• művész


    Molnár Ildikó

    Molnár Ildikó

    Született: 1957. október 7. (Budapest)

    Színésznő.

    Színészi diplomáját 1982-ben szerezte meg, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol Major Tamás és Székely Gábor voltak az osztályvezető tanárai. Főiskolai gyakorlaton a Nemzeti Színház előadásaiban szerepelt. Pályáját Kecskeméten, a Katona József Színházban kezdte. 1984-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1985-től a Népszínház társulatának volt tagja. 1986-tól…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Színésznő.

    Színészi diplomáját 1982-ben szerezte meg, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol Major Tamás és Székely Gábor voltak az osztályvezető tanárai. Főiskolai gyakorlaton a Nemzeti Színház előadásaiban szerepelt. Pályáját Kecskeméten, a Katona József Színházban kezdte. 1984-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1985-től a Népszínház társulatának volt tagja. 1986-tól szabad foglalkozású színművésznő, rendezéssel, dramatizálással is foglalkozik. Az 1980-as évek közepétől tagja volt a Kamondy Ágnes vezette Orkesztra Luna zenekarnak, (énekelt, szaxofonon és szájorgonán játszott) 1992-ben Szukadal címmel jelent meg kazettájuk.

    Fontosabb színházi szerepeiből:
    William Shakespeare: IV. Henrik... Lady Percy (Nemzeti Színház)
    Carlo Goldoni: Két úr szolgája... Smeraldina, Clarice szobalánya (Nemzeti Színház)
    Aiszkhülosz: Leláncolt Prometheus... Ókeanisok kara (Ódry Színpad)
    Molière: Kényeskedők... Magdi, Gorgibus lánya (Ódry Színpad)
    Örkény István: Tóték... Tótné (Ódry Színpad)
    Katona József: Bánk bán... Melinda (Katona József Színház, Kecskemét 1982)
    Czakó Gábor: Karcsi... Mari (Katona József Színház, Kecskemét 1982)
    Alekszandr Blok: Komédiásdi... Kolumbina (Katona József Színház, Kecskemét 1983)
    Federico García Lorca: Don Cristobal... Rosita (Katona József Színház, Kecskemét 1983)
    James Joyce: Számkivetettek... Beatrice Justice, Robert unokahúga (Pécsi Nemzeti Színház, 1984)
    Garai Gábor: A reformátor... Bora Katalin (Pécsi Nemzeti Színház, 1984)
    John Gay: Koldusopera... Beköpy Polly (Pécsi Nemzeti Színház, 1985)
    Lengyel Menyhért: Róza néni... Verőczy Giza (Népszínház, 1985)
    Samuel Beckett: Ó, azok a szép napok... Winnie (Sanyi és Aranka Színháza, 2007)
    Szabó Magda - Molnár Ildikó: Az őz... Encsy Eszter - monodráma (Kultea, 2009)
    Szabó Magda - Upor András: Sziget-kék... szereplő (Kultea, 2013)
    Mallász Gitta: Az angyal válaszol... Hanna (Kultea, 2009)
    Mátyások és pofonok (Kultea, 2010)
    Franz Kafka - Upor Péter - Molnár Ildikó: Jelentés az Akadémiának... Rőt Péter - monodráma (Kultea, R16 Pódium, 2011)
    Franz Xaver Kroetz: További kilátások - Kívánsághangverseny... Rasch kisasszony (Kultea, 2011)
    Szophoklész: Elektra... szereplő, játékmester (Kultea, 2013)
    Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza... Anya (RS9 Színház, 2014)
    Sebastian Braunt: Bolondok hajója... szereplő (RS9 Színház, 2016)

    Rendezéseiből:
    Mallász Gitta: Az angyal válaszol
    Szabó Magda: Az őz
    Szabó Magda - Upor András: Sziget-kék

    Filmek, tv:
    Bűntény a Kecskeszigeten (1982)
    Tegnapelőtt (1982)
    Szervusz, Szergej (sorozat) 8. rész (1982)
    Viadukt (1983)
    Fehér rozsda (1983)
    Te rongyos élet (1984)
    A vörös grófnő (1985)... Kája, Katus huga
    Anna Karenina (1985)
    Mata Hari (1985)
    A végtelenek a párhuzamosban találkoznak (1986)
    A fekete kolostor (1986)
    Rock térítő (1988)
    Kisváros (sorozat) Sorakozó című rész (1993) ... Zsófi
    Rádióaktív BUÉK (1993)
    A törvénytelen (1996)
    Észak, észak (1999)
    Sorstalanság (2005)

    Bodzaszörp

    Bodzaszörp

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Nagymama
    Franz X. Kroetz: További kilátások - Kívánsághangverseny

    Franz X. Kroetz: További kilátások - Kívánsághangverseny

    Általános
    • Rasch kisasszony
    Kafka: Jelentés az Akadémiának

    Kafka: Jelentés az Akadémiának

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    Lélektől Lélekig...,s tovább...

    Lélektől Lélekig...,s tovább...

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Szerkesztő
    Mátyások és pofonok

    Mátyások és pofonok

    Általános
    • Színész
    Mátyások és pofonok

    Mátyások és pofonok

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Színész
    Szabó Magda: Az Őz

    Szabó Magda: Az Őz

    Általános
    • Színész
    Sziget-kék

    Sziget-kék

    RS9 Színház
    • Előadó

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016