hu

English

Magyar

Slovenčina

Polski

Dansk
0

0 tétel a kosárban

becsült lejárati idő:
00:00

Összesen: 0 Ft

tovább a kosárba

interticket

művész

Kobayashi Ken-Ichiro

Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

pályafutás
korábbi szerepek
Képek, videók

Az 1940-ben Japánban született Kobayashi Ken-Ichiro tízéves korában hallotta először Beethoven IX. szimfóniáját, amely úgy hatott rá, „mintha az égiek szóltak volna” hozzá. „A melódiák összekeveredve morajlottak, majd egyszer csak átváltozott mindez szabadsággá, fénnyé, és az akkori kisfiút mindez mélységesen megérintette. Könnyeim közepette elhatározásra jutottam. Ha a „semmi”-ből ilyen óriási dolgot lehet létrehozni, a zeneszerzés világának meghódításáért érdemes akár egy egész életet is áldozni. Zeneszerző akartam lenni” – vallja a karmester.

A Tokiói Művészeti és Zenei Egyetemen Watabe Akeó és Yamada Kazuó tanítványa volt, de az akkor divatos elektronikus, „szervetlen és értelmetlen” zene, valamint a „véletlen kompozíciók” a vezénylés felé fordították érdeklődését. A már a kezdetektől kivételesen tehetségesnek tartott dirigens azután robbant be a nemzetközi zenei életbe, hogy 1974-ben megnyerte a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyét. Ettől kezdve pályája töretlenül ívelt felfelé: Németország, Ausztria és Anglia legnevesebb zenekarait dirigálta és vezényli ma is. Már sikeres karmesterként pályája ismét visszakanyaradott Magyarországra: 1987-ben elnyerte az akkori Magyar Állami Hangversenyzenekar – a mai Nemzeti Filharmonikus Zenekar – vezető karmesteri tisztét. 1992-től a zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagya lett, két évvel később művészi tevékenységét az egyik legmagasabb állami kitüntetéssel ismerte el a Magyar Köztársaság. Kobayashi Ken-Ichiro jelenleg szülőhazájában dolgozik, a Japán Filharmonikusok vezetője.

Kobayashi varázsának titka évtizedek óta foglalkoztatja a közvéleményt. Szakmai tudása és karizmatikus személyisége összefonódik. A világhírű japán karmester előtt az előadásokon soha nincs kotta. Kobayashi szerint a partitúra szükségtelenül elvonná a figyelmét arról, ami a legfontosabb: a zenészekkel való szemkontaktustól. Minden előadott darabot kívülről tud, a maga ízlésvilágának megfelelően értelmez és vezényel. Sokszor igen lendületesen dirigál, néha még toppant is, ha nagyon belelendül. A művészek is szeretik és tisztelik, mert mindig udvarias. Így van ez akkor is, amikor visszatér régi zenekarához.