Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben diplomázott magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett, ezután a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek 2000 után…
Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben diplomázott magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett, ezután a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek 2000 után is, amikor a színházat átnevezték Pesti Magyar Színházra, tagja maradt 2015-ig. Őze Áron Színigazgatása alatt 2010-től 2015-ig a társulat menedzserigazgatója is volt. 2015 nyarán a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó színészzsűrijében foglalt helyet.[2] A következő évadtól a Budapesti Operettszínház tagja lett.[3] 2016. július 1-jétől 2021. június 30-ig[4] ismét Őze Áron vezető munkatársa, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatójaként. A Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapítvány kuratóriumának tagja, és képviselője.
Díjak: Főnix díj – legjobb férfi szereplő (2005) Főnix díj – legjobb férfi mellékszereplő (2009) Nemzeti Vágta – OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam győztese (2016, 2017)
Fontosabb alakításai: FIATAL ZSIDÓ (Wilde − Kamondi: Salome), KONZUL (Herczeg: Majomszínház), PISTA (Sütő: Balkáni gerle), DON PEDRO (Shakespeare: Sok hűhó semmiért), AKIM AKIMICS JUSZOV (Osztrovszkij: Jövedelmező állás), A KOPORSÓS (Szabó Magda: Régimódi történet), JOHNNY CHURCILL, CSODACOWBOY (Gershwin: Vad nők), FRANKLIN KAPITÁNY (Herczeg, Majomszínház), SZERTARTÁSMESTER (Büchner: Leonce és Léna), WURM (Schiller: Ármány és szerelem), PINCÉR (Csiky: A nagymama), LYSANDER (Shakespeare: Szentivánéji álom), LUIGI (Pianosa − Pozsgai: A család játékai), BERNARDO (Bernstein: West Side Story), VECELLIN (Szörényi − Bródy: István, a király), HUNYADI LÁSZLÓ (Thúróczy Katalin: A két Hunyadi), GEORGE SCUDDER (Williams: Az ifjúság édes madara), PEDRO (Leigh − Darion − Wasserman: La Mancha lovagja), Schwartz − Greene − Tebelak: Godspell, AZOLAN (Laclos − Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok), CAMILLO (Shakespeare: Téli rege), TENT (Pozsgai Zsolt: Arthur és Paul), ANTONIO (Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok), IVAN JAKOVLEVICS, borbély (Gogol − Vidnyánszky: Az orr), EDEK (Mrozek: Tangó), EDLINGTON (Szikora Róbert − Valla Attila: Macskafogó), GERGELY, Ábel apja (Tamási Áron: ÁBEL), FOGADÓS (Leigh − Darion: La Mancha lovagja), GILBERT FOLLIOT (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete), POMPONIUS (Huszka − Martos: Bob herceg), DR. RICHARDSON, KAPITÁNY (Vivien Nielsen: Hullámtörés), HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje), ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl), CSOCSALOV (Gogol: Háztűznéző), RENDŐR (Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember), JONATHAN (Joseph Kesselring: Arzén és levendula), HÁZMESTER (Füst Milán: A feleségem története), GOOPER (Tennessee Williams: Macska a forró tetőn), Isa Schöier: Rúzs
A Magyar Színházban játszott szerepei: HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje), ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl), Isa Schöier: Rúzs, KAPITÁNY (Berg Judit: Rumini), BRENNER OSZKÁR, A SZENESEMBER (Janikovszky Éva: Égigérő fű), PATAKI ZOLTÁN (Forgách András: Holdvilág és utasa), II. GOLDEN DELICIOUS ALMAKIRÁLY / APA (Böszörményi Gyula: Almaszósz), ELSŐ GYILKOS (William Shakespeare: Macbeth)
Vendégművészként játszott szerepei: KOND (Koltay Gergely − Szűts István: Honfoglalás − Nemztei Lovas Színház), MÁRTON GAZDA (Kincsem – Magyar Lovas Színház Komárom), PISTA CSIKÓS (Az utolsó betyár – Magyar Lovas Színház Komárom)
Rendezéseiből: Benedek Elek − Világos Beatrix: Többsincs királyfi − Harlekin Bábszínház, Eger Benedek Elek − Világos Beatrix: Babszem Jankó − Harlekin Bábszinház, Eger Világos Beatrix: Aladdin - Harlekin Bábszínház, Eger Vajda Katalin: Anconai szerelmesek − Békéscsabai Városházi Esték, Molière: Scapin furfangjai − Békéscsabai Városházi Esték, Hubay Miklós: Késdobálók − Gózon Gyula Kamaraszínház és a Magyar Színház közös produkciója Karl Wittlinger: Ismeri a tejutat? − Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpad Benedek Elek - Világos Beatrix: Babszem Jankó - Miskolci Csodamalom Bábszínház Szente Béla - Gulyás Levente: Rigócsőr király - Miskolci Csodamalom Bábszínház Korniss Mihály: Körmagyar − A Pesti Magyar Színiakadémia vizsgaelőadása David Gieselmann: Kolpert úr - Pesti Magyar Színház Guy Foissy: Szabadságot mókusnak! - Pesti Magyar Színház John Milton: Siker és hírnév (Az ördög ügyvédje c. film alapján) – Ruttkai Éva Színház, 2008 João Bethencourt: Telitalálat - Szentendrei Teátrum Háy János: Rák Jóska, dán királyfi - Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Filmes szerepei: 2000 Koldus és királyfi (The Prince and the Pauper, Hallmark Film) 2001 Sacra Corona - Ond vezér 2006 Horthy, a kormányzó 2006 Nincs kegyelem / Fekete fehér - ügyész 2008 Casting minden - TV-igazgató 2010 Zimmer Feri 2. - Mr. Ficske 2010 Mindszenty: A fehér vértanú - kíváncsiskodó egyetemista ifjú, aki kíváncsiságától hajtva végigvezeti a nézőt a Mindszenty-életúton 2012 Marslakók (tévésorozat) - Géza 2012 Borgiák sorozat 02. évad 04. rész - Stray Dogs 2013 Incella kenyérért megy (kisjátékfilm) - Károly, Incella apja 2019 Drága örökösök 2019 Jófiúk - Szabó százados
A fehér kór
Budaörsi Latinovits Színház
Dr. Sigelius
A kis herceg
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
A kis herceg
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
A SZECSUÁNI JÓ EMBER
Magyar Színház
Rendőr
