• művész


    Lévai Tímea
    2

    Lévai Tímea

    Született: 1986. április 8.

    A főváros melletti Perbál nevű kis faluban nevelkedtem, és ide jártam általános iskolába is.

    A középiskolai éveimet Újpesten a Bródy Imre Gimnázium dráma tagozatán töltöttem. Ezután a Keleti István Művészeti Iskolában folytattam tanulmányaimat. A 2. évtől a Kolibri Színház stúdiósa voltam, osztályfőnököm Tóth József volt.

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    A főváros melletti Perbál nevű kis faluban nevelkedtem, és ide jártam általános iskolába is.

    A középiskolai éveimet Újpesten a Bródy Imre Gimnázium dráma tagozatán töltöttem. Ezután a Keleti István Művészeti Iskolában folytattam tanulmányaimat. A 2. évtől a Kolibri Színház stúdiósa voltam, osztályfőnököm Tóth József volt.

    A Színész 2 megszerzése után Szombathelyre költöztem és Jordán Tamás- Jeles András osztályába jártam, az újonnan alakult Weöres Sándor Színház berkein belül.

    A 3 évi tanulás után, már színészként vehetek részt a színházi munkákban. Remélem, hogy egyre sűrűbben találkozhat majd velem a szombathelyi közönség.



    Zene:

    Tizenkét évig tanultam népzenét és népi éneket , a Zsámbéki Gungl József Zeneiskolában. Ez idő alatt a Perbáli Tücsök Citera Együttes tagja voltam.

    A klasszikus, illetve a könnyű zenét a színházi évek alatt sajátíthattam el.

    Jelenleg Poppre Ádámmal a Broken Moon Duoban énekelek és persze a színházban.



    Szerepeim:

    Mandragóra társulat (alternatív):

    Jean Cocteau: Orpheusz-Azrael

    S. Beckett: A játszma vége – Nell

    M. Gorkij: Éjjeli menedékhely(mélyben)- Aljoska, rendezte: Mondok Péter

    Kolibri színház:

    F.Fellini- Tóth József: A nők városa, rendezte: Tóth József

    Schwajda György : Rákóczi tér, rendezte: Tóth József

    Nemes Nagy Ágnes- Novák János: Bors néni, rendezte: Novák János

    Kovács Kristóf: Kék veréb –Marlene Dietrich, rendezte: Tóth József

    Weöres Sándor Színház:

    Egressy Zoltán:9700 – diáklány, énekes, rendezte: Dömötör Tamás

    Hamvai Kornél: Lüzisztraté – Kaloniké, rendezte: Horgas Ádám

    Weöres Sándor- Silló Sándor-Tóth Viktor tercett: Weöres Sándor

    Victor Hugo- Jeles András: A Nevető Ember - Dea, rendezte: Jeles András

    Revűzió az 1968-as táncdalfesztivál dalai - énekes

    Czukor Balázs és a társulat: Öt az egyben (szobaszínház) - Bogi, rendezte: Czukor Balázs

    Burnett- Jeles András:A kis lord - zenész, énekes, rendezte : Jeles András

    Madách Imre: Az ember tragédiája - római táncosnő, párizsi forradalmárnő, rendezte: Jordán Tamás

    F.Ebb: Kabaré - Lolo, a beedleedee lány, rendezte: Béres Attila


    Tanáraim voltak: Keserű Imre, Uray Péter, Blaskó Borbála, Tóth Miklós, Bezerédi Zoltán, Rácz Attila, Scherer Péter, Berecz Bea, Fort Kriszta, Andai Kati, Cserje Zsuzsa, Tóth József, Jeles András, Jordán Tamás, Silló Sándor, Dömötör Tamás, Dúró Győző

    A félkegyelmű

    A félkegyelmű

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Púpos lány / Varja
    A félkegyelmű

    A félkegyelmű

    Weöres Sándor Színház
    • Púpos lány/Varja
    A félkegyelmű

    A félkegyelmű

    Weöres Sándor Színház
    • Púpos lány/Varja
    A peleskei nótárius

    A peleskei nótárius

    Weöres Sándor Színház
    • Kellékes, banya, vokál, néző
    Az arab éjszaka

    Az arab éjszaka

    Weöres Sándor Színház
    • Színész
    AZ ÜGYNÖK HALÁLA

    AZ ÜGYNÖK HALÁLA

    Weöres Sándor Színház
    • LETTA
    Az ügynök halála

    Az ügynök halála

    Nemzeti Színház
    • Letta
    DühöngŐ

    DühöngŐ

    Weöres Sándor Színház
    • Helena Charles
    GÁLA '11

    GÁLA '11

    Weöres Sándor Színház
    • Színész
    Hetvenhét

    Hetvenhét

    Weöres Sándor Színház
    • Ezüstvirág
    Jótékonysági Gála

    Jótékonysági Gála

    Weöres Sándor Színház
    • Színész
    Kabaré

    Kabaré

    Weöres Sándor Színház
    • LOLO
    Könnyű préda

    Könnyű préda

    Weöres Sándor Színház
    • Színész
    La Mancha lovagja

    La Mancha lovagja

    Weöres Sándor Színház
    • HÁZVEZETŐNŐ
    Máli néni

    Máli néni

    Weöres Sándor Színház
    • Másik Margit
    Revüzió

    Revüzió

    Weöres Sándor Színház
    • Vokalista
    Szent György és a Sárkány

    Szent György és a Sárkány

    Weöres Sándor Színház
    • A Sárkány PAPNŐJE
    Szigorúan ellenőrzött vonatok.

    Szigorúan ellenőrzött vonatok.

    Weöres Sándor Színház
    • VIKTORIA FREIE
    Zarándokének

    Zarándokének

    Weöres Sándor Színház
    • V. színésznő
    Zarándokének

    Zarándokének

    Weöres Sándor Színház
    • V. színésznő

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016