• művész


    László Lili

    László Lili

    Született: 1993. december 5. (Budapest)

    Színművész.

    2013–2018 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Egyetemi gyakorlatát a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban töltötte. 2018-tól szabadúszó, mellette az Orlai Produkciós Iroda társulatának tagja.

    Filmes és televíziós szerepei:
    Pokoli rokonok (2025) – Cintia
    A renitens (2024) – Barbara
    Apatigris…

     Tovább

    Aktuális programok


    A SZÍNHÁZCSINÁLÓ

    Átrium

    Bruscon (Alföldi Róbert), a Nemzet Színésze, kis társulatával vendégjátékra érkezik. Az új és ismeretlen helyen azonban szinte mindennel baja…

    Brooklyni mese

    Belvárosi Színház

    Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy…

    Csengetett, Mylord?

    Belvárosi Színház

    Az özvegy Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával éli a húszas évek Londonjának felső tízezer-beli életét. A kényelmüket szolgáló…

    Brooklyni mese

    Békéscsabai Jókai Színház

    Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és humorral mutatja meg az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. A színpadi…

    Éjféltájt

    Békéscsabai Jókai Színház

    Magyarországon még soha nem látott előadás, igazi csemege a krimi kedvelőinek.

    CSENGETETT, MYLORD?

    Szegedi Szabadtéri Játékok

    bemutató: 2026. február 22. előadás: 2026. július 17., 18. tervezett esőnap: 2026. július 19.

    Színművész.

    2013–2018 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Egyetemi gyakorlatát a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban töltötte. 2018-tól szabadúszó, mellette az Orlai Produkciós Iroda társulatának tagja.

    Filmes és televíziós szerepei:
    Pokoli rokonok (2025) – Cintia
    A renitens (2024) – Barbara
    Apatigris (2023) – Eszter
    Toxikoma (2020) – Rajongó lány
    Szép csendben (2019)
    Egynyári kaland (2019) – Noémi
    Ízig-vérig (2019) – Jógázó lány
    A tanár (2018)

    Díjai:
    Junior Prima-díj (2023)
    Pro Arte Erzsébetváros-díj (2023)

    2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Brooklyni mese - komédia

    Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
    • Angelina, Sal lánya

    A fura

    B32 Galéria és Kultúrtér
    • Színész

    A fura - Bemutató

    B32 Galéria és Kultúrtér
    • Színész

    A legenda háza

    Móricz Zsigmond Színház
    • Kate, a filmes

    A legenda háza

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Kate, a filmes

    A legenda háza

    Belvárosi Színház
    • Kate, a filmes

    A legenda háza

    Hírös Agóra
    • Kate, a filmes

    A legenda háza - Lyonesse

    Postakürt Alapítvány
    • Kate, a filmes

    A Nulladik Perc

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Georgette, Marcel felesége

    A nulladik perc

    Belvárosi Színház
    • Színész

    A nulladik perc - komédia

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    A nulladik perc - Orlai Produkció

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Színész

    A színházcsináló

    Goldmark Károly Művelődési Központ
    • Színész

    A színházcsináló

    Belvárosi Színház
    • Színész

    Amy Herzog: JAJ NAGYI

    Moravetz Produkció
    • Színész

    Amy Herzog: Jaj, nagyi!

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Színész

    Amy Herzog: JAJ, NAGYI!

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Színész

    Amy Herzog: JAJ, NAGYI!

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    Amy Herzog: Jaj, Nagyi!

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    • Színész

    Amy Herzog: Jaj, nagyi!

    Hankó István Művészeti Központ
    • Színész

    Amy Herzog: Jaj, nagyi!

    Gyulai Várszínház
    • Színész

    Amy Herzog: Jaj, nagyi! - Orlai produkció előadása

    Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
    • Színész

    Amy Herzog: Jaj, nagyi! (Orlai Produkció)

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Játssza

    Amy Herzog: Jaj, nagyi! Hangjegy Művészeti Fesztivál

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színész

    Brooklyni mese

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Angelina, Sal lánya

    Brooklyni mese

    Móricz Zsigmond Színház
    • Angelina

    BROOKLYNI MESE

    Belvárosi Színház
    • Angelina

    Brooklyni mese

    Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
    • Színész

    Brooklyni mese - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Angelina, Sal lánya

    Brooklyni mese - Orlai Produkció

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Angelina

    Brooklyni mese - Woody Allen

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész

    Csengetett, Mylord?

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész

    Dés Mihály: Pesti barokk

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    Göttinger Pál: A nulladik perc

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Georgette, Marcel feleség

    Hangulatkocsma

    SZFE
    • Kriszta

    Hanif Kureishi: Vénusz

    Gyulai Várszínház
    • Jessie

    Jaj nagyi !

    Belvárosi Színház
    • Színész

    JAJ NAGYI !

    Belvárosi Színház
    • Színész

    Jaj, Nagyi

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Színész

    Jaj, Nagyi!

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    Jaj, nagyi!

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Rendező

    Jaj, Nagyi!

    Általános
    • Egyéb

    Jaj, nagyi!

    Postakürt Alapítvány
    • Színész

    Jaj, Nagyi!

    Mátra Művelődési Központ
    • Színész

    Jaj, Nagyi!

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Színész

    Jaj, nagyi!

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Jaj, nagyi!

    Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
    • Egyéb

    Jaj, Nagyi!

