• művész


    Krisztik  Csaba
    2

    Krisztik Csaba

    Született: 1983. július 20. (Marghita / Románia)

    Színművész.

    1998–2002 között a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanulója volt, dráma-irodalom szakon. 2002–2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. 2006–2008 között a debreceni Csokonai Színház, 2008–2013 között a Forte Társulat, majd 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja.

     Tovább

    Aktuális programok


    Martin McDonagh: Leenane szépe

    B32 Galéria és Kultúrtér

    A hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott színdarab, hasonlóan McDonagh filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet. Kovács…

    Ady Endre: Apró, véres balladák - Forte Társulat

    Szkéné Színház

    Ady novellái a köztudatban mindmáig nem foglalják el azt a helyet, amely őket nemcsak szerzőjük, hanem ön-értékük révén is…

    Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

    Szkéné Színház

    Lenni vagy nem lenni? – Micsoda kérdés! – harsogja a kicsavart hamleti létkérdést Akárki, Borbély Szilárd drámájának egyik szereplője,…

    Színművész.

    1998–2002 között a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanulója volt, dráma-irodalom szakon. 2002–2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. 2006–2008 között a debreceni Csokonai Színház, 2008–2013 között a Forte Társulat, majd 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja.

    Díjai:
    2011 – Legjobb férfi előadó díj - XIV. A Tánc Fesztiválja, Veszprém
    2014 – Színikritikusok díja: Legjobb Férfi Mellékszereplő Díja (az Irtásban és a Lear királyban nyújtott alakításáért)
    2017 – Fődíj - Bartók Béla: 5. vonósnégyes (szereplő), XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó, Veszprém
    2017 – Kaszás Attila-díj
    2018 – Jászai Mari–díj

    Szerepei a debreceni Csokonai Színházban, (2006-2008):
    2006 – Liberté ’56, rendező: Vidnyánszky Attila
    2007 – Kun Lászó, rendező: Kiss Csaba
    2007 – Edmond Rostand: A sasfiók, rendező: Vidnyánszky Attila
    2007 – Shakespreare: A vihar, rendező: Viktor Rizsakov
    2008 – Mágnás Miska, rendező: Göttinger Pál

    Szerepei a Forte Társulatnál (2008-2013):
    2007 – Frank Wedekind: A tavasz ébredése, rendező: Horváth Csaba (Csokonai Színház, Debrecen)
    2008 – Szálinger Balázs: Kalevala, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (MODEM)
    2008 – Evangélium, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Zsámbéki Színházi Bázis)
    2009 – Gorkij: Éjjeli menedékhely, rendező: Horváth Csaba (József Attila Színház)
    2009 – Etűdök/Csak a felhők, koreográfus-rendező: Horváth Csaba  (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza)
    2009 – TÁP Színház: Kurátorok, rendező: Vajdai Vilmos
    2009 – Isteni vidékek, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó)
    2009 – Ne kíméld, akiket szeretsz, rendező: Hajdu Szabolcs (Zsámbéki Színházi Bázis)
    2009 – Dürrenmatt: A fizikusok, rendező: Horváth Csaba (Sanyi és Aranka Színház)
    2010 – Szálinger Balázs: A tiszta méz, rendező: Horváth Csaba (József Attila Színház)
    2010 – Erkel: Sakk-játék, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Gyulai Várszínház)
    2010 – Samuel Beckett: Godot-ra várva, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó)
    2010 – Így jár az, aki távoli ismeretlen hangtól megijed, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (West-Balkán)
    2011 – Revolution, rendező: Nigel Charnock (Trafó)
    2011 – Egyfelvonásosok, koreográfus: Horváth Csaba (Katona József Színház)
    2011 – Shakespeare: Troilus és Cressida, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Gyulai Várszínház)
    2011 – Ruben Brandt, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Műcsarnok)
    2012 – Koto és Kaori, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó)
    2012 – Henrik Ibsen: Peer Gynt, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
    2012 – Elveszett férfiak, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (REÖK)
    2013 – Agota Kristof: A nagy füzet, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
    2013 – Igor Sztravinszkij: A menyegző, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Művészetek Palotája)
    2014 – Helen Edmundson: Irtás, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
    2015 – Fjodor Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
    2015 – Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod, rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza)
    2016 – Bartók Béla: 5. vonósnégyes, koreográfus: Horváth Csaba (Várkert Bazár, Budapest)
    2016 – Gerhart Hauptmann: Patkányok, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
    2018 – Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)

