• művész


    Lőrincz Nikolett

    Lőrincz Nikolett

    Született: 1986 augusztus 19. (Miskolc)

    Színész.

    Edelényben és Egerben végezte középiskolai tanulmányait. Miskolcon a Pécsi Sándor Guruló Színházban kezdett színészettel foglalkozni, majd felvételt nyert a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójába. Azután Zalaegerszegre vezetett az útja, ahol a Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdió növendékként megszerzett “Színész 2” után 2011-ben a “Színész 1” képesítést is abszolválta.…

     Tovább

    Aktuális programok


    Berg Judit: RUMINI Ferrit-szigeten

    Magyar Színház

    Rumini újra a Magyar Színház színpadán! A tengerész-kalandregényekből jól ismert Rumini és társai ezúttal ismét nagy bajba keverednek: Ferrit-sziget…

    Tolcsvay László - Müller Péter Sziámi: Koldus és királyfi

    Magyar Színház

    Az előadás középpontjában két fiú története áll, egyikük szegénységben él, míg a másik a trón várományosa. Amikor sorsuk egy…

    K. Del Aguila - G. Noriega - J. Someillan: Madagaszkár zenés kalandtúra

    Magyar Színház

    Vidám és látványos musical az igaz barátságról, az összetartozás erejéről, ami még a legváratlanabb helyzetekben is segítő útitársunk lehet.

    Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek

    Magyar Színház

    Háy János keserű komédiája garantáltan nevettet és elgondolkodtat!

    Színész.

    Edelényben és Egerben végezte középiskolai tanulmányait. Miskolcon a Pécsi Sándor Guruló Színházban kezdett színészettel foglalkozni, majd felvételt nyert a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójába. Azután Zalaegerszegre vezetett az útja, ahol a Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdió növendékként megszerzett “Színész 2” után 2011-ben a “Színész 1” képesítést is abszolválta. 2011-2020 között a Hevesi Sándor Színház színművésze volt. 2020-tól a Pesti Magyar Színház tagja. 2006 és 2009 között a volt,

    DÍJAK, KITÜNTETÉSEK:
    Máriáss-díj (2014
    Soós Imre-díj (2016)
    Színházbarátátok körének díja (2020)

    LEGFONTOSABB SZÍNHÁZI SZEREPEI:
    Richard Rodgers – Oscar Hammerstein – Howard Lindsay – Russel Crouse: A muzsika hangja – Zsófia nővér
    Balogh Elemér – Kerényi Imre – Rossa László: Csíksomlyói passió – Másik Mária
    Alexandre Dumas – Jean-Paul Sartre: Kean, a színész – Amy grófné
    Jaroslav Hašek – Spiró György: Svejk – Johanna
    Nagy Tibor – Bradányi Iván – Pozsgai Zsolt: A kölyök – Madame Foyer
    Tasnádi István: Közellenség – Antónia nővér
    Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony – Rica-Maca
    Eisemann Mihály – Szilágyi László: Én és a kisöcsém – Piri
    Francis Veber: Balfácánt vacsorára – Christine
    Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője – Madame Kriszbay
    Arthur Miller: Az ügynök halála – Nő
    Déry Tibor – Pós Sándor – Presser Gábor – Adamis Anna: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról – Eszter
    Tracy Letts: Augusztus Oklahomában – Mattie Aiken
    Jókai Mór – Böhm György – Korcsmáros György – Tolcsvay Béla – Tolcsvay László: A kőszívű ember fiai – Lánghy Aranka
    Vajda Katalin – Fábri Péter: Anconai szerelmesek – Agnese
    John Kander – Fred Ebb – Bob Fosse: Chicago – Mona
    Presser Gábor – Horváth Péter – Sztevanovity Dusán: A padlás – Mamóka
    Presser Gábor – Varró Dániel – Teslár Ákos: Túl a Maszat-hegyen – Kalóz Feleség
    Szabó Magda: Abigél – Hajdú tanárnő
    Forgách András: Holdvilág és utasa – Fiatal olasz cigányleány
    Georges Feydeau: A hülyéje – Clara
    Egressy Zoltán: Portugál – Asszony
    Molière: A mizantróp – Céliméne
    Fenyő Miklós – Novai Gábor – Böhm György – Korcsmáros György: Hotel Menthol – Mokka
    Szigligeti Ede: Liliomfi – Szomszédasszony
    Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok – Anya
    William Shakespeare: Rómeó és Júlia – Dajka
    Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska – Marcsa
    Móricz Zsigmond – Miklós Tibor – Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig – Ilonka
    Háy János: Völgyhíd – Barátnő

    LEGFONTOSABB FILMSZEREPEI:
    Félúton – Anya (2019)
    Drága örökösök

    JELENLEG JÁTSZOTT SZEREPEI A PESTI MAGYAR SZÍNHÁZBAN:
    FANNY OSBOURNE – Dennis Martin: A KINCSES SZIGET
    RÉKA, marketinges – Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
    SZERETŐ (Andrea) – Háy János:HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL
    MARGIT NŐVÉR – R. Rogers – O. Hammerstein – H. Lindsay – R. Crouse: A MUZSIKA HANGJA

    A házasságlevél

    A házasságlevél

    József Attila Színház
    • Jaffa, a szomszédnő
    Balfácánt vacsorára vendégjáték

    Balfácánt vacsorára vendégjáték

    József Attila Színház
    • Christine
    Csíksomlyói Passió

    Csíksomlyói Passió

    József Attila Színház
    • Másik Mária
    Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

    Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

    Magyar Színház
    • Réka, marketinges
    Liliomfi - A Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg) vendégjátéka

    Liliomfi - A Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg) vendégjátéka

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Szomszédasszony
    Rivalda 2011 A kisfiú meg az oroszlánok

    Rivalda 2011 A kisfiú meg az oroszlánok

    Thália Színház
    • Anya, Kriszta anyukája
    VSZF 2013 (Zalaegerszeg) Üveganya

    VSZF 2013 (Zalaegerszeg) Üveganya

    Thália Színház
    • Virág, Krammer lánya
    VSZF 2015. (Zalaegerszeg) Közellenség

    VSZF 2015. (Zalaegerszeg) Közellenség

    Thália Színház
    • Antónia nővér

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016