• művész

    Pozsgai  Zsolt
    2

    Pozsgai Zsolt

    Született: 1960. szeptember 20. (Pécs)

    Drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró.

    Középiskolai tanulmányait a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, ahol a Pécsen és környékén ismert Hegonia nevű amatőr színház egyik alapítója volt. Saját maguk által írt, vagy az abban az időben tiltott műveket adtak elő.

    Érettségi után az amatőr színház mellett…

     Tovább

    Aktuális programok

    A gyertyák csonkig égnek

    József Attila Színház

    Egy átbeszélgetett éjszaka története világrendek széthullásáról, barátságról, hűségről és árulásról.

    Jávor hajnalai - ZSADONS produkció

    József Attila Színház

    A Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor művészházaspár nevével fémjelzett „Jávor hajnalai” című zenés játék fülbemászó dallamokkal idézi fel az…

    HOLLE ANYÓ

    Turay Ida Színház

    Holle anyónak földön túli hatalma van. Irányítja az emberek életét, a tengerek vándorlásait, dunyhájából hó hull a földre, zenélő…

    Mirandolina (Szulák Andrea, Kautzky Armand, Kerényi Miklós Máté, Laki Péter, Kisfaludy Zsófia, Marja

    Art Színtér

    Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy gazdag és egy szegény gróf, egymással vetekednek a nő…

    Drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró.

    Középiskolai tanulmányait a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, ahol a Pécsen és környékén ismert Hegonia nevű amatőr színház egyik alapítója volt. Saját maguk által írt, vagy az abban az időben tiltott műveket adtak elő.

    Érettségi után az amatőr színház mellett különféle foglalkozásokat űzött (mentőápoló, művelődési ház igazgató, műtőssegéd, gépkocsivezető, bárénekes is), a család legnagyobb döbbenetére, hiszen – noha megvolt a lehetősége, hogy egyetemen tanuljon tovább, – nem felvételizett sehova. Saját bevallása szerint későbbi írói pályáján – amire már akkor készült – nagy hasznát vehette az itt szerzett tapasztalatoknak.

    1982-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja mint rendezőasszisztens, művészeti titkár, szervezési vezető, dramaturg. Közben – 1985 és 1988 között – a Janus Pannonius Tudományegyetem magyar-népművelés szak hallgatója volt, amit nem fejezett be, mert Pesten megajánlották, legyen a Pátria Könyvkiadó vezetője, később pedig már – az 1990-es évek elején – az egyetemet átszervezték, a szak megszűnt.

    Még egyetemi évei alatt sorkatonaként Taszáron a vadászrepülő-irányítóknál szolgált. Itt írta első színművét (Horatio). Katonaság után ismét a Pécsi Nemzeti Színház tagja, majd a pécsi Pannónia Könyvek szerkesztőségi titkára volt, Tüskés Tibor keze alatt. Ezt követően lett a Pátria Könyvkiadó megalapítója és vezetője Budapesten. A könyvkiadó működése alatt közel száz könyvet gondozott és adott ki, többnyire kortárs írók – mint Fejes Endre, Ördögh Szilveszter, Konrád György, Hernádi Gyula, Hankiss Ágnes, Tüskés Tibor, Karinthy Gábor, Kende Sándor, Vinkó József – műveit. 1991–92-ben a Magyar Könyvkiadók Egyesületénél könyvszerkesztői szakoklevelet szerzett.

