• Artist


    Mónika Ulmann
    2

    Mónika Ulmann

    Birth: 1973. augusztus 2. (Budapest)

    Színésznő.

    Művészcsaládba született. Hároméves korában ismerkedett meg a színészkedéssel. 1976-tól gyermekszínészként játszott több gyermekfilmben és televíziós produkcióban. Nyolcéves korában szerepelt először a Nemzeti Színházban. 1981-ben, nyolcévesen énekelte el a Moncsicsi című dalt, ami a kor gyermekslágere lett. Az Írtam a bátyámnak egy dalt című dallal részt vett…

     Continue

    Current programs


    No program is currently running.

    Színésznő.

    Művészcsaládba született. Hároméves korában ismerkedett meg a színészkedéssel. 1976-tól gyermekszínészként játszott több gyermekfilmben és televíziós produkcióban. Nyolcéves korában szerepelt először a Nemzeti Színházban. 1981-ben, nyolcévesen énekelte el a Moncsicsi című dalt, ami a kor gyermekslágere lett. Az Írtam a bátyámnak egy dalt című dallal részt vett az 1981-es Táncdalfesztiválon. Gyermekkorában vonzódott a tánchoz, különösen a néptánchoz.

    1991-ben végzett az Állami Balettintézetben. 1991 és 1994 között Novák Ferenc táncosaként dolgozott. 1994-től játszik színpadon, elsőként a József Attila Színház színpadán lépett fel, de azóta az ország több színházában kérték fel különböző szerepek megformálására. Jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, ahol 1997-ben végzett.

    Számos filmben, televíziós és színházi produkcióban szerepelt, szereplője volt az Égigérő fű című filmnek, a Szomszédok című teleregénynek és a Barátok közt című televíziós sorozatnak is. 2015-ben a Miskolci Nemzeti Színház művésze lett.

    GODSPELL

    GODSPELL

    Broadway Ticket Hungary Kft.
    • Actor/Actress
    Heisenberg

    Heisenberg

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Actor/Actress
    Heisenberg - Orlai Produkció vendégjátéka -

    Heisenberg - Orlai Produkció vendégjátéka -

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Actor/Actress
    Ketten egyedül

    Ketten egyedül

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Táncórák

    Táncórák

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Előadja
    TÁNCÓRÁK - Rózsavölgyi Szalon

    TÁNCÓRÁK - Rózsavölgyi Szalon

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Other
    Tok-tok, avagy, hogy pattog a kocka?

    Tok-tok, avagy, hogy pattog a kocka?

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Other
    Válásguru

    Válásguru

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Szereplő
    Veszett fejsze

    Veszett fejsze

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Móni

    Recommendations


    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016