    További szerepeiből:
    2010 – Pöttyös Panni az iskolában, koreográfus-rendező: Bozsik Yvette (Thália Színház)
    2013 – Rozsda lovag, rendező: Bozsik Yvette (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2013 – Shakespeare: Lear király, rendező: Bagó Bertalan (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2014 – Pillangó, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2014 – Mester és Margarita, koreográfus-rendező: Hargiati Iván (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2014 – A félkegyelmű, koreográfus-rendező: Hargitai Iván (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2014 – 3:1 a szerelem javára, rendező: Bagó Bertalan (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2015 – Federico García Lorca: Vérnász, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2015 – Shakespeare: Hamlet, koreográfus-rendező: Szikora János (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2016 – Pintér Béla: Szutyok, rendező: Hargitai Iván (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2016 – Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2016 – Háy János: A Herner Ferike faterja, rendező: Bagó Bertalan (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
    2017 – Carmen, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)

    Filmek:
    Spirál (magyar filmdráma, 100 perc, 2020)
    Drága örökösök (2019)
    Valan – Az angyalok völgye (magyar krimi-dráma, 97 perc, 2019)
    Guerilla (magyar történelmi dráma, 86 perc, 2019)
    Apró mesék (magyar romantikus thriller, történelmi film, 112 perc, 2019)
    Tóth János (2017)
    Kincsem (magyar romantikus kalandfilm, 121 perc, 2017)
    Saul fia (magyar filmdráma, 107 perc, 2015)
    Boglárka (magyar kisjátékfilm, 2015)
    Képmás (kisjátékfilm, 13 perc, 2013)
    Hacktion (2013)
    The Counterpart (magyar-holland kisjátékfilm, 14 perc, 2008)
    A tavasz ébredése (magyar színházi felvétel, 164 perc, 2008)
    Egy elveszett mű újjászületése - zongorán kísér (48 perc)
    Aki bújt (magyar kisjátékfilm, 6 perc)

    A félkegyelmű 1

    A félkegyelmű 1

    Vörösmarty Színház
    • Miskin
    A félkegyelmű 2

    A félkegyelmű 2

    Vörösmarty Színház
    • Miskin
    A félkegyelmű 3

    A félkegyelmű 3

    Vörösmarty Színház
    • Miskin
    A félkegyelmű 4

    A félkegyelmű 4

    Vörösmarty Színház
    • Miskin
    A félkegyelmű 5

    A félkegyelmű 5

    Vörösmarty Színház
    • Miskin
    A félkegyelmű 6

    A félkegyelmű 6

    Vörösmarty Színház
    • Miskin
    A Herner Ferike faterja

    A Herner Ferike faterja

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rák Jóska, falusi legény; Hamlet
    A Herner Ferike faterja

    A Herner Ferike faterja

    Vörösmarty Színház
    • Banda Lajos
    A Mester és Margarita

    A Mester és Margarita

    Vörösmarty Színház
    • Korovjov, Gyenyiszkin, Dismas
    A nagy füzet

    A nagy füzet

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    A nagy füzet

    A nagy füzet

    Csiky Gergely Színház
    • Színész
    A nagy füzet

    A nagy füzet

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    A nagy füzet

    A nagy füzet

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Iker 1
    Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

    Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

    Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

    Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Agota Kristof: A nagy füzet

    Agota Kristof: A nagy füzet

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    AKÁR AKÁRKI

    AKÁR AKÁRKI

    Csiky Gergely Színház
    • Színész
    Auer Fesztivál - Veszprém -

    Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"

    Mendelssohn Kamarazenekar
    • Jászai Mari-díjas színművész.
    Az ember tragédiája 2.0

    Az ember tragédiája 2.0

    Vörösmarty Színház
    • Lucifer (Santiago Carillo), Karcsi elvtárs, Lenin
    Az öreg hölgy látogatása

    Az öreg hölgy látogatása

    Vörösmarty Színház
    • A rendőr
    Bartók és Ady

    Bartók és Ady

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

    Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Bűn és bűnhődés

    Bűn és bűnhődés

    Vörösmarty Színház
    • Luzsin
    Carmen

    Carmen

    Vörösmarty Színház
    • JOSÉ NAVARRO, gárdista, később útonálló
    Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Forte Társulat/Szkéné

    Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Forte Társulat/Szkéné

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Luzsin
    Egérfogó

    Egérfogó

    Vörösmarty Színház
    • Trotter (nyomozó őrmester)
    Éjjeli menedékhely

    Éjjeli menedékhely

    x/József Attila Színház
    • Színész
    Elveszett férfiak

    Elveszett férfiak

    Reök Palota
    • Színész
    Fizikusok

    Fizikusok

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Színész
    Forte Társulat / Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod

    Forte Társulat / Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    Forte Társulat: Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed

    Forte Társulat: Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    Forte Társulat:Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed

    Forte Társulat:Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    Forte Társulat:Isteni vidékek

    Forte Társulat:Isteni vidékek

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    FORTE: A TE ORSZÁGOD

    FORTE: A TE ORSZÁGOD

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    Godot-ra várva / Forte Társulat