    Fontosabb díjai:
    Szép Ernő-díj – „elsődrámás” kategória („Viaszmadár”, 1992)
    Európa-díj, Európai Drámaíró Verseny, Berlin (“Arthur and Paul”, 1996)
    Magyar Drámaíró Verseny, Jókai Színház – szakmai, zsűri és közönségdíjai (1997, 1998, 1999)
    Arany Oroszlán – Perzsa Akadémia irodalmi és színházi nagydíja – legjobb drámaíró (2006)
    33. Magyar Filmszemle – legjobb forgatókönyvírói díja („A ház emlékei” – rendező Zsigmond Dezső, Zsigmond Dezsővel és Dörner Józseffel közösen; 2002)
    EMI Music Kiadó alkotói elismerés – hazai könnyűzenei kultúrában kiemelkedő alkotói munkásságért („A kölyök” musical, Nagy Tiborral és Bradányi Ivánnal közösen; 2012)
    „Villám”-drámaíró verseny – nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (“Riport a pesti gyerekekről, 1908”; 2015)
    A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2017)
    XVII. Győri Könyvszalon, Kortársasjáték drámaíró verseny – szakmai díj: legjobb drámaíró és közönségdíj a Nyerésre állsz, Béla drámának[m 1] (2017)
    II. Hét Domb Filmfesztivál emlékőrző díj (Megszállottak, 2018)
    2. Jesus Moziünnep (Jesus Cine Fest) nemzetközi keresztény filmfesztivál legjobb külföldi narratív játékfilm díja (Megszállottak, Argentína, 2018)
    16. Angel Film Awards – Monacoi Nemzetközi Filmfesztivál(wd) Angel Peace díj (Megszállottak, 2018)
    Svájci Nemzetközi Filmfesztivál, legjobb drámai film (Megszállottak, 2018)
    Nógrád Megye Madách Imre Díja (Madách-ünnepség, Balassagyarmat, 2019)
    Kolkatai Nemzetközi Művészfilm Fesztivál (Calcutta International Cult Film Festival, CICFF), Arany róka díj – legjobb játékfilm (Megszállottak, 2019)
    Balázs Béla-díj (2019)
    Aranykor Nemzetközi Művészfilm Fesztivál (L’Age d’Or International Arthouse Film Festival, LIAFF) januári forduló kritikusok díja játékfilm kategóriában (Megszállottak, 2019)
    FICOCC (Öt Kontinens Nemzetközi Filmfesztivál[26]) januári hivatalos válogatása (illetve Húros Annamária a legjobb jelmez, Bendiner Zoltán a legjobb világítás, Kovács Claudia a legjobb képi hangulat díja is) (Megszállottak, 2019)
    FESCISA San Antonio Független Filmfesztivál – legjobb játékfilm, San Antonio de Ibarra(wd), Ecuador (Megszállottak, 2019)
    International Screen Award platinadíj – nemzetközi játékfilm kategória (Megszállottak, 2019)
    Érdemes művész (2021)

    Fontosabb színházi bemutatók:
    Horatio (1988); Ez most az utolsó pillanat, drágám! (1989); Viaszmadár (1992); Kölyök (1993) (musical szövegkönyv)
    Szeretlek, cirkusz (1994); Törődj a kerttel! (1995); Bakkfy és a csúnya királykisasszony (1995); Arthur és Paul (1995)
    Vörös és fekete (1995); Szeretlek, Faust (1996); Fekete méz (1998); Prófétakeringő (1999); Gólyakalifa (1999)
    A család játékai (1999); Boldog Asztrik küldetése (2001); Pszicho (2002); Liselotte és a május (2002)
    Boldog bolondok (2003); A szajha és a szörny (2003); Meglőttük a fényes sellőt (2004); Szerelem, bolondulásig (2004)
    Szabadságharc Szebenben (2004); Razzia (2005); A gyertyák csonkig égnek (2006); Mozart és Constanze (2007)
    Szeretlek, fény (2007); Janus (2008); Naplópók (2011); Pipás Pista (2013); A Vasgróf (2014); Gina és Fidel (2014, 2018)
    A szellemúrnő (Ábránfy Katalin – játék a történelemmel a Reformáció 500. évfordulójára, 2017)
    Abigél (Szabó Magda regénye nyomán, 2017); Gyöngyhajú lány balladája (ExperiDance Tánctársulat, 2016)
    Cinderella – Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról (ExperiDance Tánctársulat, 2017)
    A király és a szűz (felolvasószínház: 2017; 2018); Panna, a pöttöm (2018)

    Filmjeiből:
    Hetedíziglen (forgatókönyv); Éretlenek (sorozat forgatókönyv, 12 rész); Black Rose vár titka (sorozat forgatókönyv, 12 rész)
    Fekete méz (forgatókönyv, társrendező); Gólyakalifa (író, rendező); Konyec (eredeti forgatókönyv)
    A vadlány (forgatókönyv); Csendkút (író, rendező); Szabadságharc Szebenben (író, rendező); Hun Völgy titka (író, rendező)
    A föld szeretője (író, rendező); Szeretlek, Faust (író, rendező); Janus (író, rendező); Kisváros (forgatókönyvíró, 134 rész)
    Molto pavane (tévéjáték – író, rendező); Földindulás (tévéjáték – rendező); A fekete bojtár (tévéjáték – író; 2015)
    Kötél a mélyben (dokumentumfilm – író, rendező; 2015); Farkasasszony (tévéjáték – rendező)
    Szabadonczok (tévéjáték – író, rendező; 2016); Mecseki láthatatlanok (dokumentumfilm – író, rendező; 2017)
    A király és a szűz (tévéjáték – író, rendező; 2018); Megszállottak (író, rendező; 2018)
    Magyar Golgota (író, rendező; 2021)

    A BALEK

    A BALEK

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    A balek

    A balek

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    A BALEK

    A BALEK

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    A BALEK

    A BALEK

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Rendező
    A balek

    A balek

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Rendező
    A BALEK c.

