• művész


    Koncz  Andrea
    2

    Koncz Andrea

    Született: 1986. (Székelyudvarhely)

    Színész.

    Az Új Színház társulatának tagja.

    2001–2005 között a Tamási Áron Elméleti Líceum történelem-filológia szakán tanult. 2005-2010 között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész szakos hallgatója volt. Egyetemi évei alatt játszott a Marosvásárhelyi Nemzeti Szinházban és a Yorick Stúdióban.2010-ben Budapestre költözött, majd két évig szabadúszóként dolgozott.…

     Tovább

    Aktuális programok


    AZ ÖZVEGY KARNYÓNÉ

    Új Színház

    Az Özvegy Karnyóné vérbő komédia, sok zenével az esendőségről, tele fordulattal, szerethető karakterrel, versengéssel, ármánnyal és persze szerelemmel. És,…

    Se itt, se ott

    Új Színház

    “Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a…

    KABARÉ PARISIANA

    Új Színház

    Idén 150 éves szeretett fővárosunk, Budapest, melynek nemcsak sajátos pesti viccei, hanem dalai és kupléi is emblematikusak. A kor…

    Színész.

    Az Új Színház társulatának tagja.

    2001–2005 között a Tamási Áron Elméleti Líceum történelem-filológia szakán tanult. 2005-2010 között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész szakos hallgatója volt. Egyetemi évei alatt játszott a Marosvásárhelyi Nemzeti Szinházban és a Yorick Stúdióban.2010-ben Budapestre költözött, majd két évig szabadúszóként dolgozott. Vendégművészként szerepelt a Szkéné Színházban, a Budaörsi Színházban, a Gózon Gyula Kamaraszínházban, a Vajdasági Tanyaszínház produkciójában. 2012-től az Új Színház tagja.

    Díjak:
    Magyar Művészetért Ex Libris Díj

    Szerepeiből az Új Színházban:
    A vörös bestia: Molly, Evelyn húga
    A kőszívű ember fiai: Lánghy Aranka
    Sári bíró: Manci

    Filmes szerepeiből:
    Földindulás, Juli (2014)

    50. alkalommal A funtineli boszorkány

    50. alkalommal A funtineli boszorkány

    Új Színház
    • NUCA, fiatal lány
    A bolond Ásvayné

    A bolond Ásvayné

    Új Színház
    • Franciska
    A bolond Ásvayné - UTOLSÓ ELŐADÁS

    A bolond Ásvayné - UTOLSÓ ELŐADÁS

    Új Színház
    • Franciska
    A királynő aranyból van (Stuart Mária) - főpróba

    A királynő aranyból van (Stuart Mária) - főpróba

    Új Színház
    • MÁRIA, Skócia királynője
    A kőszívű ember fiai - FŐPRÓBA

    A kőszívű ember fiai - FŐPRÓBA

    Új Színház
    • Lánghy Aranka
    A kőszívű ember fiai - PREMIER

    A kőszívű ember fiai - PREMIER

    Új Színház
    • Lánghy Aranka
    A szűz és a szörny

    A szűz és a szörny

    Új Színház
    • Kriszta
    A szűz és a szörny - főpróba

    A szűz és a szörny - főpróba

    Új Színház
    • Kriszta
    A szűz és a szörny - utolsó előadás!

    A szűz és a szörny - utolsó előadás!

    Új Színház
    • Kriszta
    A szűz és a szörny-angol felirattal

    A szűz és a szörny-angol felirattal

    Új Színház
    • Kriszta
    A toll - PREMIER

    A toll - PREMIER

    Új Színház
    • Annamari – titkárnő
    A toll - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

    A toll - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

    Új Színház
    • Annamari – titkárnő
    A toll - utolsó előadás!

    A toll - utolsó előadás!

    Új Színház
    • Annamari – titkárnő
    A toll, avagy a nagy színházi

    A toll, avagy a nagy színházi "kivetkőzés"...

