• művész


    Kornis Mihály

    Kornis Mihály

    Született: 1949. május 10. (Budapest)

    Író, drámaíró, rendező és tanár.

    Az irodalom már egészen fiatal korában jelen volt az életében, mintegy jelezve, hogy később ez lesz az igazi hivatása. Gimnazista korában Országos Tanulmányi versenyen vett részt, Sarkadi Imre drámáiból írta a pályázatát. 1964-ben, a pesti Irányi utcába járt általános iskolába. 1967-ben érettségizett…

     Tovább

    Aktuális programok


    Kornis Mihály Élő Hangoskönyve

    Eötvös10 Művelődési Ház

    Az író (Kornis Mihály) elhatározta, hogy ír és előad egy művet, amelyet, most, hogy elkészült, Önöknek fog előadni először,…

    Író, drámaíró, rendező és tanár.

    Az irodalom már egészen fiatal korában jelen volt az életében, mintegy jelezve, hogy később ez lesz az igazi hivatása. Gimnazista korában Országos Tanulmányi versenyen vett részt, Sarkadi Imre drámáiból írta a pályázatát. 1964-ben, a pesti Irányi utcába járt általános iskolába. 1967-ben érettségizett az Eötvös József Gimnáziumban (Reáltanoda utca).

    A gazdasági és politikai rendszerváltozás döntő fordulatot hozott az író életében és munkáinak fogadtatásait tekintve is. 1990-től 2002-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem műelemzés tanára, leendő színészeknek, színház- és filmrendezőknek adott elő. 1990 és 1996 között a Katona József Színház dramaturgja, 1996-tól 2003-ig a Vígszínház művészeti tanácsadója, 2003-tól a Madách Színház művészeti főtanácsadója, valamint 1994-től a Magyar Lettre Internationale folyóirat kuratóriumi tagja.

    Díjai:
    Legjobb magyar dráma díja (1981)
    Déry Tibor-díj (1986)
    Az Év könyve jutalom (1987)
    Színikritikusok díja (1988)
    József Attila-díj (1989)
    Soros-életműdíj (1992)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995)
    Soros Alapítvány díja (1995)
    Szép Ernő-jutalom – Életműdíj (1999)

    Színházi műveiből:
    A Kádár házaspár, Új Színház, Budapest, 2000. Rendező Ács János.
    Körmagyar, író
     - Bemutató: Vígszínház, Budapest, 1989, rendező Horvai István
     - Bemutató: Nemzeti Színház, Pécs, 1993, rendező Ditzendy Attila
     - Bemutató: Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, 1999, rendező Horváth Péter
     - Bemutató: Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, 1999, rendező Telihay Péter
     - Bemutató: Pesti Színház, 2007. szeptember 29.

    Antológiáiból:
    Isten tenyerén ülünk, Magvető Kiadó, Budapest, 1980, Fiatal írók antológiája
    Dinamit, Magvető Kiadó, Budapest, 1983, Drámaantológia
    A Napló, Minerva Kft., Budapest, 1990, 1977-1982 válogatás, fotókkal.
    Itt nincsenek pillangók?, PolgART Kiadó, Budapest, 2000, mai zsidó próza, Für Emil illusztrációival
    A mi nyelvünk, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003, Íróink és költőink a magyar nyelvről.
    Vallomások, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2009, Íróink és költőink a magyar nyelvről, összeállította Grétsy László dr.

    Idegen nyelven megjelent műveiből:
    Mihály Kornis: Vater siegt. Übersetz von Hans Skirecki In Erkundungen II, 21 ungarische Erzähler. Verlag Volk und Welt, Berlin, 1983.
    Petition In The Portable Lower East Side. Eastern Europe. Winter/Summer, USA, 1986
    Vater siegt In Liebe. Ungarische Kurzprosa aus dem 20. jahrhundert, Corvina, 1993
    Father Makes Good. Translated by Judith Sollosy In Common Knowledge, Spring 1997, V6, N1, Oxford University Press, 1997
    Cmentarz In Z wegierskiego na nasze. Fundacja Literatura Swiatowa, 1998
    Der Held unserer Geschichte, Rowohlt, Berlin, 1999, Roman, fordította Christina Viragh
    Le cimetière juif, In: La Nouvelle Revue Française, 2003, fordította Ertl István

    Filmek:
    Kádár János utolsó beszéde, 2005, író, szereplő
    Poggyászunk Kádár János, 2005, tévéfilm, rendező

    Kornis Mihály: I - felolvasószínház

    Kornis Mihály: I - felolvasószínház

    FÉM Arts & Café
    • Szerző, előadó
    Kornis Mihály: Körmagyar (felolvasószínház)

    Kornis Mihály: Körmagyar (felolvasószínház)

    FÉM Arts & Café
    • Író
    MetRumBach - Metrum est Kondor Ádám és Krasznahorkai László műveiből

    MetRumBach - Metrum est Kondor Ádám és Krasznahorkai László műveiből

    Budapest Brand Nonprofit Zrt.
    • Közreműködik - Író

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016