    A BALEK c.

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    A BALEK c. vígjáték

    A BALEK c. vígjáték

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    A BALEK vígjáték

    A BALEK vígjáték

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    A balek, avagy a hülyéje

    A balek, avagy a hülyéje

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    A funtineli boszorkány.

    A funtineli boszorkány.

    Új Színház
    • Színpadra alkalmazt
    A GYERMEKKIRÁLY - ŐSBEMUTATÓ!  Pozsgai Zsolt történelmi játéka 1068-ban

    A GYERMEKKIRÁLY - ŐSBEMUTATÓ! Pozsgai Zsolt történelmi játéka 1068-ban

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Szerző
    A gyertyák csonkig égnek

    A gyertyák csonkig égnek

    Új Színház
    • Rendező
    A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK

    A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Márai Sándor azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta
    A gyertyák csonkig égnek- premier

    A gyertyák csonkig égnek- premier

    Új Színház
    • Rendező
    A hajnal teljes szépségében

    A hajnal teljes szépségében

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    A király és a szűz

    A király és a szűz

    MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
    • Író
    A kölyök

    A kölyök

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Rendező
    A KÖLYÖK- musical

    A KÖLYÖK- musical

    RaM Colosseum
    • Rendező
    A Miniszterelnök és a Fiú

    A Miniszterelnök és a Fiú

    Thália Színház
    • Rendező
    A sátán nyelve

    A sátán nyelve

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    A szűz és a szörny

    A szűz és a szörny

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező
    A szűz és a szörny 2.

    A szűz és a szörny 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező
    A szűz és a szörny 3.

    A szűz és a szörny 3.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező
    A szűz és a szörny 4.

    A szűz és a szörny 4.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező
    A vörös bestia

    A vörös bestia

    Szarvasi Vízi Színház
    • Rendező
    A VÖRÖS BESTIA

    A VÖRÖS BESTIA

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező
    A vörös bestia - Nőnap alkalmából

    A vörös bestia - Nőnap alkalmából

    Új Színház
    • Rendező
    A vörös bestia - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

    A vörös bestia - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

    Új Színház
    • Rendező
    Ábel

    Ábel

    Új Színház
    • Színpadra alkalmazta
    Ábel - premier

    Ábel - premier

    Új Színház
    • Rendező
    Ábel - utolsó előadás!

    Ábel - utolsó előadás!

    Új Színház
    • Rendező
    Árva Bethlen Kata

    Árva Bethlen Kata

    Új Színház
    • Rendező
    Árva Bethlen Kata/ KerFeszt

    Árva Bethlen Kata/ KerFeszt

    Új Színház
    • Rendező
    Árva Bethlen Kata/KerFeszt-utolsó előadás!

    Árva Bethlen Kata/KerFeszt-utolsó előadás!

    Új Színház
    • Rendező
    Az Akácember

    Az Akácember

    Cervinus Teátrum
    • Szerző
    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Az asszony körbejár

    Az asszony körbejár

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    AZ ASSZONY KÖRBEJÁR

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Az asszony körbejár

    Az asszony körbejár

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Rendező
    Az asszony körbejár - Cifrakert

    Az asszony körbejár - Cifrakert

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Az asszony körbejár - kézről kézre

    Az asszony körbejár - kézről kézre

    Mátra Művelődési Központ
    • Rendező
    Az asszony körbejár – bohózat

    Az asszony körbejár – bohózat

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Benyovszky, a szabadság szerelmese

    Benyovszky, a szabadság szerelmese

    Magyar Színház
    • Rendező
    Bérlet 1.Az asszony körbejár

    Bérlet 1.Az asszony körbejár

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Bolha a fülbe

    Bolha a fülbe

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Bolha a fülbe

    Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Bolha a fülbe

    Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Bolha a fülbe

    Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Bolha a fülbe

    Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    BOLHA A FÜLBE

    BOLHA A FÜLBE

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Bolha a fülbe

    Bolha a fülbe

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Rendező
    BOLHA A FÜLBE

    BOLHA A FÜLBE

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    BOLHA A FÜLBE

    BOLHA A FÜLBE

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Bolha a fülbe

    Bolha a fülbe

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Rendező
    BOLHA A FÜLBE

    BOLHA A FÜLBE

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    BOLHA A FÜLBEN - vígjáték

