ferenc Gimnázium Október nevű rockzenekarában játszott bátyjával Kiss Endrével, Mikuli Ferenc basszusgitárossal és Varga Livius énekes-dobossal. 1991-ben megalapítják a Quimby együttest, majd 1995-ben Varga Liviussal New Yorkba utazik, ahol három hónapot töltenek.
Amerikai zenei élményei nagy hatást gyakorolnak művészetére, innentől kezdve magyar nyelven ír dalokat, ekkor születik a Majomtangó című szám is, majd később a Diligramm mely szakmai áttörést és közönségsikert hozott. Diplomáját 1997-ben szerzi a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Zenei teljesítménye mellett költőként is számon tartják, dalszövegei sokak szerint önálló versekként is megállják helyüket, válogatott művei megjelentek a József Attila Kör kiadásában, Ventilátor blues címmel.
A zene és a dalszövegírás mellett képzőművészettel, festészettel is foglalkozik. Érzékeny, depresszióra hajló természete miatt, élete során néhányszor válságba került. 2003-ban Komlón egy pszichoterápiás csoportban építette újjá magát és művészetét. Az itt megéltek hatására új dalok és képek születtek. Képzőművészként a Budai Gyermekkórházban a művészetterápiás csoport tagjait segíti művészeti fejlődésükben.
Nemcsak képzőművészként és zenészként dolgozik, hanem hangoskönyveken is szerepel előadóként. Tanárként 2007-ben mutatkozott be a Magyar Íróakadémia Dalszövegíró Mesterkurzusán, ahol Varga Liviussal együtt tartott előadásokat.
Művei: * Ventilátor Blues, L'Harmattan Kiadó, JAK Füzetek sorozat, Budapest, 2006. * Budapest Bár Volume 1 (CD), EMI Zenei Kft. Budapest, 2007.
Hangoskönyvek: Jack London: Csak hús, Rebeka és Panni Könyvkiadó Bt.
Kitüntetések: * Artisjus-díj (2006) * Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2010)
Alternatívák - Vendég: Kiss Tibi és Likó Marci
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Vendégművész
ARANYAKKORD - Kiss Tibi és Vastag Gábor estje
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Egyéb
ARANYAKKORD - Kiss Tibi és Vastag Gábor estje
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Egyéb
ARANYAKKORD - Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor /UFO/ estje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Zeneszerző
ARANYAKKORD - Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor /UFO/ estje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Zeneszerző
ARANYAKKORD - Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor /UFO/ estje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Zeneszerző
ARANYAKKORD - Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor /UFO/ estje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Zeneszerző
BUDAPEST BÁR
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
Budapest Bár
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
BUDAPEST BÁR
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
BUDAPEST BÁR
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
BUDAPEST BÁR
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Egyéb
Budapest Bár - Klezmer és pesti dalok
Zsidó Művészeti Napok
Énekes
BUDAPEST BÁR Szilveszter
MOMkult
Énekes
Budapest Bár, MR2 Akusztik+ a Müpából
Müpa
A Budapest Bár énekese
Budapest Bár: Hoppá! koncertszínház
Kölcsey Központ
Színész
Budapest Bár: Hoppá! - koncertszínház
MOMkult
Színész
Budapest Bár: Hoppá! - lemezbemutató előzetes, lemez nélkül
A38 Hajó
Énekes
Budapest Bár: Hoppá! - lemezbemutató koncert
A38 Hajó
Énekes
HÚSZEZER ÉJSZAKÁS KALAND - a Budapest Bár lemezbemutató koncertje
Kölcsey Központ
Énekes, zenész
Kiss Tibi és az Aranyakkord
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Artisjus-díjas, A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zzenész, képzőművész, dalszövegíró, a Quimby alternatív rockegyüttes gitáros frontembere, előadóművész.
Kiss Tibi és az Aranyakkord
Városmajori Szabadtéri Színpad
Artisjus-díjas, A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zzenész, képzőművész, dalszövegíró, a Quimby alternatív rockegyüttes gitáros frontembere, előadóművész.
Nagyító-Semmi
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
Zeneszerző
Ötéves a Budapest Bár
Müpa
ének
QUIMBY
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
ének, gitár
Quimby
A38 Hajó
ének, gitár
Quimby Teátrum
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Egyéb
Quimby Teátrum
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Egyéb
Quimby Teátrum
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Egyéb
Quimby Teátrum
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Egyéb
Quimby Teátrum
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Egyéb
Quimby Teátrum
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Egyéb
Semmi
Csiky Gergely Színház
ZENE
SZÜLETÉSNAPI GÁLAEST a Budapest Bárral
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
ének
Ünnep - a Budapest Bár új lemezének bemutatója
MOMkult
Énekes
VOUCHER - Csík Zenekar – 30 év boldogság / Jubileumi koncertfilm 2018 - Online esemény
Általános
Vendég
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!