• művész


    Lehőcz Zsuzsa
    3

    Lehőcz Zsuzsa

    Született: 1988.05.12., Temesvár

    Színész, bábszínész.

    2010-ben végeztem színészként a Kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemen.
    Ezt követően 7 évig a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulatának tagja voltam.
    Az itt töltött idő szakmai fejlődésemnek nagyon intenzív időszaka volt. Egyrészt elsajátítottam a metaforikus színházi gondolkodás alapjait, másrészt technikai tudásra tettem szert bábmozgatás, hangszerjáték, utcaszínházi…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Színész, bábszínész.

    2010-ben végeztem színészként a Kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemen.
    Ezt követően 7 évig a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulatának tagja voltam.
    Az itt töltött idő szakmai fejlődésemnek nagyon intenzív időszaka volt. Egyrészt elsajátítottam a metaforikus színházi gondolkodás alapjait, másrészt technikai tudásra tettem szert bábmozgatás, hangszerjáték, utcaszínházi elemek (maszk, gólyaláb) terén. Ugyanakkor egy fiatal és erős társulatba kerültem, amely Kovács Géza igazgató szakmai vezetésével olyan előadásokat hozott létre, amelyek különlegesnek számítottak mind a művészi koncepció mind pedig a kivitelezés szempontjából.
    Hét év társulati lét után egy évig szabadúszóként dolgoztam, majd az elmúlt évadot a Darmasiswa ösztöndíj program keretében Jáván, a Surakartai Művészeti Egyetem diákjaként töltöttem, ahol főként jávai táncot és árnyjátékot tanultam.

    Pályája korábbi állomásai:
    Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színész szak, Kolozsvár
    Mesebolt Bábszínház
    Dr. Bohóc Mosolyszolgálat
    Konvergens Sugárnyaláb Közösségi Színházi Társulás

    Színházon kívüli zenei munkák:
    Kasmír masín
    Zabszalma együttes
    NemdeBár Zenekar

    Filmszerep:
    A rossz árnyék (Macskabundás nő), rendező: Jeles András

    Jelenlegi munkái a Debreceni Csokonai Színházban:
    Federico García Lorca: Yerma – Fiatal nő

    A kíváncsi kiscsikó

    A kíváncsi kiscsikó

    Clubcsomag
    • Színész
    Csillagvitéz

    Csillagvitéz

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Játssza
    MADARAK VOLTUNK

    MADARAK VOLTUNK

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Színész
    Robinson!

    Robinson!

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Koreográfia
    Vitéz László - Az elásott kincs

    Vitéz László - Az elásott kincs

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Zenei kísérő
    Vitéz László és az elásott kincs

    Vitéz László és az elásott kincs

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Közreműködik

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016