    BOLHA A FÜLBEN - vígjáték

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Rendező
    Chatszoba

    Chatszoba

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Rendező
    Chatszoba -

    Chatszoba - "A Te szemeddel - beszéljünk róla"

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Rendező
    Chatszoba - A Te szemeddel

    Chatszoba - A Te szemeddel

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Dramaturg
    Chatszoba - egy szexuális zaklatás története

    Chatszoba - egy szexuális zaklatás története

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Dramaturg
    Chatszoba - előtte közönségtalálkozó

    Chatszoba - előtte közönségtalálkozó

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Dramaturg
    CHATSZOBA - JÓTÉKONYSÁGI ELŐADÁS

    CHATSZOBA - JÓTÉKONYSÁGI ELŐADÁS

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Dramaturg
    Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

    Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

    Hírös Agóra
    • Író
    Csurka István: Az idő vasfoga

    Csurka István: Az idő vasfoga

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Rendező
    CSURKA ISTVÁN: AZ IDŐ VASFOGA

    CSURKA ISTVÁN: AZ IDŐ VASFOGA

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Rendező
    Déryné bérlet 2024. tavasz 1.ea: Goldoni:Mirandolina

    Déryné bérlet 2024. tavasz 1.ea: Goldoni:Mirandolina

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Rendező
    Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja

    Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja

    Fővárosi Nagycirkusz
    • ALEXANDRE DUMAS REGÉNYE ALAPJÁN ÍRTA
    Egy asszon, két asszon

    Egy asszon, két asszon

    Babits Mihály Színház
    • Írta és rendezte
    Elvesztve

    Elvesztve

    REÖK Palota.
    • Színpadra alkalmazta
    Én és Richard Burton

    Én és Richard Burton

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Rendező
    ExperiDance - Nostradamus

    ExperiDance - Nostradamus

    Szarvasi Vízi Színház
    • Szövegkönyv
    ExperiDance - Nostradamus

    ExperiDance - Nostradamus

    Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
    • Szövegkönyv
    ExperiDance Production: Nostradamus - Világok vándora

    ExperiDance Production: Nostradamus - Világok vándora

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Szövegkönyv
    ExperiDance- Nostradamus

    ExperiDance- Nostradamus

    Hartmann Fekete Kft
    • Szövegkönyv
    ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző

    ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző

    RaM Colosseum
    • Szövegkönyv
    ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

    ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

    RaM Colosseum
    • Szövegkönyv, rendező
    ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

    ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

    RaM Colosseum
    • Rendező és Szövegíró
    ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

    ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

    RaM Colosseum
    • Rendező, szövegkönyv

    • Koreográfus, rendező

    • Szövegkönyv - társrendező
    ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról

    ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról

    RaM Colosseum
    • Szövegkönyv
    ExperiDance: Nostradamus - Világok vándora

    ExperiDance: Nostradamus - Világok vándora

    RaM Colosseum
    • Szövegkönyv
    ExperiDance: Nostradamus - Világok vándora

    ExperiDance: Nostradamus - Világok vándora

    Általános
    • Szövegkönyv
    ExperiDance: Nostradamus - Világok vándora

    ExperiDance: Nostradamus - Világok vándora

    RaM Colosseum
    • Szövegkönyv
    ExperiDance: Nostradamus – Világok vándora

    ExperiDance: Nostradamus – Világok vándora

    Általános 2
    • Szövegkönyv
    ExperiDance: Nostradamus- Világok vándora

    ExperiDance: Nostradamus- Világok vándora

    RaM Colosseum
    • Szövegkönyv
    ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája

    • Rendező, Szövegkönyv
    ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája

    ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája

    RaM Colosseum
    • Szövegkönyv, rendező
    Földindulás - utolsó előadás

    Földindulás - utolsó előadás

    Új Színház
    • Rendező
    G. F.: Bolha a fülbe

    G. F.: Bolha a fülbe

    Pesti Művész Színház SZE
    • Rendező
    Georges Feydeau - Az asszony körbejár

    Georges Feydeau - Az asszony körbejár

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Georges Feydeau - Az asszony körbejár

    Georges Feydeau - Az asszony körbejár

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Gina és Fidel - SZILVESZTER 2021 (pezsgővel és virsli fogyasztással)

    Gina és Fidel - SZILVESZTER 2021 (pezsgővel és virsli fogyasztással)

