2001-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnáziumban.[2] Érettségi után az Új Színház stúdiójában tanult két éven keresztül. 2003-ban nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ascher Tamás és Novák Eszter vezette zenés színész osztályába. A 2007-es diplomaszerzést követően az Örkény Színházban kap szerződést, melynek…
Jászberényi Sándor író, haditudósító. Dolgozott Irakban, Csádban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, a Gázai övezetben, évekig élt Egyiptomban. Interjút készített többek…
Előfordul: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés…
..Némi EU-s támogatosítás, színház a záhníszben. Görbetükörerdő, disznógömb, telefonfül. Pár művészi vénával megáldott vendégmunkás, plusz egy talicska aprómajom. Vagyis…
2001-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnáziumban.[2] Érettségi után az Új Színház stúdiójában tanult két éven keresztül. 2003-ban nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ascher Tamás és Novák Eszter vezette zenés színész osztályába. A 2007-es diplomaszerzést követően az Örkény Színházban kap szerződést, melynek azóta is tagja. Az egyetem elvégzése után egykori osztálytársaival megalapítja a HOPPart Társulatot.
Díjak: Junior Prima Díj (2011) Pártolói Díj (2012) Legjobb férfi főszereplő díja - POSZT 2013. - a Peer Gynt című előadásban Peer Gynt szerepéért Elle Young Talent-díj (2013) Pünkösti Andor-díj (2014) Színházi szerepek: Bernstein-Laurents-Sondheim: West side story - Action 2007. Henrik Ibsen: Peer Gynt - Peer Gynt (Örkény Színház) 2012. Heinrich Mann: A Kék Angyal - Lohmann (Örkény Színház) 2013. Georges Feydeau: A hülyéje – Rédillon 2008.
Rendezései: Merlin avagy Isten, Haza, Család - az Örkény István Színház és a HOPPart Társulat közös produkciója Korijolánusz (HOPPart Társulat) Julius Caesar (Volkstheater, München) Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj (Örkény Színház) Shakespeare: Hamlet ( Badishes Staatstheater, Karlsruhe) Emlékezés a régi szép időkre (Örkény Stúdió) Molnár Ferenc: A hattyú (Örkény Színház) A lélek legszebb éjszakája (Örkény Stúdió)
Szerepei az Örkény Színházban: Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Császár Pál, 2006. Kárpáti Péter: Búvárszínház - Bandi ( Nagy Endre), 2007 Nyugat 2008-1908 2008. Moliére: A mizantróp - Philinte, 2008. Georges Feydeau: A hülyéje - Rédillon, 2008. Julian Crouch - Phelim McDermott: Jógyerekek képeskönyve - Hennike, 2009. Virrasztó éji felleg, 2009. Heinrich von Kleist: Homburg herceg - Hohenzollern gróf, 2009. Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése - Emanuele Giri, Goodwill, 2009 Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline - Kasimir, 2009. Kaurismäki: Bohémélet, 2010. Bergmann: Dúl-fúl, és elnémul - Johan Egerman, Petrus Landahl, 2010. Jelinek: Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét - Előmunkás, 2012. Ibsen: Peer Gynt - Peer, 2012. Heinrich Mann: A kék angyal - Lohmann, diák, 2013. Moliére - Mohácsi testvérek: A képzelt beteg - Cléante Coulommiers, 2013. Arthur Miller: Pillantás a hídról - Rodolpho 2011. János király - Falconbridge Fülöp, a fattyú 2011. Stuart Mária - Leicester 2014. Liliomfi - Liliomfi 2012. Mikó Csaba: Apátlanok - Laci 2016. A Bernhardi-ügy -Dr. Adler, kórboncnok 2015. Mesél a bécsi erdő - Alfréd IV. Henrik I-II. - ifj. Henry Percy, Morton, Paplanos Dolly Az átváltozás - Gregor Samsa, Karl, Fiú, K. utazó Két néni, ha megindul - Charles Aznavour imitátor Hamlet - Hamlet Anyám tyúkja (1.) Anyám tyúkja (2.) József és testvérei - A fiatal Jákob, Parancsnok Cel várában, Az érett József A mélyben - Báró Secondhand Kertész utcai Shaxpeare-mosó - Mercutio
SZEREPEI A HOPPartban: SZAKÁCS - K. mama DEMETRIUS, ZUBOLY - Szent Iván éjjelén PAPAGENO - Varázsfuvola MESEIRTÓ - Tovább is van… HANS GRUBER - Halálkemény NYÚL - Szörprájzparti
Film- és televíziós szerepei: Porcukor (Zsolt) - 2010, kisjátékfilm Komoly dolgok - 2010, játékfilm 069 (Fiú) - 2012, kisjátékfilm Roadmovie - 2012, kisjátékfilm Aranyélet (Isti) - 2016, sorozat Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) (Csababá) - 2018, játékfilm
