• művész


    Mohácsi  Márk

    Mohácsi Márk

    Született: 1994. július 7.

    Életpálya:

    Mohácsi Márk (1994. július 07.) a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház társulatának tagja. Mohácsi Márk 1994. július 07-én született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait a Lajtha László Zenei tagozatos iskolában végezte, majd az Egressy Béni Zeneművészeti Középiskolában folytatta. 2004-ben felvételt nyert Pintér…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Életpálya:

    Mohácsi Márk (1994. július 07.) a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház társulatának tagja. Mohácsi Márk 1994. július 07-én született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait a Lajtha László Zenei tagozatos iskolában végezte, majd az Egressy Béni Zeneművészeti Középiskolában folytatta. 2004-ben felvételt nyert Pintér Tibor musical stúdiójába, ahol kisebb szerepeket játszott, majd 2008-ban Tim Rice – Andrew Lloyd Webber – a József és a színes szélesvásznú álomkabát című előadásban megkapta Benjamin szerepét. Innentől kezdve a Sziget Színház társulatának oszlopos tagja. A színház darabjait nagy sikerrel játsszák, országszerte és határainkon túl. 2010-ben debütált a Lovas Színházban, első komolyabb lovas szerepe Szűcs István – Koltay Gergely: Honfoglalás rockopera/Levente (2011).

    Játszott ezen kívül még a Budapesti Operett Színházban, Lévay Szilveszter - Michael Kunze: Elisabeth/kis Rudolf (2012), Alan Menken: Szépség és a Szörnyeteg/Csorbi a teáscsésze (2012), valamint Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony/pincér (2012) című darabokban.

    További színpadi munkái:

    Sziget Színház és Nemzeti Lovas Színház:

    Petőfi Sándor – Kacsóh Pongrác: János vitéz/bárányka (2005),

    Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A Dzsungel könyve/kis Maugli (2008), – felnőtt Maugli (2015),

    Tim Rice – Andrew Lloyd Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát/Benjamin (2008), /József (2014),

     José Fernandez – Steve Margoshes – Jacques Levy: Fame/Jose (2010),

    Szűts István – Koltay Gergely: Trója rockopera/kisfiú (2010), Paris/2013,

    Szűts István – Koltay Gergely: Honfoglalás rockopera/Levente (2011),

    Szűts István: Az utolsó betyár/betyár (2012),

    Szűts István – Pintér Tibor: Mátyás az igazságos rockopera/ifjú Mátyás (2013),

    Lúdas Matyi/Lúdas Matyi (2013),

    Gömöry Zsolt – Pataky Attila – Oravecz János: Edda musical: A kör/Para (2013),

    Mészáros László – Pintér Tibor: Dózsa a nép fia/lovas futár (2014),

    Dusán – Horváth Péter: Padlás/Lámpás (2014),

    Bakonyi Gábor – Tiboldi Mária: Mágnás Miska/Miska (2013),

    Geromani Ragni – Galt MacDermot – James Rado: Hair/Bukowski (2014),

    Mich Leigh – Joe Darion – Dale Wasserman: La mancha lovagja/2015,

    Mészáros László – Galambos Attila: Gladiátor/Amicus (2015)

    A kaktusz virága

    A kaktusz virága

    NS Produkció
    • Norbert
    A kaktusz virága

    A kaktusz virága

    NS Produkció
    • Norbert
    A költő visszatér

    A költő visszatér

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Színész
    A kör – Edda musical

    A kör – Edda musical

    Szarvasi Vízi Színház
    • Színész
    A KÖR-EDDA musical

    A KÖR-EDDA musical

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Para
    A Szépség és a Szörnyeteg

    A Szépség és a Szörnyeteg

    Budapesti Operettszínház
    • Csorbi a teáscsésze
    Aladdin

    Aladdin

    Móricz Zsigmond Színház
    • Aladdin
    Aladdin musical- a Nemzeti Lovas Színház előadása, a Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület tagjaival

    Aladdin musical- a Nemzeti Lovas Színház előadása, a Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület tagjaival

    Általános
    • Aladdin
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Móricz Zsigmond Színház
    • Bóni
    CYRANO

    CYRANO

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Christian
    Edda musical- A Kör

    Edda musical- A Kör

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Para
    Edda musical- A Kör

    Edda musical- A Kör

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Para
    Edda musical- A Kör

    Edda musical- A Kör

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Para
    Eisemann Mihály: HYPPOLIT, A LAKÁJ zenés vígjáték

    Eisemann Mihály: HYPPOLIT, A LAKÁJ zenés vígjáték

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Tóbiás
    Elisabeth

    Elisabeth

    Budapesti Operettszínház
    • A tíz éves Rudolf
    Elisabeth

    Elisabeth

    NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
    • A tíz éves Rudolf
    Gladiátor

    Gladiátor

    Gold Produkciós Iroda Művészeti Közhasznú Np. Kft.
    • Amicus
    HAIR - Rado - Ragni - Macdermot/Sziget Színház

    HAIR - Rado - Ragni - Macdermot/Sziget Színház

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész
    HAIR musical két felvonásban Újpest Színház 2018 tavaszi bérlet 4.

    HAIR musical két felvonásban Újpest Színház 2018 tavaszi bérlet 4.