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Író
    Gina és Fidel - találkozás

    Gina és Fidel - találkozás

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Író
    Gina és Fidel - találkozás

    Gina és Fidel - találkozás

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Író
    Gina és Fidel - találkozás

    Gina és Fidel - találkozás

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Író
    Goldoni: Mirandolina

    Goldoni: Mirandolina

    Art Színtér
    • Rendező
    Goldoni: Mirandolina

    Goldoni: Mirandolina

    Gyulai Várszínház
    • Rendező
    Gyöngyhajú lány balladája

    Gyöngyhajú lány balladája

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Rendező
    Gyöngyhajú lány balladája

    Gyöngyhajú lány balladája

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Író - Rendező
    Gyöngyhajú lány balladája - Omega musical

    Gyöngyhajú lány balladája - Omega musical

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Írta és rendezte
    Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical

    Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical

    TBG Production
    • Írta és rendezte
    Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical

    Gyöngyhajú Lány Balladája - OMEGA musical

    TBG Production
    • író-rendező

    • Író-rendező
    Gyöngyhajú lány balladája - Omega Musical - TBG PRODUCTION

    Gyöngyhajú lány balladája - Omega Musical - TBG PRODUCTION

    Gyál Arany János Közösségi Ház
    • Író - Rendező
    Gyöngyhajú lány balladája OMEGA musical

    Gyöngyhajú lány balladája OMEGA musical

    Margitszigeti Színház
    • Író, rendező
    Gyöngyhajú Lány Legendája - OMEGA musical

    Gyöngyhajú Lány Legendája - OMEGA musical

    TBG Production
    • Író-rendező
    Gyöngyhajú Lány Legendája - OMEGA musical

    Gyöngyhajú Lány Legendája - OMEGA musical

    TBG Production
    • Író-rendező
    HOLLE ANYÓ

    HOLLE ANYÓ

    Turay Ida Színház
    • A Grimm testvérek meséje alapján írta
    Isten tenyerén - játék Gulyás Dénes önéletrajzi regényéből

    Isten tenyerén - játék Gulyás Dénes önéletrajzi regényéből

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Gulyás Dénes „MEKKORA ISTEN TENYERE?” című könyve alapján írta
    Jan de Hartog: Családi ágy - vígjáték

    Jan de Hartog: Családi ágy - vígjáték

    Gyulai Várszínház
    • Rendező
    Janus

    Janus

    Vörösmarty Mozi
    • Rendező asszisztens
    Jávor hajnalai

    Jávor hajnalai

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Író
    Jávor hajnalai

    Jávor hajnalai

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Író
    Jávor hajnalai - a Zsadons Produkció vendégjátéka

    Jávor hajnalai - a Zsadons Produkció vendégjátéka

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Író
    Kármán József: Fanni hagyományai - Utazás egy fiatal nő emlékeivel.

    Kármán József: Fanni hagyományai - Utazás egy fiatal nő emlékeivel.

    Belvárosi Színház
    • Rendező
    Kaviár - Egy édes boldog pesti nyár

    Kaviár - Egy édes boldog pesti nyár

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Rendező
    Kézről kézre, avagy az asszony körbejár

    Kézről kézre, avagy az asszony körbejár

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Liselotte és a május

    Liselotte és a május

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Író
    LISELOTTE ÉS A MÁJUS

    LISELOTTE ÉS A MÁJUS

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Rendező
    Liselotte és a május

    Liselotte és a május

    FÉM Arts & Café
    • Író
    Luxemburg grófja - Ózd

    Luxemburg grófja - Ózd

    Pesti Művész Színház SZE
    • Átdolgozta
    Machiavelli: Mandragóra

    Machiavelli: Mandragóra

    Gyulai Várszínház
    • Fordító
    Machiavelli: Mandragóra  (vígjáték)

    Machiavelli: Mandragóra (vígjáték)

    Art Színtér
    • Fordító
    Machiavelli: Mandragóra (zenés vígjáték)

    Machiavelli: Mandragóra (zenés vígjáték)

    Art Színtér
    • Fordító
    Machiavelli: Mandragóra - PREMIER

    Machiavelli: Mandragóra - PREMIER

    Art Színtér
    • Fordító
    Mandragóra (Sáfár Mónika, Csuha Lajos, Barát Attila, Kisfaludy Zsófia, Jerger Balázs, Kazári András,

    Mandragóra (Sáfár Mónika, Csuha Lajos, Barát Attila, Kisfaludy Zsófia, Jerger Balázs, Kazári András,