"Eljövök érted"- a kezdet
HK Produkció
Színész
"Virrasztó éji felleg"
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
A Bernhardi-ügy
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
DR. ADLER, kórboncnok
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
DR. ADLER, kórboncnok
A hattyú
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
A helyzet ura
Eötvös10 Művelődési Ház
Rendező
A hülyéje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Rédillon
A hülyéje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Rédillon
A hülyéje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Rédillon
A Kék Angyal
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Lohmann, diák, Edith, Helsig ügyész felesége, Helga, széplány
A Kék Angyal.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
A képzelt beteg
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Cléante Coulommiers, Mimolette imádója
A képzelt beteg
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Cléante Coulommiers, Mimolette imádója
A LÉLEK LEGSZEBB ÉJSZAKÁJA
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Rendező
A lélek legszebb éjszakája - Örkény Színház
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
A lélek legszebb éjszakája.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Rendező
A mélyben (Éjjeli menedékhely)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Báró
A mizantróp
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Philinte
A nagy Romulus
Budaörsi Latinovits Színház
Rendező
Anyám tyúkja
Pécsi Nemzeti Színház
Színész
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
ANYÁM TYÚKJA (2.)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Egyéb
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
Apátlanok
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
LACI
Aranyozás-költők Arany Jánosról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Arturo Ui...
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Emanuele Giri, gengszter, Gaffles, egy úr a városházáról
Az ezred lánya
Magyar Állami Operaház
Rendező
Az ezred lánya
Magyar Állami Operaház
Rendező
Az üvegcipő
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Császár Pál
Az üvegcipő
Kálmán Imre Művelődési Központ
Császár Pál
Beszélő levelek - November
Műhely Produkció
Színész
Bohémélet
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Pincér, Piperkőc férfi, Autóbontós, Rendőr, Csapos, Papagáj, Pisilő férfi
Chicago
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Chicago
SZIKRA cool•tour•house
Színész
Chicago
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Csoda, hogy élünk
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
BENCE – Ádám és Sára fia
Dúl-fúl, és elnémul
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Johan Egerman, docens, 40 éves / Petrus Landahl, kézimunkatanár, 32 éves
Egyirányú út
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Alkotó
Eljövök érted - a kezdet
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Előszoba -beszélgetés A lélek legszebb éjszakája kapcsán
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
A lélek legszebb éjszakája rendezője
FÜGE - Szakkör - KDF: Hogyishívják
MU Színház
Színész
FÜGE és a Szakkör: Egyirányú út
MU Színház
Színész
Georges Feydeau: A hülyéje Mácsai Pál rendezése, Örkény színház előadása
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rédillon
Halálkemény
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Színész
Halálkemény - a mi dájhárdunk
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Halálkemény Hoppart Társulat
Eötvös10 Művelődési Ház
Színész
Hamlet
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Hamlet, Dánia hercege
Hamlet
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Hamlet, Dánia hercege
Homburg herceg
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
HOHENZOLLERN GRÓF, a választófejedelem kíséretéből