• művész


    Pap Éva
    3

    Pap Éva

    Született: 1939. március 15.

    Jászai Mari-díjas színművész.

    Alapvetően lírai alkatú színész, de drámai és vígjátéki szerepekben is sikeres.

    Életrajz:

    Apja korán meghalt, édesanyja újból férjhez ment, hogy ne egyedül nevelje fel két gyermekét. 18 évesen, 1957-ben került fel Budapestre. Rögtön felvették a Színiakadémiára, ahol 1961-ben végzett Simon…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Jászai Mari-díjas színművész.

    Alapvetően lírai alkatú színész, de drámai és vígjátéki szerepekben is sikeres.

    Életrajz:

    Apja korán meghalt, édesanyja újból férjhez ment, hogy ne egyedül nevelje fel két gyermekét. 18 évesen, 1957-ben került fel Budapestre. Rögtön felvették a Színiakadémiára, ahol 1961-ben végzett Simon Zsuzsa és Gáti József osztályában. A főiskola elvégzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz került, mivel a kor szokásának megfelelően kötelező volt vidéki színháznál kezdeni. 1963-ban már Budapestre került a Nemzeti Színházhoz, majd 1966-ban átszerződött a Vígszínházba. 1982-ben újra a Szegedi Nemzeti Színház művésze lett, majd a következő évben Zalaegerszegre szerződött a Hevesi Sándor Színház társulatába. Két év elteltével, 1985-től a kecskeméti Katona József Színházban játszott, 1987-től pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja lett. Hat évig volt szabadúszó színész, majd 1994-ben a Madách Színház társulatához szegődött.

    Férje Koltai János, Jászai Mari-díjas színművész.

    Fontosabb színházi szerepei:

    William Shakespeare: Rómeó és Júlia - Júlia
    Thornton Wilder: A mi kis városunk - Emily
    Jean-Paul Sartre: Altona foglyai - Johanna
    Lope de Vega: A furfangos menyasszony - Fenisa
    Örkény István: Macskajáték - Egérke
    Anton Pavlovics Csehov: Három nővér - Irina
    William Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Beatrice
    Sardou: Szókimondó asszonyság - Catherine
    Agatha Christie: Az egérfogó - Miss Casewell
    Kocsis István: A korona aranyból van - Stuart Mária
    Nádas Gábor-Szenes Iván: Imádok férjhez menni - Viktória
    Bengt Ahlfors: Színházkomédia - Linda Molin
    Giulio Scarnacci–Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse - Vietoris
    Németh László: Széchenyi - Crescentia
    Jean Anouilh: Becket - Anyakirályné
    Kosztolányi Dezső: Édes Anna - Tatárné,
    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám! - Mrs. Frencham
    Németh László: Cseresnyés - Anna

    Filmszerepei:

    Korán felfedezte a filmes szakma, pályája első tíz évében rengeteget filmezett.

    Játékfilmek:

    Kis József: Égrenyíló ablak (1959)
    Ranódy László: Akiket a pacsirta elkísér (1959)
    Keleti Márton: Pár lépés a határ (1959)
    Fehér Imre: Gyalog a mennyországba (1959)
    Rényi Tamás: Két emelet boldogság (1960)
    Nádasy László: Megöltek egy lányt (1961)
    Makk Károly: Megszállottak (1961)
    Keleti Márton: Puskák és galambok (1961)
    Makk Károly: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964)
    Fehér Imre: Harlekin és szerelmese (1966)
    Zolnay Pál: ... hogy szaladnak a fák! (1966)
    Várkonyi Zoltán: Egy magyar nábob (1966)
    Rényi Tamás: A völgy (1968)
    Máriássy Félix: Imposztorok (1969)
    Révész György: Utazás a koponyám körül (1970)
    Fábri Zoltán: Hangyaboly (1971)
    Huszárik Zoltán: Szindbád (1971)
    Bacsó Péter: Szikrázó lányok (1974)
    Fábri Zoltán: Magyarok (1978)
    Szörény Rezső: Boldog születésnapot, Marilyn! (1980)
    Révész György: Akli Miklós (1986)
    Böszörményi Géza: Laura (1986)
    Makk Károly: Magyar rekviem (1991)
    Makk Károly: A játékos (1997)

