• művész


    Kőrösi  András
    2

    Kőrösi András

    Született: 1966. augusztus 19.

    Magánénekes (basszbariton).

    A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1993-ban. Pályája folyamán főként prózai színházakban dolgozott, hosszan működött Kaposváron, de fellépett vendégszereplések alkalmával Pécsen, Kőszegen, Veszprémben, illetve Budapesten is a Madách Színházban vagy az Új Színházban.

    2015-től egy évadon át az Opera énekkarának tagja, majd a…

     Tovább

    Aktuális programok


    ELISABETH

    Erkel Színház

    A nagyszabású musicalt, amelyben a Halál lép elő főszereplővé, az egyik legnépszerűbb zenés színházi darabként tartják számon, 1992 óta…

    Szent Péter esernyője

    Karinthy Színház

    Szent Péter esernyője Vígjáték 135 perc 2 felvonásban

    TISZTÚJÍTÁS

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

    Ma is döbbenetesen aktuális, harsányan mulatságos és fájdalmasan ismerős – ahol a hazudozás mértékét nem a szégyen, hanem a…

    Magánénekes (basszbariton).

    A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1993-ban. Pályája folyamán főként prózai színházakban dolgozott, hosszan működött Kaposváron, de fellépett vendégszereplések alkalmával Pécsen, Kőszegen, Veszprémben, illetve Budapesten is a Madách Színházban vagy az Új Színházban.

    2015-től egy évadon át az Opera énekkarának tagja, majd a Pap (Einojuhani Rautavaara: A bánya) és az Orvos (Varga Judit: Szerelem) szólószerepeiben debütált az Opera színpadán.
    Az idei évadban Monterone gróf (Rigoletto), Bartolo (Figaro 2.0), Thoré (A hugenották), Arkhász (Íphigeneia Auliszban), Juan Lopez (A kormányzó) szerepeiben lép színpadra, de hallhatjuk a Tosca, a Turandot, Az álarcosbál és a Salome előadásain is.

    Fontosabb szerepei:

    Opera:
    Mozart: Don Giovanni – Kormányzó
    Ránki: Pomádé király új ruhája – Pomádé király
    Operett/Musical:
    Lloyd Webber – Rice: Jézus Krisztus Szupersztár – Kajafás
    Lehár: A víg özvegy – Báró Zéta Mirkó nagykövet
    Kálmán: Marica grófnő – Endrődy-Wittenburg Tasziló
    Huszka–Martos: Lili bárónő – Illésházy gróf
    Bernstein–Sondheim: West Side Story – Bernardo (a Madáchban és az Operában is)
    Sondheim: Sweeney Todd – Pirelli

    Próza:
    Móricz: Úri muri – Málinka
    Feydeau: A hülyéje – Pinchard
    Darvas–Rejtő–Hamvai–Varró: Vesztegzár a Grand Hotelben – Sedlintz
    Marsak–Békés: A bűvös erdő – December
    Shakespeare: Julius Caesar – Lepidus
    Lőrinczy: Fahim – Predrag
    Ebb–Masteroff –Kander: Kabaré – Schulz úr
    Lőrinczy: A csoda alkonya – Doktor Prosper Alpanns
    Norman–Stoppard–Hal: Szerelmes Shakespeare – Tilney

    111

    Csiky Gergely Színház
    • Apa

    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera

    Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
    • Gáspár

    A cigánytábor az égbe megy

    Csiky Gergely Színház
    • Szilágyi Antal, hadnagy

    A falu rossza

    Csiky Gergely Színház
    • Csapó, gazdaember

    A hugenották

    Magyar Állami Operaház
    • Thoré, katolikus úr

    A kisfiú meg az oroszlánok

    Csiky Gergely Színház
    • Rendőr

    A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • KALES RUDOLF

    A kormányzó

    Magyar Állami Operaház
    • Juan Lopez

    A Mester és Margarita

    Magyar Állami Operaház
    • Rendőr / Afranius

    A Nibelung-lakópark

    Vörösmarty Színház
    • DANKWART – dj a Hél pincében

    A Nibelung-lakópark | a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégelőadása

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • DANKWART – dj a Hél pincében

    A Nyugat lánya

    Magyar Állami Operaház
    • Billy Jackrabbit, indián

    A padlás...