    Art Színtér
    • Fordító
    Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek

    Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek

    Prodior Kft.
    • színpadra alkalmazta
    Márai: A gyertyák csonkig égnek

    Márai: A gyertyák csonkig égnek

    Új Színház
    • Rendező
    Márai: A gyertyák csonkig égnek - Előbemutató

    Márai: A gyertyák csonkig égnek - Előbemutató

    Új Színház
    • Rendező
    Márai: A gyertyák csonkig égnek - Főpróba

    Márai: A gyertyák csonkig égnek - Főpróba

    Új Színház
    • Rendező
    Mert a mamának így jó

    Mert a mamának így jó

    Új Színház
    • Rendező
    MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ (PREMIER)

    MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ (PREMIER)

    Új Színház
    • Rendező
    MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ - SZILVESZTER

    MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ - SZILVESZTER

    Új Színház
    • Rendező
    Mert a mamának így jó!

    Mert a mamának így jó!

    Új Színház
    • Rendező
    Mert a mamának így jó!

    Mert a mamának így jó!

    Szarvasi Vízi Színház
    • Rendező
    Mert a mamának így jó! - Nőnap alkalmából

    Mert a mamának így jó! - Nőnap alkalmából

    Új Színház
    • Rendező
    MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ- SZILVESZTER

    MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ- SZILVESZTER

    Új Színház
    • Rendező
    Meztelen éj...Mozart - PREMIER

    Meztelen éj...Mozart - PREMIER

    Új Színház
    • Rendező
    Mirandolina

    Mirandolina

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Alexandre Dumas regénye alapján írta
    MONTE CRISTO GRÓFJA

    MONTE CRISTO GRÓFJA

    Broadway Ticket Hungary Kft.
    • Alexandre Dumas regénye alapján írta
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Alexandre Dumas regénye alapján írta
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Alexandre Dumas regénye alapján írta
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Alexandre Dumas regénye alapján írta
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Budapesti Operettszínház
    • Írta Alexandre Dumas regénye alapján
    Nosztalgia bérlet: Az asszony körbejár

    Nosztalgia bérlet: Az asszony körbejár

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező
    PénteK13 – JÁVOR – Színpadi játék Szőke Zoltán előadásában

    PénteK13 – JÁVOR – Színpadi játék Szőke Zoltán előadásában

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Jávor Pál börtönnaplója és levelei alapján írta és rendezte
    Pipás Pista

    Pipás Pista

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Író
    Pöttöm Panna - Gyereknap alkalmából

    Pöttöm Panna - Gyereknap alkalmából

    Új Színház
    • Író
    Pöttöm Panna - Mikulás alkalmából

    Pöttöm Panna - Mikulás alkalmából

    Új Színház
    • Rendező
    Pöttöm Panna - Új Színház

    Pöttöm Panna - Új Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Színész
    Pöttöm Panna- Főpróba

    Pöttöm Panna- Főpróba

    Új Színház
    • Rendező
    Pozsgai Zsolt - Léda

    Pozsgai Zsolt - Léda

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Rendező
    Pozsgai Zsolt HALÁLCSEL

    Pozsgai Zsolt HALÁLCSEL

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Játékmester
    Pozsgai Zsolt LISELOTTE ÉS A MÁJUS

    Pozsgai Zsolt LISELOTTE ÉS A MÁJUS

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Pozsgai Zsolt: Gina és Fidel

    Pozsgai Zsolt: Gina és Fidel

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Rendező
    Pozsgai Zsolt: Jávor

    Pozsgai Zsolt: Jávor

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Írta és rendezte
    Színekbe rejtett szerelem – Pozsgai Zsolt

    Színekbe rejtett szerelem – Pozsgai Zsolt

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Író, rendező
    Színpadon az Experidance /  Gyöngyhajú Lány Balladája - Omega Musical

    Színpadon az Experidance / Gyöngyhajú Lány Balladája - Omega Musical

    Általános
    • Író-rendező
    Tolnay Klári, 1930

    Tolnay Klári, 1930

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező
    Új Színház: Pöttöm Panna 3 éves kortól ajánljuk! - zenés színpadi előadás

    Új Színház: Pöttöm Panna 3 éves kortól ajánljuk! - zenés színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Rendező
    xA gyertyák csonkig égnek

    xA gyertyák csonkig égnek

    József Attila Színház
    • Márai Sándor regénye alapján színpadra alkalmazta

    Ajánlataink

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:

    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016