• művész


    Kissjudit Anna

    Kissjudit Anna

     magánénekes
    mezzoszoprán

    Budapesten született, tanulmányait Szilágyi Olgánál kezdte. 2020-ban szerezte meg mesterdiplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Halmai Katalin és Pogány Imola tanítványaként. Számos rangos versenyen elért kiemelkedő eredménye után 2016-ban résztvevője volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, ahol Cesti: Orontea című operájában Aristeát alakította. 2017 áprilisában,…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

     magánénekes
    mezzoszoprán

    Budapesten született, tanulmányait Szilágyi Olgánál kezdte. 2020-ban szerezte meg mesterdiplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Halmai Katalin és Pogány Imola tanítványaként. Számos rangos versenyen elért kiemelkedő eredménye után 2016-ban résztvevője volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, ahol Cesti: Orontea című operájában Aristeát alakította. 2017 áprilisában, majd decemberében Thomas Quasthoff berlini mesterkurzusán vett részt.

    2017-ben közreműködője volt a X. Nemzetközi Szent Gellért Fesztiválnak, ahol Beethoven IX. szimfóniájának alt szólistájaként lépett színpadra. 2019-ben debütált az Erkel Színházban A vak asszony szerepében Ponchielli: Gioconda című operájában, Almási-Tóth András rendezésében, Kesselyák Gergely vezényletével.

    2019-ben mutatkozott be a Budapesti Wagner-napokon: A walkür című operában Schwertleite szólamát énekelte. A 2020/21-es évadtól a berlini Staatsoper Unter den Linden operastúdiójának tagja, a Liz Mohn Kulturális Alapítvány és az Oper in Berlin ösztöndíjasa. 2021 augusztusában, a Wagner Társaság ösztöndíjasként részt vehet a Bayreuthi Ünnepi Játékokon.

    Versenyek:

    - X. Nemzetközi Simándy József Énekverseny II. kategória – II. díj (2018)
    - II. Andor Éva Énekverseny – II. helyezett (2018)
    - I. Andor Éva Énekverseny – III. helyezett (2016)
    - Országos Gregor József Énekverseny – I. díj (2014)
    - VIII. Nemzetközi Simándy József Énekverseny – Wagner-különdíj (2013)

    Gioconda

    Gioconda

    Magyar Állami Operaház
    • A vak asszony, Gioconda anyja

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016