    Godot-ra várva / Forte Társulat

    Vörösmarty Színház
    • Estragon
    Godot-ra várva /Forte Társulat

    Godot-ra várva /Forte Társulat

    Vörösmarty Színház
    • Estragon
    Hamlet

    Hamlet

    x/József Attila Színház
    • Claudius/Francisco/Fortinbras
    Hamlet

    Hamlet

    Vörösmarty Színház
    • Horatio, Hamlet barátja
    Hamlet - Székesfehérvár

    Hamlet - Székesfehérvár

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Horatio, Hamlet barátja
    Háy János: A Herner Ferike faterja - Kozák András Stúdiószínpad

    Háy János: A Herner Ferike faterja - Kozák András Stúdiószínpad

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Banda Lajos
    Háy János: A Herner Ferike faterja - Vörösmarty Színház

    Háy János: A Herner Ferike faterja - Vörösmarty Színház

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Banda Lajos
    Helen Edmundson: Irtás - Forte Társulat/Szkéné

    Helen Edmundson: Irtás - Forte Társulat/Szkéné

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

    HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Tánc
    Írtás

    Írtás

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    Isteni vidékek - Forte Fesztivál

    Isteni vidékek - Forte Fesztivál

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Színész
    Julius Caesar

    Julius Caesar

    Vörösmarty Színház
    • Koreográfia
    Kakukkfészek

    Kakukkfészek

    Vörösmarty Színház
    • Billy Bibbit
    KALEVALA - Forte Fesztivál

    KALEVALA - Forte Fesztivál

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Lemminkejnen, Fejsze
    Kaszás Attila Díjátadó Gála

    Kaszás Attila Díjátadó Gála

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Fellépő művész
    Lear király

    Lear király

    Vörösmarty Színház
    • Edgar
    Leenane szépe

    Leenane szépe

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Zene
    Leenane szépe

    Leenane szépe

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Leonce és Léna

    Leonce és Léna

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    Macbeth

    Macbeth

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    Martin McDonagh: Leenane szépe

    Martin McDonagh: Leenane szépe

    Gyulai Várszínház
    • Zene
    Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó

    Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Hitves Pál
    NÉZŐMŰVÉSZETI KFT - TÁMOGATÓI EST

    NÉZŐMŰVÉSZETI KFT - TÁMOGATÓI EST

    B32 Galéria és Kultúrtér
    • Zene
    Octopus, avagy Szent György és a Sárkány

    Octopus, avagy Szent György és a Sárkány

    SZFE
    • Inganga
    Pillangó

    Pillangó

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    Pillangó

    Pillangó

    Nemzeti Színház
    • Hitves Pál
    Pöttyös Panni az iskolában

    Pöttyös Panni az iskolában

    Thália Színház
    • Kockás Peti
    Rozsda lovag

    Rozsda lovag

    Vörösmarty Színház
    • Rozsda lovag
    Rozsda lovag

    Rozsda lovag "E"

    Vörösmarty Színház
    • Rozsda lovag
    Sakk-játék

    Sakk-játék

    Nemzeti Táncszínház
    • Színész
    Szentivánéji álom

    Szentivánéji álom

    Vörösmarty Színház
    • Lysander
    Szutyok

    Szutyok

    Vörösmarty Színház
    • Bandi bácsi
    Szutyok 1

    Szutyok 1

    Vörösmarty Színház
    • Bandi bácsi
    Szutyok 2

    Szutyok 2

    Vörösmarty Színház
    • Bandi bácsi
    Szutyok 3

    Szutyok 3

    Vörösmarty Színház
    • Bandi bácsi
    Szutyok 4

    Szutyok 4

    Vörösmarty Színház
    • Bandi bácsi
    Szutyok 5

    Szutyok 5

    Vörösmarty Színház
    • Bandi bácsi
    Tavasz ébredése

    Tavasz ébredése

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Melchior
    Trianon

    Trianon

    Vörösmarty Színház
    • Dr. Förster Kálmán, Poprád polgármestere
    Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

    Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

    József Attila Színház
    • Dr. Förster Kálmán, Poprád polgármestere
    VSZF 2014. (Székesfehérvár) Pillangó

    VSZF 2014. (Székesfehérvár) Pillangó

    Thália Színház
    • Hitves Pál
    W. Shakespeare: Lear király

    W. Shakespeare: Lear király

    Gyulai Várszínház
    • Edgar
    W. Shakespeare: Lear király

    W. Shakespeare: Lear király

    Gyulai Várszínház
    • Edgar
    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    xA tiszta méz

    xA tiszta méz

    József Attila Színház
    • Ember
    xEgy olasz szalmakalap

    xEgy olasz szalmakalap

    József Attila Színház
    • Nonancourt, csemetekertész
    xGodot-ra várva

    xGodot-ra várva

    József Attila Színház
    • Estragon
    Zempléni Fesztivál, Sztravinszkij: Menyegző; Ifjúliszt, A Forte Társulat táncelőadása

    Zempléni Fesztivál, Sztravinszkij: Menyegző; Ifjúliszt, A Forte Társulat táncelőadása

    Tünde Tickets Kft.
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016