• művész


    Orosz Zoltán
    3

    Orosz Zoltán

    A harmonika szeretetét édesapjától örökölte, ő volt, aki tehetségére már korán felfigyelt, és az első nyolcbasszusos harmonikát is tőle kapta négy éves korában. 1977-ben, korengedménnyel felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol a harmonika mellett orgonálni is tanult, többek között Lehotka Gábortól. 1984-ben érettségizett, majd tanulmányait a főiskolán…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    A harmonika szeretetét édesapjától örökölte, ő volt, aki tehetségére már korán felfigyelt, és az első nyolcbasszusos harmonikát is tőle kapta négy éves korában. 1977-ben, korengedménnyel felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol a harmonika mellett orgonálni is tanult, többek között Lehotka Gábortól. 1984-ben érettségizett, majd tanulmányait a főiskolán folytatta.
    Zoltán 13 éves volt, mikor Klingenthalban részt vett egy nemzetközi harmonika-versenyen. Játéka már akkor csodálattal töltötte el közönségét. Egy amatőr felvételnek köszönhetően meghallgatható akkori játéka.
    1992-ben alakította meg a Pódium duót, ahol Ursu Gábor gitárossal játszik együtt. A repertoárt leginkább fellépéseik állandó mottója: “Közismert melódiák harmonikán virtuóz előadásban” jellemzi. Ennek megfelelően megpróbálják bemutatni milyen sok zenei műfajban otthonos a harmonika. Játszanak francia musetteket, német, olasz, orosz, spanyol darabokat, tangókat, de műsorukon a vérpezsdítő dél-amerikai dallamok, ragtimok, és klasszikus zenei átiratok is békésen megférnek egymás mellett.
    A duó Szingapúrtól Párizsig a világ számos pontján megfordult, de legszívesebben mégis Magyarországon koncertezik. 2000 márciusában megkapták a Magyar Rádió rangos zenei elismerését, az eMeRTon díjat, a duó az év nosztalgiaegyüttese lett.
    1992-ben jelent meg az első CD-jük Harmonika fehéren-feketén címmel. A CD-n különböző stílusokban, és szerepkörökben hallható a harmonika, ami mindezt mégis összeköti, az a harmonikás. Ezen a CD-n hallható többek között:

    J. Brahms: V. magyar tánc
    V. Monti: Csárdás
    Jacob Gobe: Jalousie
    A. Malando: Ole Guapa
    Gyertyafény keringő (skót dal)

    A második CD Ezerarcú harmonika címmel 1995-ben jelent meg, összeállításában nagyon hasonlít az első CD-re. Ízelítőként erről is néhány dallam:

    G. Viseur: La flambée montalbanaise
    Z. Abreu: Tico-tico
    Fekete szemek (orosz népdal)
    N. Glanzberg-H.Contet: Padam-padam
    G. Diniciu: Pacsirta

    "Csak játék..." | Orosz Zoltán lemezbemutató koncert

    MOMkult
    • Harmónikaművész

    "Örömzene" Orosz Zoltán harmonikaművész és barátai

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Harmónikaművész

    "Párizs ege alatt" Orosz Zoltán és Bardóczy Attila koncert

    Kisfaludy Színház
    • Harmonika
    A Világzene Legendái

    A Világzene Legendái

    RaM Colosseum
    • Harmonikaművész
    Balkán project - Orosz Zoltán harmonikaművész koncertje

    Balkán project - Orosz Zoltán harmonikaművész koncertje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • harmonika
    Örömzene-Orosz Zoltán és Barátai

    Örömzene-Orosz Zoltán és Barátai

    Óbudai Kultúrális Központ
    • Színész
    OROSZ ZOLTÁN & BORBÉLY MIHÁLY - KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁSOK...

    OROSZ ZOLTÁN & BORBÉLY MIHÁLY - KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁSOK...

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Harmónikaművész
    Orosz Zoltán & Horváth Kornél koncertje

    Orosz Zoltán & Horváth Kornél koncertje

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Harmonikaművész
    Orosz Zoltán (harmonika) és Borbély Mihály (fúvós hangszerek)

    Orosz Zoltán (harmonika) és Borbély Mihály (fúvós hangszerek)

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Harmonikaművész
    Orosz Zoltán Csak játék lemezbemutató koncert

    Orosz Zoltán Csak játék lemezbemutató koncert

    MOMkult
    • Harmónikaművész
    Orosz Zoltán és Barátai - koncert

    Orosz Zoltán és Barátai - koncert

    Veszprémi Petőfi Színház
    • harmónika
    Orosz Zoltán és Barátai | Fergeteges újévi örömkoncert világhírű virtuózokkal

    Orosz Zoltán és Barátai | Fergeteges újévi örömkoncert világhírű virtuózokkal

    MOMkult
    • Harmónikaművész
    Orosz Zoltán évzáró koncertje

    Orosz Zoltán évzáró koncertje

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • harmonika
    Orosz Zoltán harmonikaművész és Barátai

    Orosz Zoltán harmonikaművész és Barátai

    Győri Nemzeti Színház
    • eMeRTon-, Artisjus és Tabányi Mihály-díjas harmonikaművész.
    OROSZ ZOLTÁN HARMONIKAMŰVÉSZ KONCERTJE

    OROSZ ZOLTÁN HARMONIKAMŰVÉSZ KONCERTJE

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Harmónikaművész
    Orosz Zoltán lemezbemutató koncert

    Orosz Zoltán lemezbemutató koncert

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Harmonikaművész
    Orosz Zoltán lemezbemutató koncertje

    Orosz Zoltán lemezbemutató koncertje "Csak játék..."

    C&M Hungary Kft.
    • Harmónikaművész
    Orosz Zoltán Újévi koncertje

    Orosz Zoltán Újévi koncertje

    MOMkult
    • Harmónikaművész
    Párizs ege alatt - Bardóczy Attila és Orosz Zoltán koncertje

    Párizs ege alatt - Bardóczy Attila és Orosz Zoltán koncertje

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Harmónikaművész
    “Ezerarcú harmonika...” – Orosz Zoltán harmonikaművész koncertje

    “Ezerarcú harmonika...” – Orosz Zoltán harmonikaművész koncertje

    C&M Hungary Kft.
    • Harmónikaművész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016