• művész


    Pregun  Tamás

    Pregun Tamás

    Született: 1987 (Budapest)

    Zongoraművész.

    11 éves korában kezdett zongorázni. Két év zeneiskolai képzés után, 13 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia előkészítő tagozatára. Ezekben az években több versenyen is részt vett, 2004-ben a zágrábi nemzetközi ifjúsági zongoraversenyen 3. díjat, 2005-ban Olaszországban a „Citta di Gorizia” nemzetközi zongoraversenyen 1. díjat nyert. 19…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Zongoraművész.

    11 éves korában kezdett zongorázni. Két év zeneiskolai képzés után, 13 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia előkészítő tagozatára. Ezekben az években több versenyen is részt vett, 2004-ben a zágrábi nemzetközi ifjúsági zongoraversenyen 3. díjat, 2005-ban Olaszországban a „Citta di Gorizia” nemzetközi zongoraversenyen 1. díjat nyert. 19 éves korától tanulmányait ugyanezen intézménynek az egyetemi képzésében folytatta. Számos koncerten és fesztiválon lépett már fel Európában és Japánban, szólóban és kamarában egyaránt.

    2010-ben egy teljes tanévet a párizsi Conservatoire Supérieur nagyhírű intézményében tanult.

    2012-től a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója. Disszertációjának fókuszában az orosz posztromantikus komponista, Szergej Rahmanyinov művészete áll, akinek a műveit hosszú évek óta folyamatosan repertoárján tartja.

    A szólóműsorok mellett rendszeresen fellép kamaraegyüttesével, a Musiciens Libres-szel, melynek alapító tagja. Műsoraik fókuszpontjában a klasszikus átiratok mellett az újgenerációs magyar zeneszerzők művei állnak. A fellépések mellett a zeneszerzés világa is egyre nagyobb szerepet játszik művészi tevékenységében, 2018 óta több alkalommal is bemutatta a Musiciens Libres-nek komponált saját szerzeményeit.

    2017-ben elnyerte a Fischer Annie-ösztöndíjat.

    Pregun Tamás zongora DLA záró koncertje

    Pregun Tamás zongora DLA záró koncertje

    Zeneakadémia
    • zongora
    Zongoramaraton 1. - Kétzongorás koncert

    Zongoramaraton 1. - Kétzongorás koncert

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Zongoraművész.

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016