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház
Kromov
A.P. Csehov - Ványa bácsi
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
ÁBEL - zenés játék
Magyar Színház
Gergely, az apja
Alexis Michalik: A történetőrző
Hatan társulat
Színész
ALMASZÓSZ
Magyar Színház
II. Golden Delicious almakirály / Apa
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL
Magyar Színház
II. Golden Delicious almakirály / Apa
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL
Magyar Színház
II. Golden Delicious almakirály
Andersen avagy a mesék meséje
Veszprémi Petőfi Színház
Házmester, házmester
ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE
Magyar Színház
Házmester, házmester
Arzén és levendula
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
JONATHAN
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház
JONATHAN
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház
Jonathan
Az Ég tartja a Földet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
II. András
Az Ég tartja a Földet.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
II. András
Az őz
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Ügyfél, Páter, Zöldséges, Dózsa, Személyzetis, Orvos
Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Tipptopp
Az üvegcipő
Móricz Zsigmond Színház
Sipos Lajos
BERG JUDIT: RUMINI
Magyar Színház
KAPITÁNY
Berg Judit: Rumini
Pesti Magyar Színház.
KAPITÁNY
Bolha a fülbe
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Színész
Dollárpapa
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Koltay
ÉGIGÉRŐ FŰ
Magyar Színház
Brenner Oszkár, a szenesember
Egy hónap falun
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
SPIGELSZKIJ, orvos
El kell mondanom
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Nővér férje
El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M
Rózsavölgyi Szalon
Nővér férje
Feleségem története
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Házmester
Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus
Általános
ISAURIAI ZÉNÓ, keletrómai császár
GarázsMacbeth
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Gladiátor
Gold Produkciós Iroda Művészeti Közhasznú Np. Kft.
Georgius, római katona
Gyerekrablás a Palánk utcában
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Kondor István, kamionsofőr
Győrei Zsolt - Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Gyulai Várszínház
Bánk bán
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Gyulai Várszínház
Bánk bán
Hajmeresztő
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Bánk bán
Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Bánk bán
Három nővér
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Csebutikin, Ivan Romanics, katonaorvos SIPOS IMRE
HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL
Magyar Színház
ÜGYVÉD (Gábor)
HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték
Magyar Színház
Csocsalov
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház
Apa
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház
Apa
Honfoglalás
RaM Colosseum
Kond
Honfoglalás
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Színész
Honfoglalás
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Kond
Honfoglalás - Siófok
RaM Colosseum
Színész
HONFOGLALÁS Sziget színház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Színész
HULLÁMTÖRÉS - dráma
Magyar Színház
Dr. Richardson, Kapitány
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera
Magyar Színház
Vecellin
Ivan Holub: Temetés - Örökösök
Cervinus Teátrum
Színész
Janikovszky Éva: A lemez két oldala
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész
Janikovszky Éva: Égigérő fű
Pesti Magyar Színház.
Brenner Oszkár, a szenesembe
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN
Pesti Magyar Színház.
Brenner Oszkár, a szenesember
Joao Bethencourt: Telitalálat!
Gyulai Várszínház
Rendező
John Christopher-Wood: GarázsMacbeth
Gyulai Várszínház
Norm
Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Pál úr, Richárd szolgája
KOLPERT ÚR
Magyar Színház
Rendező
Koltay-Szűts: Honfoglalás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Kond
La Mancha lovagja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Fogadós (kormányzó)
LA MANCHA LOVAGJA - musical
Magyar Színház
Fogadós (kormányzó)
Lackfi János: Az öreg pokróc
Aranytíz
Férj
MACBETH
Magyar Színház
ELSŐ GYILKOS Macbeth szolgálatában
Macbeth
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Duncan, skót király; Orvos, hírnök, százados
MACSKA A FORRÓ TETŐN
Magyar Színház
Gopper
MACSKAFOGÓ - musical
Magyar Színház
EDLINGTON
Mikó Csaba - Závada Péter - Szemenyei János: Sándor Mátyás
Gyulai Várszínház
Torontál Simon
Ördögölő Józsiás
Budapesti Operettszínház
Ropogán, pokolmester
Őz
Komlói Színház- és Hangversenyterem
Egyéb
Pókháló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Portugál
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Retek
Rák Jóska, dán királyfi
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rendező
Rák Jóska,dán királyfi
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Rigócsőr király
Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
Rendező
Rigócsőr Király
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Rómeó és Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Capulet, a Capulet család feje
RUMINI
Magyar Színház
KAPITÁNY
Rumini
Pécsi Nemzeti Színház
KAPITÁNY
RÚZS
Magyar Színház
Színész
Sándor Mátyás
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Torontál Simon
SZABADSÁGOT MÓKUSNAK!
Magyar Színház
Rendező
SZABÓ MAGDA: AZ ŐZ - színmű két részben - A Rózsavölgyi Szalon előadása