    Móricz Zsigmond Színház
    • Színész

    Jaj, Nagyi!

    Cervinus Teátrum
    • Színész

    Jaj, nagyi!

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Jaj, nagyi! - Orlai Produkció

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Színész

    JAJ, NAGYI! -VÍGJÁTÉK MOLNÁR PIROSKA SZEREPLÉSÉVEL

    Egri Kulturális és Művészeti Központ
    • Színész

    Jaj, nagyi! Orlai Produkció

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész

    Jaj,Nagyi!

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Jajj, Nagyi!

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    Laurent Baffie: Tok-tok avagy hogy pattog a kocka?

    Hankó István Művészeti Központ
    • Lili, fitneszedző

    LAVINA

    Belvárosi Színház
    • Színész

    Lavina

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Jenny

    Lavina

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Színész

    Lila Akác Lokál

    Belvárosi Színház
    • T. MANCI

    Lila Akác Lokál

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • T. Manci

    Maros András: Redőny

    Gyulai Várszínház
    • Eva

    Maros András: Redőny

    Interkultur Hungária
    • ÉVA

    Maros András: Redőny

    Interkultur Hungária
    • ÉVA

    Mézesvölgyi Nyár - Mezítláb a parkban

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Corie Bratter

    Mezítláb a parkban

    Belvárosi Színház
    • Corie Bratter

    Mezítláb a parkban

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Corie Bratter

    Mezítláb a parkban

    Móricz Zsigmond Színház
    • Corie Bratter

    Mezítláb a parkban

    Móricz Zsigmond Színház
    • Corie Bratter

    Mezítláb a parkban

    Tatai Szabadtéri Játékok
    • Corie Bratter

    Mezitláb a parkban

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Corie Bratter

    Mezítláb a parkban - Orlai Produkció

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Corie Bratter

    Mezítláb a parkban - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Corie Bratter

    MI ÉS ŐK

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Lány

    Mi és Ők

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Lány

    Mi és Ők dráma

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Színész

    Mirr-Murr kalandjai

    Móricz Zsigmond Színház
    • Színész

    Molnár Ferenc: Riviéra

    Veres 1 Színház
    • Cibulka

    Molnár Ferenc: Riviéra

    Veres 1 Színház
    • Cibulka

    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Corie Bratter

    Neil Simon: Mezítláb a parkban - vígjáték

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    NÓRA II. rész

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Emmy

    NÓRA II.rész

    Belvárosi Színház
    • Emmy

    Nulladik perc-komédia Orlai Produkció

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • Színész

    Orlai: Mezítláb a parkban

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Corie Bratter

    PESTI BAROKK

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Színész

    Pesti barokk

    Móricz Zsigmond Színház
    • Színész

    Pesti barokk

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Pesti barokk

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Pesti Barokk

    Belvárosi Színház
    • Színész

    REDŐNY

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Eva

    Redőny

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Éva

    Redőny

    Móricz Zsigmond Színház
    • Éva

    REDŐNY

    Belvárosi Színház
    • Éva

    Redőny

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Éva

    Redőny (Orlai Produkció)

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    RIVIÉRA

    Belvárosi Színház
    • Színész

    RIVIÉRA - Orlai Produkció

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész

    Riviéra - vígjáték

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Cibulka

    Riviéra - Vígjáték

    Szentesi Művelődési Központ
    • Cibulka

    Ruben Östlund–Tim Price: LAVINA

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színész

    Szemünk fénye

    Belvárosi Színház
    • Kia

    Szép Ernő: Vőlegény

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    TAPASZTALT ASSZONY

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész

    Tapasztalt asszony

    Belvárosi Színház
    • Színész

    Tasnádi István: Tapasztalt asszony

    Gyulai Várszínház
    • Színész

    Tasnádi István:Tapasztalt asszony-Orlai Produkció

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    TOK-TOK - avagy hogy pattog a kocka

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Lili, fitneszedző

    Tok-tok avagy hogy pattog a kocka?

    Veszprémi Petőfi Színház
    • LILI, fitneszedző

    Tok-tok avagy hogy pattog a kocka?

    Móricz Zsigmond Színház
    • LILI, fitneszedző

    Tok-Tok avagy hogy pattog a kocka?

    Belvárosi Színház
    • LILI, fitneszedző

    Tok-Tok avagy hogy pattog a kocka?

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Lili, fitneszedző

    TOK-TOK AVAGY HOGY PATTOG A KOCKA?

    Belvárosi Színház
    • LILI, fitneszedző

    Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka?

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Lili, fitneszedző

    Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? - Orlai Produkció

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Lili (fitneszedző)

    Tok-tok, avagy, hogy pattog a kocka?

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Übü király

    SZFE
    • Színész

    VADMÉZ

    Belvárosi Színház
    • Színész

    Vénusz

    Komlói Kaptár Művelődési Központ
    • Egyéb

    Vőlegény

    Móricz Zsigmond Színház
    • Színész

    Vőlegény

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Vőlegény

    Belvárosi Színház
    • Színész

    Vőlegény

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Színész

    VŐLEGÉNY - Orlai Produkció

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Színész

    Woody Allen: Brooklyni mese

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Woody Allen: Brooklyni mese

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Angelina

    Woody Allen: Brooklyni Mese

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    • Angelina, Sal lánya

    xVÉNUSZ

    Belvárosi Színház
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016