• művész


    Kristofori Ferenc

    Kristofori Ferenc

    Született: 1989 (Szeged)

    Magánénekes (tenor).

    A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett orgona és magánének szakon, majd magánének tanulmányait Budapesten folytatta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor Magdánál és Fried Péternél tanult operaének szakon. Több országos énekversenyen eredményesen vett részt, az ország sokféle pontján és a külhoni közönség előtt már…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Magánénekes (tenor).

    A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett orgona és magánének szakon, majd magánének tanulmányait Budapesten folytatta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor Magdánál és Fried Péternél tanult operaének szakon. Több országos énekversenyen eredményesen vett részt, az ország sokféle pontján és a külhoni közönség előtt már diákként színpadra állt.

    2010-ben Rossini A sevillai borbély c. operájában, melyet Fehér András rendezett, a Csendőr és Zenész szerepében lépett először színpadra. 2013 és 2015 között az Almási-Tóth András rendezésében színpadra kerülő A varázsfuvola Mozart operában rendszeresen alakította Monostatos szerepét a Zeneakadémián. 2016-ban B. Britten Szentivánéji álom c. operájában Szabó Máté rendezésében Flute/Thisbe szerepét alakította a Zeneakadémián megrendezésre kerülő operaházi produkcióban. 2017-ben mutatkozott be az Erkel Színház színpadán Mozart/Hábetler András Figaro 2.0 darabjában, Basilio szerepében.

    A hugenották

    A hugenották

    Magyar Állami Operaház
    • Bois-Rosé, hugenotta katona
    A végzet órái

    A végzet órái

    Óvóhely Kultúrbunker
    • Megzenésítette és előadja
    A végzet órái -Monoopera egy '56-os halálraítéltről

    A végzet órái -Monoopera egy '56-os halálraítéltről

    Általános 2
    • Zenéjét szerezte és előadja
    Adventi koncert a Vajdahunyadvár Jáki kápolnában

    Adventi koncert a Vajdahunyadvár Jáki kápolnában

    Általános 2
    • Operaénekes
    Bach Korál - Elmélyedés és felemelkedés Nagyböjtben

    Bach Korál - Elmélyedés és felemelkedés Nagyböjtben

    Általános 2
    • Egyéb
    Gioconda

    Gioconda

    Magyar Állami Operaház
    • Isèpo, írnok

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016