• művész


    Korb Attila

    Korb Attila

    Jazz - zenész.

    Korb Attila tizenegy évesen, 1995-ben alapította első együttesét, a Little Jazz Bandet. Ezzel érte el első nemzetközi sikereit is: 2003-ban I. helyezett lett a Louis Armstrong Emlékversenyen (Saint-Adresse, Franciaország). A zenekari díj mellett saját, Snow című darabjával elnyerte a jazz-zeneszerző verseny I. díját is.…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Jazz - zenész.

    Korb Attila tizenegy évesen, 1995-ben alapította első együttesét, a Little Jazz Bandet. Ezzel érte el első nemzetközi sikereit is: 2003-ban I. helyezett lett a Louis Armstrong Emlékversenyen (Saint-Adresse, Franciaország). A zenekari díj mellett saját, Snow című darabjával elnyerte a jazz-zeneszerző verseny I. díját is.

    2007-ben megalapította a Hungarian Swing Company-t, amelyben harsonásként, cornetesként és énekesként közreműködik. Ugyanebben az évben ének-zenetanári és karvezetői diplomát szerzett a Zeneakadémián, valamint első helyezést ért el a Magyar Rádió által szervezett Zsoldos Ernő Jazzharsona Tehetségkutató Versenyen is. 2008-ban Ablakos Lakatos Dezső Jazz- előadóművészi ösztöndíjat kapott.

    Több hazai jazzformáció művészeti vezetője (Little Jazz Band, Kecskemét Jazz Orchestra, PAPAJAZZ), illetve tagja (Modern Art Orchestra, Bohém Ragtime Jazz Band). 2009 májusában a „Breda Jazz Festival” szólistája volt. Játékát a japán „Kobe Jazz Street Award”-dal jutalmazták, ami egyben meghívás Japán egyik legnagyobb tradicionális jazzfesztiváljára.

    Egy csók és más semmi

    Egy csók és más semmi

    Thália Színház
    • Karmester, zongora
    Liszttől a ragtime-ig

    Liszttől a ragtime-ig

    Müpa
    • harsona, kornett, zongora, ének, hangszerelés
    ROST ANDREA FEAT. HOT JAZZ BAND - Ma éjjel táncolnék

    ROST ANDREA FEAT. HOT JAZZ BAND - Ma éjjel táncolnék

    Kölcsey Központ
    • Zongora

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016