• művész


    Liszt Ferenc Kamarazenekar

    Liszt Ferenc Kamarazenekar

    A Liszt Ferenc Kamarazenekar több mint fél évszázada állandó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének, így méltán tartják világszerte a kamarazenekari műfaj egyik legjobb képviselőjének. A 2016 óta Tfirst Péter által vezetett együttes évről évre a világ legjelentősebb koncerttermeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra, akik a nagyfokú precizitás,…

     Tovább

    Aktuális programok


    Mimó és Csipek – Egy viharos nap - Zenés-bábos előadás / MINIMATINÉ

    Müpa

    Mimó és Csipek nagyon szereti a természetet, és örökmozgó kutyusukkal, Ficakkal együtt gyakran tesznek hatalmas sétákat az erdőben. Tartsunk…

    A Liszt Ferenc Kamarazenekar több mint fél évszázada állandó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének, így méltán tartják világszerte a kamarazenekari műfaj egyik legjobb képviselőjének. A 2016 óta Tfirst Péter által vezetett együttes évről évre a világ legjelentősebb koncerttermeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra, akik a nagyfokú precizitás, műfaji sokoldalúság és alkalmazkodóképesség miatt előszeretettel dolgoznak együtt a zenekarral.

    A zenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Fél évszázados működésük során – Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével – nemzetközi hírnévre tettek szert: több mint ötven országba jutottak el, többek között felléptek a new york-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban, a sydney-i Operaházban, a buenos aires-i Teatro Colónban, valamint a párizsi Théatre de la Ville-ben.

    Az elmúlt időszak bővelkedett kiemelkedő koncertekben: az együttes fellépett az amszterdami Concertgebouw, a frankfurti Alte Oper, a düsseldorfi Tonhalle, a bécsi Musikverein, a genfi Victoria Hall és a bakui Hejdar Alijev koncerttermekben, a Mecklenburg-Vorpommern Fesztiválon és a gstaadi Menuhin Fesztiválon. Koncerteztek Pekingben a világhírű National Centre for the Performing Arts koncerttermében, valamint meghívást kaptak Ázsia egyik legrangosabb fesztiváljára: a China – Shanghai International Arts Festival-ra. A 2011-es Liszt-év és a magyar EU-elnökség egyik megnyitó ünnepségén Madridban az Auditorio Nacionalban I. János Károly spanyol király és Zsófia királyné is megtisztelte jelenlétével a zenekart. A nagysikerű német- és olaszországi turnék mellett a zenekar 2013-ban Dél-Amerikában, 2014-ben pedig Japánban adott koncertsorozatot. Idén két újabb kínai fellépésre is sor került.

    A zenekar a közelmúltban olyan kiváló szólistákkal lépett színpadra, mint Mischa Maisky, Emmanuel Pahud, Vagyim Gluzman, Alison Balsom, Fazil Say, Borisz Berezovszkij, Ning Feng, Baráti Kristóf, Várdai István, David Fray, Denisz Macujev, Jefim Bronfman, Gustav Rivinius, Markus Stockhausen, Boldoczki Gábor, Martha Argerich, Rost Andrea, Maxim Vengerov és Steven Isserlis. 2016-ban a Deutsche Grammophon gondozásában megjelent, Rácz Ödönnel közösen elkészített hanglemezüket idén újabb követte, egyöntetű elismerést aratva a nemzetközi kritika és ami a legfontosabb: a közönség körében. A “My Double Bass”-CD hosszú ideig szerepelt a lemezvásárlási listák élmezőnyében, hetekig az élen.

    Az utóbbi években Tfirst Péter koncertmesteri irányítása mellett, ragaszkodva a megszokott magasszintű művészeti interpretációhoz és az elismerten egyedi Liszt Ferenc Kamarazenekaros hangzáshoz, folytatódott a zenekar nagyívű szereplése mind itthon, mind a nagyvilágban. A hazai és a nemzetközi zenei világot is bejárta az az idei éveleji hír, mely szerint 2020-tól Várdai István világhírű csellóművész művészeti igazgatóként kapcsolódik be a szakmai felkészítésbe és művészi koncepció kialakításába.

    A Liszt Ferenc Kamarazenekar büszke arra, hogy nemzeti zenekarként Magyarországot, a magyar kultúrát képviselheti és népszerűsítheti szerte a világban.

    A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Moné Hattori hangversenye

    A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Moné Hattori hangversenye

    Tünde Tickets Kft.
    • Zenél és közreműködik
    A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye

    A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye

    Kamara Akadémia Egyesület
    • Egyéb
    Concerto Csellóünnep I/1. - Concerto Budapest 23/24

    Concerto Csellóünnep I/1. - Concerto Budapest 23/24

    Concerto Budapest
    • Egyéb
    Filharmónia Kodály bérlet - Liszt Ferenc Kamarazenekar

    Filharmónia Kodály bérlet - Liszt Ferenc Kamarazenekar

    Hírös Agóra
    • Pro Urbe-díjas, Bartók-emlékszoborral elismert komolyzenei zenekar.
    Határokat áthidalva - a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye - km.: Pablo Barragán, Kristóf Réka,

    Határokat áthidalva - a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye - km.: Pablo Barragán, Kristóf Réka,

    Kamara Akadémia Egyesület
    • Pro Urbe-díjas, Bartók-emlékszoborral elismert komolyzenei zenekar.
    Kaposfest Gála

    Kaposfest Gála

    Csiky Gergely Színház
    • Egyéb
    Kaposfest: Beethoven 250

    Kaposfest: Beethoven 250

    Csiky Gergely Színház
    • Egyéb
    Liszt Ferenc Kamarazenekar, Henning Kraggerud (hegedű)

    Liszt Ferenc Kamarazenekar, Henning Kraggerud (hegedű)

    Tünde Tickets Kft.
    • Zenél és közreműködik
    Liszt Ferenc Kamarazenekar, Martha Argerich (zongora), Vez. Takács-Nagy Gábor

    Liszt Ferenc Kamarazenekar, Martha Argerich (zongora), Vez. Takács-Nagy Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Zenél és közreműködik
    Liszt Ferenc Kamarazenekar, Zempléni Szabolcs (kürt)

    Liszt Ferenc Kamarazenekar, Zempléni Szabolcs (kürt)

    Tünde Tickets Kft.
    • Zenél és közreműködik
    Mozart-nap 3. Esz-dúr sinfonia concertante/ Esz-dúr szimfónia (Kelemen-Kokas-Takács-Nagy-LisztF.Kz.)

    Mozart-nap 3. Esz-dúr sinfonia concertante/ Esz-dúr szimfónia (Kelemen-Kokas-Takács-Nagy-LisztF.Kz.)

    Concerto Budapest
    • Közreműködik
    Pusker Júlia és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a magyar kultúra napján

    Pusker Júlia és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a magyar kultúra napján

    Várkapitányság Nonprofit Zrt.
    • Közreműködik
    Várkonyi Mátyás Színtársulás: Messiás.ma - Rockoratorikus passió Händel oratóriuma nyomán

    Várkonyi Mátyás Színtársulás: Messiás.ma - Rockoratorikus passió Händel oratóriuma nyomán

    Müpa
    • Egyéb
    Végletes érzelmek Fejérvári Zoltánnal, Takács-Nagy Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral

    Végletes érzelmek Fejérvári Zoltánnal, Takács-Nagy Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral

    Liszt Ferenc Kamarazenekar
    • Előadja
    XX.Gödöllői Liszt Fesztivál - Nyitókoncert

    XX.Gödöllői Liszt Fesztivál - Nyitókoncert

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Egyéb

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016