    Csiky Gergely Színház
    • Herceg, finomlelkű szellem, 530 éves

    A régi nyár

    Csiky Gergely Színház
    • Főúr

    A szent család

    Csiky Gergely Színház
    • A kisfiam

    A víg özvegy

    Csiky Gergely Színház
    • Báró Zéta Mirkó, nagykövet

    Amint a mennyben

    Csiky Gergely Színház
    • Arne, bolttulajdonos

    Augusztus Oklahomában

    Csiky Gergely Színház
    • STEVE HEIDEBRECHT, Karen vőlegénye

    Bab Berci kalandjai

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Nuuszi Kuuszi - Lembozó Lengubozó

    Carmina Burana

    Magyar Állami Operaház
    • Bevezető

    Cigánybáró

    Csiky Gergely Színház
    • Zsupán

    Cigánytábor az égbe megy

    Nemzeti Színház
    • Szilágyi Antal, hadnagy

    Cigánytábor az égbe megy (zenés ballada)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Szilágyi Antal, hadnagy

    Cosi fan tutte-Opera beavató

    Csiky Gergely Színház
    • Énekel

    Csiky Gergely Színház: Tomasz Man: 111

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész

    Csoda

    Nemzeti Színház
    • VIZSGABIZTOS

    Csoda

    Csiky Gergely Színház
    • VIZSGABIZTOS

    Dögkeselyű

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Apa

    Don Giovanni

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Don Gonzalo de Ulloa

    Don Giovanni-Opera-beavató

    Csiky Gergely Színház
    • Színész

    Ezeregy Éjszaka

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Maszrúr, a hóhér/Ifrit

    Figaro házassága Opera-beavató

    Csiky Gergely Színház
    • Színművész

    Fra Diavolo

    Magyar Állami Operaház
    • Giacomo, bandita

    G. Donizetti: A csengő / Rita

    Szegedi Nemzeti Színház
    • A csengő – Don Annibale

    G. Puccini: Manon Lescaut

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Geronte di Ravoir

    Háry János

    Magyar Állami Operaház
    • Ferenc császár/Bíró uram

    Hoffmann meséi

    Magyar Állami Operaház
    • Andrés / Cochenille / Frantz / Pittichinaccio

    Íphigeneia Auliszban

    Magyar Állami Operaház
    • Arkász

    István, a király

    Magyar Állami Operaház
    • Sur

    István, a király

    Magyar Állami Operaház
    • Sur

    Jézus Krisztus Szupersztár

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Kajafás

    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Kajafás

    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Kajafás

    Jövedelmező állás

    Csiky Gergely Színház
    • DOSZUZSEV

    Kádár utolsó beszéde

    Magyar Állami Operaház
    • Kádár János

    Kádár utolsó beszéde

    Magyar Állami Operaház
    • Kádár János

    La Mancha lovagja

    Csiky Gergely Színház
    • Cervantes / Don Quijote de la Mancha

    MÁGUS-1920 A káprázat születése

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Nikola Tesla

    MÁRIA EVANGÉLIUMA

    Csiky Gergely Színház
    • Gáspár

    Mária evangéliuma

    Győri Nemzeti Színház
    • Gáspár

    Mária evangéliuma - rockopera

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Gáspár

    MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

    Margitszigeti Színház
    • Gáspár

    Olivér!

    Csiky Gergely Színház
    • MR BUMBLE, a dologház pedellusa, kövér, fontoskodó

    Othello Gyulaházán

    Csiky Gergely Színház
    • Ösztöndíjas csehszlovák íróbarátunk

    Pán Péter

    Csiky Gergely Színház
    • Mr. Darling

    Pomádé király új ruhája

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Pomádé király

    Pomádé király új ruhája

    Magyar Állami Operaház
    • Nyársatnyelt Tóbiás

    Portugál

    Csiky Gergely Színház
    • Retek

    SCHICCHI 2.0

    Magyar Állami Operaház
    • Maestro Spinelloccio, doktor / Maestro Spinelloccio, a doctor

    Szent család - Kaposvár VSZF 2012

    Thália Színház
    • A kisfiam

    Szép Heléna

    Csiky Gergely Színház
    • Kalkhasz

    Szerelmes Shakespeare

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Tilney

    Szerelmes Shakespeare

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Tilney

    Szigliget

    Csiky Gergely Színház
    • Rendőr

    Szöktetés a szerájból

    Magyar Állami Operaház
    • Szelim basa

    Szörényi75 - István, a király

    Magyar Állami Operaház
    • Bese

    Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma

    Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Gáspár

    Utolsó keringő (hangv.)

    Magyar Állami Operaház
    • Szakácsnő

    West Side Story

    Magyar Állami Operaház
    • Bernardo

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016