A színház számomra a határaim feszegetése, egy kereten belüli szabadság. Egyensúly játék. Félelmeim legyőzése, melyeket a repülés, a magasság, a zuhanás vagy éppen a mélység kelt bennem.
A tengerész-kalandregényekből jól ismert Rumini és társai ezúttal ismét nagy bajba keverednek. A színpadra írt történetben Ferrit-sziget gonosz úrnőjének…
A színház számomra a határaim feszegetése, egy kereten belüli szabadság. Egyensúly játék. Félelmeim legyőzése, melyeket a repülés, a magasság, a zuhanás vagy éppen a mélység kelt bennem.
Amire a legbüszkébb vagyok A lovakat lelövik, ugye? című darabban Glória szerepére ahol a darab elejétől a végéig, a szünet időtartama alatt is jelen kellett lennem a színpadon. Kihívás volt magamban megkeresni azt a reményvesztett és kiábrándult állapotot, amikor az ember már nem hiszi az új nap felkeltét.
Egyik kedvenc szerepem Feydeou: Zsákbamacska című darabjában Amandine. Összetett feladat volt a komédia műfaján belül megtalálni azt az egyensúlyt, amelyben a naiv, túlsúlyos és alkoholista Amandine nem csak megnevettet, hanem megmutatja valós jellemének szerencsétlenségét is.
Nagy megtiszteltetés volt Bakó Gábor Bakódolva című táncelőadásában eltáncolni a Halál szerepét. Kihívás volt verbális eszközöktől mentesen, csak a mozdulatok, a tánc nyelvén kifejezni magam.
Jelenlegi szerepeim a Pannon Várszínházban:
Hair (2019/2020) - Emeretta Janika (2017/2018) – Betty Torday A Bunkerrajzoló (2016/2017) – Kati baba, Bolond Kati Egy darabot a szívemből (2015/2016) – Betti
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rumini - mesejáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Peonza
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rumini - mesejáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Peonza
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rumini Ferrit szigeten - zenés mesejáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Peonza
A Bunkerrajzoló
Pécsi Harmadik Színház
Kati baba – Bolond Kati
A hülyéje
Holdvilág Kamaraszínház
Clara
A púpos
Móricz Zsigmond Színház
Yvette, örömlány
AKARSZ VELEM KÓBOROLNI?
Ivancsics Nonprofit Kft.
Plasztika
AKARSZ VELEM KÓBOROLNI?
Ivancsics Nonprofit Kft.
Plasztika
Balázs Ágnes: PETŐFI-JÁTÉK
Magyar Színház
Pila Anikó és más szerepek
Bazi nagy magyar lagzi
Broadway Ticket Hungary Kft..
Boróka
Bazi nagy magyar lagzi
Bednai Art Nonprofit Kft.
Boróka
Bazi nagy magyar lagzi
Bednai Art Nonprofit Kft.
Színész
BÉKAMESÉK
RS9 Színház
Szereplő
Bengt Ahlfors - Színházkomédia
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Bengt Ahlfors: Színházkomédia
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Lotta, színésznő
Cyber Cyrano
Vörösmarty Színház
Moira
Édes alkony
Mátra Művelődési Központ
Boróka, a ledér hölgy
Édes Alkony - vígjáték
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Boróka, a ledér hölgy
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Betti
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
BETTI
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
BETTI
EGY SZERELEM 3 ÉJSZAKÁJA - musical 2 felvonásban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Koreográfia
Egy szerelem három éjszakája
Holdvilág Kamaraszínház
Koreográfia
Egy szerelem három éjszakája
Holdvilág Kamaraszínház
Koreográfia
EMBEREVŐK
Karaván Színház és Művészeti Alapítvány
Színész
Emberevők
Karaván Színház és Művészeti Alapítvány
Színész
Géczi János – Likó Marcell – Vad Fruttik: A Bunkerrajzoló