• művész


    Másik  János
    2

    Másik János

    Született: 1952 augusztus 3. ((Kisbajcs)

    Zeneszerző, billentyűs, énekes, gitáros, basszusgitáros, ütőhangszeres.

    Konzervatóriumi tanulmányait Győrött végezte, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz tanszakán tanult tovább. Az 1972 évi Ki mit tud? tehetségkutató verseny jazz kategóriájában nyertes Interbrass zenekar tagja, később évekig zenei vezetője.

    1976-ban szerzett tanári diplomát a Liszt…

     Tovább

    Aktuális programok


    Zeneszerző, billentyűs, énekes, gitáros, basszusgitáros, ütőhangszeres.

    Konzervatóriumi tanulmányait Győrött végezte, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz tanszakán tanult tovább. Az 1972 évi Ki mit tud? tehetségkutató verseny jazz kategóriájában nyertes Interbrass zenekar tagja, később évekig zenei vezetője.

    1976-ban szerzett tanári diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Dobszay László (népzene, szolfézs) és Földes Imre (zenetörténet) növendékeként. Résztvevője volt Szabó Gábor világhírű amerikai-magyar jazzgitáros budapesti televíziós koncertjének 1974-ben, majd 1977-ben.

    1975-ben Cseh Tamással és Bereményi Gézával közösen megírták előadták a Levél nővéremnek című előadást, melyből lemez készült. A szerzőhármas még két közös színházi, illetve lemez produkciót készített: Levél nővéremnek 2.(1994) és az Igazi levél nővéremnek (2001).

    1976-ban improvizációtechnikát és XX. századi zenei analízist oktatott a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium jazz tanszakán. 1977-től Kőszegi Group tagjaként Nyugat-Európában turnézott, Kőszegi Imre, Tony Lakatos, Dandó Péter, Babos Gyula, Tornóczky Ferenc és más ismert muzsikusok társaságában.

    A 80-as években többek között két színházi darabhoz készített zenét: Ivan Kušan Galócza című darabját a Katona József Színház mutatta be, Spiró György fordításában és dalszövegeivel. Ugyancsak Spiró Györggyel készítették az Ahogy tesszük c. daljátékot a Vígszínház számára.

    1987-ben az általa alapított Trance Balance nevű zenekara a világzene egyik legfontosabb hazai képviselője. A zenekar lemezét napjainkban[mikor?] a nemzetközi DJ-társadalom fedezte fel újra, és a gyűjtők körében is népszerű.

    A 80-as évek elejétől érdeklődése az underground felé fordult, részt vett a Trabant zenekar felvételein, turnézott a Balaton és Európa Kiadó zenekarokkal. 1998-ban elkészítette a Peepshow mennyország című albumot, amely nagyrészt Bálint István szövegeire épül.

    A 2000-es évektől a Másik János és Heart Rock Company formációival koncertezik, szólóestjein, ahol dalait énekli, időnként verseiből is felolvas.

    2019-ben versenydarabot írt Vörös Eszter bandoneonos és a Budapesti Vonósok részére, Fantáziák bandoneonra és vonószenekarra címmel.

    Díjak, elismerések:
    Magyar Filmkritikusok Díja – A legjobb zeneszerző díja (Meteo) (1991)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1996)
    Budapestért díj (2022)

    Lemezeiből:
    Az igazi levél nővéremnek (Intuison, 2004)
    Iguana bár (2001)
    A Másik (B&P, 1998)
    Levél nővéremnek 2. (Hungaroton-Mega, 1994)
    MJMJ (Bahia, 1994)
    Meteo (Artisjus, 1990)
    Trance Balance (Artisjus, 1988)
    Levél nővéremnek (Hungaroton-Pepita, 1977)

    Filmes munkáiból

    Zeneszerzőként:
    2019 – A Nagy Parranda – Történetek Gabriel García Márquezről; 2018 – Vándorszínészek 2015 – Limbo Limbo Travel
    2013 – Szerelempatak; 2009 – Hunky Blues; 2007 – Uszodai tolvaj; 2003 – Lili; 2001 – A Hídember; 2001 – Egérút
    2000 – Van a börtön, babám...; 2000 – Fehér alsó; 1999 – Csajovics; 1999 – Egy tél az isten háta mögött
    1999 – Simon Mágus; 1997 – Szabadság tér '56; 1997 – Gyilkos kedv; 1996 – Érzékek iskolája; 1996 – Csajok
    1995 – Gyilkosság zárójelben; 1995 – Living on Borrowed Time; 1994 – The Whistler (Die Drei aus der Haferstrasse)
    1993 – Fényérzékeny; 1993 – Gyermekgyilkosságok; 1986–1993 – Leo és Fred 22 epizód; 1992 – A nyaraló
    1992 – Amerika, London, Párizs; 1992 – Auguszta fogyókúrázik, Auguszta és a kukac
    1991 – Auguszta születésnapja, Auguszta és az egér, Auguszta a Mennyországban
    1990 – Auguszta Vendégei, Auguszta és a Kutya, Auguszta a Parafenomén
    1989 – Meteo; 1988 – Rocktérítő; 1988 – Hótreál; 1988 – Ossegg oder Die Wahrheit über Hänsel und Gretel
    1987 – Auguszta dagaszt; 1987 – Auguszta etet; 1986 – A hülyeség nem akadály; 1985 – A másik oldal
    1985 – Városbújócska; 1985 – Hülyeség nem akadály; 1984 – Az emberevő szerelme; 1984 – Eszkimó asszony fázik
    1984 – Szekrénymesék; 1982 – Egymásra nézve; 1982 – Kálvária; 1981 – Hátrahagyott kijáratok; 1981 – Ildikó
    1980 – Női kezekben; 1980 – Nyugi; 1980 – Diorissimo; 1980 – Ebéd; 1980 – Habfürdő

    Színészként:
    1996 – Érzékek iskolája
    1985 – Városbújócska

    BEREMÉNYI GÉZA-MÁSIK JÁNOS: HÁBORÚ VAN

    BEREMÉNYI GÉZA-MÁSIK JÁNOS: HÁBORÚ VAN

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zeneszerző, billentyűs, énekes, gitáros, basszusgitáros, ütőhangszeres.
    Cseh Tamás emlékest

    Cseh Tamás emlékest

    Thália Színház
    • A Budapest és a Somlai Margit című dalok társszerzője
    Cseh Tamás emlékest (koncert)

    Cseh Tamás emlékest (koncert)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • A Budapest című dal társszerzője
    Keresztben Jégeső

    Keresztben Jégeső

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    KERESZTBEN JÉGESŐ - Bereményi Géza és Másik János estje

    KERESZTBEN JÉGESŐ - Bereményi Géza és Másik János estje

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    Rájátszás

    Rájátszás

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016