• művész


    Mező  Misi

    Mező Misi

    Született: 1978. augusztus 1. (Gyula)

    Énekes-gitáros zenész.

    1984 és 1992 között Dobozon végezte az általános iskolát. Már 1989-ben fellépett a település hagyományőrző cigány együttesében, amelynek művészeti vezetője az édesapja volt. Ezután Gyulán a Göndöcs Benedek Szakképző Iskola és Kollégiumban először a kosárfonó, majd a faműves szakmát tanulta ki. Tanárai biztatására, a szakmunkás…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Énekes-gitáros zenész.

    1984 és 1992 között Dobozon végezte az általános iskolát. Már 1989-ben fellépett a település hagyományőrző cigány együttesében, amelynek művészeti vezetője az édesapja volt. Ezután Gyulán a Göndöcs Benedek Szakképző Iskola és Kollégiumban először a kosárfonó, majd a faműves szakmát tanulta ki. Tanárai biztatására, a szakmunkás vizsgák letétele után nappali tagozatos képzésben le is érettségizett. Később asztalosműhelyben is dolgozott, és lakberendező is lett, de a zene játszott központi szerepet az életében.

    Középiskolai évei alatt, 1992–1996 között a Három amigo iskolai zenekarban zenélt. 1999-től Hevesi Imre La bomba nevű együttesének alapító tagja és évekig szólistája volt – ami repertoárján széles zenei skála szerepelt: a chilei dalokon át a gipsy, spanyol, afro-kubai népzenéig, – amiből 2005-ben összeegyeztethetetlenség miatt kizárták. 

    1999-ben alakult meg a Magna Cum Laude zenekar, amelyben azóta is énekel. Tíz év alatt országosan ismertté váltak. Számos jótékonysági akció együttműködője, kezdeményezője.

    2015‑2018 között levelező tagozaton tanult a Baptista Teológiai Akadémián, szakirányként a misszió szakon, ahol 2018-ban teológiai diplomát szerzett.

    Díjak, elismerések:
    Karácsonyi pályázat első hely, Göndöcs Benedek Szakképző Iskola és Kollégium
    EDÜ népdal, hangszeres népzene kategória (zenekar) arany minősítés (1997)
    EDÜ népi iparművészet kategória arany minősítés (1997, 1999)
    Országos Vándorlegény Pályázat első hely – Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban
    Göndöcs Benedek-díj szorgalmáért és közösségi munkájáért, Göndöcs Benedek Szakképző Iskola és Kollégium (2000)
    Doboz díszpolgára (2018)
    2018 Baptista Művésze, Baptista Művészeti Napok (2018)
    Budapest XVI. kerület díszpolgára (2019)
    A Petőfi Zenei Díj 2019 év férfi előadója jelöltje (2019)

    Budapest Bár

    MOMkult
    • Színész

    BUDAPEST BÁR

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    BUDAPEST BÁR koncert

    Margitszigeti Színház
    • Énekes

    Budapest Bár koncert

    Anonymus Színház
    • Énekes

    Budapest Bár Koncert

    Anonymus Színház
    • Énekes

    Budapest Bár koncert

    Anonymus Színház
    • Énekes

    Budapest Bár-koncert

    Kölcsey Központ
    • Énekes

    MESÉLŐ - Mező Misi

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző

    Mező Misi Mesélő

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Göndöcs Benedek- és Fonogram-díjas énekes-gitáros zenész.

    Mező Misi Mesélő

    Általános
    • Göndöcs Benedek- és Fonogram-díjas énekes-gitáros zenész.

    Mező Misi: Mesélő

    Egressy Gábor Szabadidőközpont
    • Zenész, énekes

    Mező Misi: Mesélő

    Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
    • Egyéb

    Mező Misi: Mesélő

    Thália Színház
    • Göndöcs Benedek- és Fonogram-díjas énekes-gitáros zenész, Budapest XVI. kerület díszpolgára.

    Mező Misi: Mesélő

    Kossuth Művelődési Központ - Dabas
    • Előadóművész, zeneszerző

    Mező Misi: Mesélő zenés est

    Kanizsai Kulturális Központ
    • Göndöcs Benedek- és Fonogram-díjas énekes-gitáros zenész.

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016