    TV-filmek:

    Rózsa János: Anna Frank naplója (rövid játékfilm)
    Kígyós Sándor: Egyszerű (rövid játékfilm) (1961)
    Máriássy Félix: A pékinas lámpása (1961)
    Both Béla: Hókirálynő (színházi közvetítés) (1964)
    Mészáros Gyula: Karácsonyi ének (1964)
    Benedek Árpád: Világraszóló lakodalom (1967)
    Herskó János, Markos Miklós, Palásthy György, Simó Sándor, Fazekas Lajos: Bors (sorozat) (1968)
    Esztergályos Károly: Vasárnapok (1971)
    Gaál Albert: Átmenő forgalom (1973)
    Félix László: Ida regénye (1974)
    Rémiás Gyula: Embersirató (1974)
    Horvai István: Három nővér (színházi felvétel) (1975)
    Kalmár András: A peleskei nótárius (1975)
    Révész György: Két pont között a legrövidebb görbe (1976)
    Horváth Ádám: Petőfi (sorozat) (1977)
    Gaál Albert: Feltételes vallomás (1978)
    Gaál Albert: Tessék engem elrabolni (1980)
    Horváth Gergely: Özvegy és leánya (1983)
    Révész György: Mint oldott kéve (történelmi sorozat) (1983)
    Mihályfi Imre: A megközelíthetetlen (1989)
    Havas Péter: A szivárvány harcosa (2001)

    Kései színdarabjai:

    2000

    Koltai János: Ábrahám és Izsák
    Nagy Viktor: Széchenyi
    Szirtes Tamás: Hölgy a furgonban
    Valló Péter: Hagyd a nagypapát

    2002

    Koltai János: A primadonna

    2003

    Koltai János: Cseresnyés

    2005

    Éless Béla: A néma levente (az Éless-Színben)

    A Katona József Színház darabjainak is fordítója:

    2002

    Zsótér Sándor: Getting horny
    Zsótér Sándor: Nemzetközi Bakkhánsnők

    Az intenzív szakmai munkának a 2003-ban bekövetkezett balesete vetett véget, súlyos bokatörést szenvedett. Az utána következő évek a Budaörsi Játékszínben teltek. Jelenleg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (a volt Pataky Művelődési Központban) működő Éless-Szín darabjaiban vállal szerepeket.

    Kitűnő versmondó. A Papirusz Book Kiadó kiadta 36 versből és 5 dalból álló lírai Ady-albumát, hangoskönyv formájában, 2007-ben, Pap Éva előadásában.

    Elismerései:

    Jászai Mari-díj (1972)
    Kritikusok díja (1961, 1979)
    Legjobb női alakítás díja
    Darvas József-díj (1994)

    A néma levente

    A néma levente

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • NARDELLA, a királyné dajkája
    A néma levente

    A néma levente

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • NARDELLA, a királyné dajkája
    A NÉMA LEVENTE vígjáték 2 részben

    A NÉMA LEVENTE vígjáték 2 részben

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • NARDELLA, a királyné dajkája
    Fejünk felől a tetőt

    Fejünk felől a tetőt

    Thália Színház
    • Karolin anyó
    FEJÜNK FELÖL A TETŐT - színpadi játék

    FEJÜNK FELÖL A TETŐT - színpadi játék

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Karolin anyó
    Heltai Jenő: A NÉMA LEVENTE

    Heltai Jenő: A NÉMA LEVENTE

    Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
    • NARDELLA, a királyné dajkája
    Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt

    Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Karolin anyó
    Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt - prózai színpadi előadás

    Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Karolin anyó
    Skót Mámor - Ivancsics Ilona és Színtársai előadása

    Skót Mámor - Ivancsics Ilona és Színtársai előadása

    Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
    • Karolin anyó
    Zuglói Nyári Színház 2017. / Heltai Jenő: A néma levente

    Zuglói Nyári Színház 2017. / Heltai Jenő: A néma levente

    Általános 2
    • NARDELLA, a királyné dajkája

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016