    Új Színház
    • Annamari – titkárnő
    A vörös bestia

    A vörös bestia

    Szarvasi Vízi Színház
    • Molly, a húga
    A vörös bestia - Nőnap alkalmából

    A vörös bestia - Nőnap alkalmából

    Új Színház
    • Molly, a húga
    A vörös bestia - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

    A vörös bestia - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

    Új Színház
    • Molly, a húga
    Ábel

    Ábel

    Új Színház
    • Tekla, Zsuzsi, Szépségkirálynő
    Ábel - premier

    Ábel - premier

    Új Színház
    • Tekla, Zsuzsi, Szépségkirálynő
    Ábel - utolsó előadás!

    Ábel - utolsó előadás!

    Új Színház
    • Tekla, Zsuzsi, Szépségkirályn
    Az áldozat (Szt. Margit legendája) - Főpróba

    Az áldozat (Szt. Margit legendája) - Főpróba

    Új Színház
    • Címszereplő
    Az áldozat(Szt. Margit legendája)/KerFeszt-Premier

    Az áldozat(Szt. Margit legendája)/KerFeszt-Premier

    Új Színház
    • Margit, IV. Béla lánya
    Császármorzsa

    Császármorzsa

    Veszprémi Petőfi Színház
    • CSILLA
    Császármorzsa - Főpróba

    Császármorzsa - Főpróba

    Új Színház
    • Csilla
    Földindulás - utolsó előadás

    Földindulás - utolsó előadás

    Új Színház
    • Juli, Kántor felesége
    Hangemberek

    Hangemberek

    Új Színház
    • Szerb Júlia
    Hangemberek - PREMIER

    Hangemberek - PREMIER

    Új Színház
    • Szerb Júlia
    Himnusz

    Himnusz

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Mentorok
    Himnusz (Schwajda György)

    Himnusz (Schwajda György)

    Jegycenter Kft.
    • Segítők
    Jézusfaragó ember

    Jézusfaragó ember

    Új Színház
    • Ágnes
    Jézusfaragó ember - utolsó előadás!

    Jézusfaragó ember - utolsó előadás!

    Új Színház
    • Ágnes
    Jézusfaragó ember- Premier

    Jézusfaragó ember- Premier

    Új Színház
    • Ágnes
    Jézusfaragó ember/ KerFeszt

    Jézusfaragó ember/ KerFeszt

    Új Színház
    • Ágnes
    Kakuk Marci

    Kakuk Marci

    Új Színház
    • Csuri Linka
    Lakmusz Csoport - Mikó Csaba: Kútból mentett királyság

    Lakmusz Csoport - Mikó Csaba: Kútból mentett királyság

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Testőrné/építész
    Liselotte és a május

    Liselotte és a május

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Liselotte
    Liselotte és a Május - MA-MArathon Minifeszt

    Liselotte és a Május - MA-MArathon Minifeszt

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ - SZILVESZTER

    MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ - SZILVESZTER

    Új Színház
    • Iren
    Mert a mamának így jó!

    Mert a mamának így jó!

    Új Színház
    • Iren
    Mert a mamának így jó!

    Mert a mamának így jó!

    Szarvasi Vízi Színház
    • Iren
    Mert a mamának így jó! - Nőnap alkalmából

    Mert a mamának így jó! - Nőnap alkalmából

    Új Színház
    • Iren
    Mikó Csaba- Húsország

    Mikó Csaba- Húsország

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Anya
    Pöttöm Panna - Gyereknap alkalmából

    Pöttöm Panna - Gyereknap alkalmából

    Új Színház
    • Pöttöm Panna
    Pöttöm Panna - Mikulás alkalmából

    Pöttöm Panna - Mikulás alkalmából

    Új Színház
    • Pöttöm Panna
    Pöttöm Panna - Új Színház

    Pöttöm Panna - Új Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Színész
    Pöttöm Panna- Főpróba

    Pöttöm Panna- Főpróba

    Új Színház
    • Pöttöm Panna
    Schwajda György: Himnusz

    Schwajda György: Himnusz

    Általános
    • Mentor
    Schwajda György:Himnusz

    Schwajda György:Himnusz

    Thália Színház
    • Mentor
    Sógornők

    Sógornők

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Lisette de Courval
    Új Színház: Pöttöm Panna 3 éves kortól ajánljuk! - zenés színpadi előadás

    Új Színház: Pöttöm Panna 3 éves kortól ajánljuk! - zenés színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Pöttöm Panna

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016