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Claude
    Hippolyt, a lakáj Eisemann M./Sziget Színház

    Hippolyt, a lakáj Eisemann M./Sziget Színház

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Tóbiás
    Honfoglalás

    Honfoglalás

    RaM Colosseum
    • Levente
    Honfoglalás

    Honfoglalás

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Levente
    Honfoglalás

    Honfoglalás

    Equus Produkció
    • Huba
    Honfoglalás - Siófok

    Honfoglalás - Siófok

    RaM Colosseum
    • Színész
    HONFOGLALÁS Sziget színház előadása

    HONFOGLALÁS Sziget színház előadása

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész
    János vitéz

    János vitéz

    Equus Produkció
    • Strázsamester
    JÁNOS VITÉZ zenés játék ÚSZ tavaszi bérlet 2. ea.

    JÁNOS VITÉZ zenés játék ÚSZ tavaszi bérlet 2. ea.

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Bartolo
    Jézus Krisztus Szupersztár

    Jézus Krisztus Szupersztár

    Equus Produkció
    • Indián fiú, Kenai
    Jézus Krisztus Szupersztár-Webber-Rice/ Sziget Színház

    Jézus Krisztus Szupersztár-Webber-Rice/ Sziget Színház

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész
    Jimmy musical

    Jimmy musical

    Mátra Művelődési Központ
    • Chesariel
    KINCSEM

    KINCSEM

    Equus Produkció
    • Hesp Róbert
    Kincsem

    Kincsem

    Móricz Zsigmond Színház
    • Hesp Róbert
    Kincsem_

    Kincsem_

    Equus Produkció
    • Hesp Róbert
    Koltay-Szűts: Honfoglalás

    Koltay-Szűts: Honfoglalás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Levente
    Lúdas Matyi

    Lúdas Matyi

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Lúdas Matyi
    LÚDAS MATYI zenés népi játék

    LÚDAS MATYI zenés népi játék

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Lúdas Matyi
    Mágnás Miska

    Mágnás Miska

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Miksa
    MARICA GRÓFNŐ

    MARICA GRÓFNŐ

    Equus Produkció
    • Báró Zsupán Kálmán
    Mátyás az igazságos

    Mátyás az igazságos

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Kis Mátyás
    MIKULÁSVÁRÓ- LÚDAS MATYI

    MIKULÁSVÁRÓ- LÚDAS MATYI

    Equus Produkció
    • Lúdas Matyi
    Nemzeti Lovas Színház: HERCULES

    Nemzeti Lovas Színház: HERCULES

    Általános
    • Philoktétész
    Nemzeti Lovas Színház: Herkules

    Nemzeti Lovas Színház: Herkules

    Móricz Zsigmond Színház
    • Philoktétész
    Nemzeti Lovas Színház: Honfoglalás - Történelmi rockopera

    Nemzeti Lovas Színház: Honfoglalás - Történelmi rockopera

    Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
    • Színész
    Nemzeti Lovas Színház: István, a király

    Nemzeti Lovas Színház: István, a király

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Torda és Laborc
    Nemzeti Lovas Színház: Kincsem c. családi musical

    Nemzeti Lovas Színház: Kincsem c. családi musical

    Általános
    • Lovászfiú
    Nemzeti Lovas Színház: Rómeó és Júlia koncert változat

    Nemzeti Lovas Színház: Rómeó és Júlia koncert változat

    Móricz Zsigmond Színház
    • Romeó
    Rózsa Sándor

    Rózsa Sándor

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Katona Pál, Rózsa barátja
    Szent László, a lovagkirály

    Szent László, a lovagkirály

    Általános 2
    • LACZFI ENDRE
    Szent László, a Lovagkirály - a Nemzeti Lovas Színház előadása

    Szent László, a Lovagkirály - a Nemzeti Lovas Színház előadása

    Általános
    • Színész
    Sziget Színház DÓZSA GYÖRGY, A NÉP FIA családi musical - őszi bérlet 1. előadás

    Sziget Színház DÓZSA GYÖRGY, A NÉP FIA családi musical - őszi bérlet 1. előadás

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Lovasfutár
    Sziget Színház és Nemzeti Lovas Színház: Trója - rockopera

    Sziget Színház és Nemzeti Lovas Színház: Trója - rockopera

    Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
    • Színész
    Sziget Színház: János vitéz - zenés játék

    Sziget Színház: János vitéz - zenés játék

    Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
    • Bartolo
    Sziget Színház: József és a színes, szélesvásznú álomkabát musical

    Sziget Színház: József és a színes, szélesvásznú álomkabát musical

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • József
    SZILAJ

    SZILAJ

    Equus Produkció
    • Indián fiú, Kenai
    Szilaj

    Szilaj

    Móricz Zsigmond Színház
    • Indián fiú, Kenai
    Szilaj - a Nemzeti Lovas Színház előadása

    Szilaj - a Nemzeti Lovas Színház előadása

    Általános
    • Indián fiú, Kenai
    Szűts- Koltay: TRÓJA

    Szűts- Koltay: TRÓJA

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Párisz
    TRÓJA

    TRÓJA

    RaM Colosseum
    • Kisfiú
    Trója

    Trója

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016