• művész


    Sirkó László
    2

    Sirkó László

    Született: 1950. szeptember 18., Cegléd

    Színművész, örökös tag.

    Tanulmányok: Színház és Filmművészeti Főiskola, operett-musical szak 1972, Kazán István osztályában végzett.

    Életút:
    A pályát 1972-ben kezdtem Kecskeméten, Radó Vilmos vezetése alatt. 1978 és-1986 között a budapesti Bartók Színház, későbbi nevén Arany János Színházban, majd 1986-ban Lendvay Ferenc hívására visszatértem a…

     Tovább

    Aktuális programok


    Színművész, örökös tag.

    Tanulmányok: Színház és Filmművészeti Főiskola, operett-musical szak 1972, Kazán István osztályában végzett.

    Életút:
    A pályát 1972-ben kezdtem Kecskeméten, Radó Vilmos vezetése alatt. 1978 és-1986 között a budapesti Bartók Színház, későbbi nevén Arany János Színházban, majd 1986-ban Lendvay Ferenc hívására visszatértem a kecskeméti Katona József Színházba, ahol azóta is aktív tagja vagyok a társultnak. 40 éve vagyok a pályán, de nemcsak a színpadon mutathattam meg tudásomat, hanem megalapítottam a Kecskeméti Színitanodát, melyben 17 évig tanítottam. Több tanítványom is a színészi pályát választotta. Két nagy lányom van (Anna és Eszter), akik mindketten a színészi pályát választották.

    Főbb szerepek:

    Tom Sawyer: Huckleberi Finn
    Scapin furfangja - Scapin
    Sybille - Poire
    A Cirkuszhercegnő - Orosz nagyherceg
    Mágnás Miska - Miska
    Marica grófnő - Zsupán
    Fizikusok - Möbius
    Bánk bán - Biberach
    Szomorú vasárnap - Seress Rezső
    Varázsos éj - Kolléga úr
    III. Radován - címszerep
    Az ember tragédiája - a Bábjátékos, Pedellus
    A makrancos hölgy - Vincentio, Nemes úr

    Díjak:
    Az évad színésze 2000
    Katona József - díj 2002
    Bács-Kiskun megye Művészeti Díja 2006
    Príma Primissíma-díj 2007 Pék Matyi - díj 2009, 2011
    Magyar Arany Érdemkereszt 2012
     

    Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Dr. Spivey) - 2019/2020
    Eugene O'Neill: Amerikai Elektra (Seth) - 2019/2020
    László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Rendőr) - 2019/2020
    Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (Az író) - 2019/2020
    Mohácsi János - Mohácsi István - Szigligeti Ede: Liliomfi (Szilvai Tódor) - 2019/2020
    Agatha Christie: ... és már senki sem! (William Blore) - 2018/2019
    William Shakespeare: Othello, a néger mór (Herald) - 2018/2019
    Carlo Goldoni: Nyaralás (Filippo, szálloda tulajdonos) - 2018/2019
    David Seidler: A király beszéde (Neville Chamberlain hangja) - 2018/2019
    Juhász Levente - Galambos Attila - Szente Vajk: A beszélő köntös (A vasjellemű és elölülő Porosznoki Gábor szenátor) - 2018/2019
    Simon Gray: A játék vége (Jasper) - 2017/2018
    Alfred Jarry: Übü (Paizs töstér) - 2017/2018
    Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Leopold Mária, Lippert-Weilersheim hercege) - 2017/2018
    Bolero vers-tánc-színház (Szereplő) - 2016/2017
    Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Komornyik, a hercegi udvarból) - 2016/2017
    Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) (Tyimofej Gorgyejevics Bugrov, kupec) - 2016/2017
    Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Sir Willoughby Drake) - 2016/2017
    Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Leopold, a főkomornyik) - 2016/2017
    Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János vitéz (Bartoló) - 2016/2017
    Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Első főpap) - 2015/2016
    Pierre Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Antonio) - 2015/2016
    Fazekas István: A megvádolt (Havas) - 2015/2016
    Müller Péter Sziámi - Müller Péter - Tolcsvay László: Isten pénze (Mr. Fezziwig, Mr. Ortle) - 2015/2016
    Németh Virág - G. A. Rossini: És közben szól a dal... (Cserefes Apuka, Ildi apja) - 2014/2015
    Déry Tibor: Az óriáscsecsemő (Nikodemos) - 2014/2015
    Georges Feydeau: Balfék (Gérome, Rédillon szolgája) - 2014/2015
    Molnár Ferenc: Liliom (Fogalmazó) - 2014/2015
    Arisztophanész: Lüszisztraté (Akrosztichón) - 2013/2014
    Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (Hercsula, hóhér Pécsett, I. Lipót, német-római császár, Szulejman basa, nagyvezér, Drakuletz Edelmund, báró) - 2013/2014
    G. A. Rossini: Hamucipőcske
    a’la rossini (Alidoro, a herceg nevelője) - 2013/2014
    Réczei Tamás: Szabadság kórus (Hábetler János, Rákosi Mátyás, Othmár atya) - 2013/2014
    Alfred Grünwald - Julius Brammer - Kálmán Imre: Marica grófnő (Dragomir herceg) - 2013/2014
    William Shakespeare: A vihar (Alonso, Nápoly királya ) - 2012/2013
    Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos) - 2012/2013
    Bródy János - Müller Péter - Tolcsvay László: Doctor Herz (Olivér) - 2012/2013
    Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos) - 2011/2012
    Csiky Gergely: Buborékok (Morosán Demeter) - 2011/2012
    William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Alibius, féltékeny doktor) - 2011/2012
    Lehár Ferenc: A víg özvegy (Nyegus, írnok) - 2011/2012
    Füst Milán: Boldogtalanok (Sirma Ferenc, hentesmester, a ház tulajdonosa) - 2011/2012
    Carlo Goldoni: Hebehurgya hölgyek (Luca, öreg és süket) - 2010/2011
    Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Tomao Nicomaco, anconai polgár) - 2010/2011
    Ljudmila Ulickaja: Orosz lekvár (Andrej Ivanovics Lepjohin (Gyugya) 67 nyugdíjas) - 2010/2011
    Alain Boublil - Claude-Michel Schönberg: A nyomorultak (Gazda, 2.Munkás, Thenardier) - 2010/2011
    „Szívemben bomba van” (Szereplő) - 2009/2010
    Arthur Miller: Pillantás a hídról (Eddie Carbone) - 2009/2010
    Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő (Malomszeghy báró) - 2009/2010
    Vers vagyok Én is - Tanár úr, kérem… (Fröchlich tanár úr) - 2008/2009
    Jerry Herman - Michael Stewart: Hello, Dolly! (Rendőr, Rudolf, főpincér) - 2008/2009
    Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás (Témüller) - 2008/2009
    Jókai Mór: A komédiás had, avagy Thespis kordéja (Boldizsár úr, gúnynevén Jambus, requisitárius ) - 2008/2009
    Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az őrült naplója (Popriscsin) - 2008/2009
    Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: A montmartre-i ibolya (Spaghetti) - 2007/2008
    Spiró György: Prah (Férfi) - 2007/2008
    Móricz Zsigmond: Úri muri (Csörgheő Csuli) - 2007/2008
    Tasnádi István: Finito (Pacsik Ferenc, polgármester) - 2006/2007
    Martos Ferenc - Huszka Jenő: Bob herceg (Pomponius udvarmester, a herceg nevelője) - 2006/2007
    Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Háztűznéző (Fjokla Ivanovna, házasságszerzőnő) - 2006/2007
    Georg Büchner: Danton halála (Simon, súgó) - 2006/2007
    Bereményi Géza - Horváth Károly: Laura (Zeusz , tanár, később hajléktalan) - 2006/2007
    Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Kubanek Helmuth, a hentes) - 2005/2006
    Kodály Zoltán: Háry János (Öreg Háry János) - 2005/2006
    Maurice Maeterlinck: A kék madár (Disznó, Idő, Nagyapó) - 2005/2006
    Gosztonyi János: A mi Józsink (Pergő Celesztin, színidirektor) - 2005/2006
    Hervé: Nebántsvirág (Loirot, őrmester) - 2005/2006
    Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor (Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester) - 2004/2005
    Sybille Berg: Helge élete (Helge apja) - 2004/2005
    William Shakespeare: Romeó és Júlia (Escalus, Verona hercege) - 2004/2005
    Thuróczy Katalin: Mátyás mesék (Jacopo Bradi) - 2004/2005
    Ács János: Casanova nuova (Apa - Színész ) - 2003/2004
    Sütő András: Káin és Ábel (Ádám) - 2003/2004
    Dumas Sándor: Gautier Margit avagy A kaméliás hölgy esete (Saint-Gaudens ) - 2003/2004
    Tasnádi István: Malacbefőtt (Mámor Pál, szerszámgéplakatos) - 2003/2004
    Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Styx Jankó) - 2002/2003
    Morricone Ennio: Előre hát, fiúk! (Constantino, Fulvio bátyja) - 2002/2003
    Sirkó László: Pompa-DúR (Előadó) (író) - 2002/2003
    William Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Boracchio, Don John embere) - 2002/2003
    Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Miller, városi zenész, csellista) - 2002/2003
    Kálmán Imre: A cigányprímás (Rácz Pali, cigányprímás ) - 2001/2002
    Molière: Don Juan (Vasárnap úr, kereskedő) - 2001/2002
    Jevgenyij Svarc: A király meztelen (Apakirály ) - 2001/2002
    Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Nagymama) - 2001/2002
    Weöres Sándor: Csalóka Péter (Szereplő) (játékmester) - 2001/2002
    William Shakespeare: Makrancos hölgy avagy A hárpia megzabolázása (Vincentio, Lucentio apja, Nemes úr) - 2000/2001

    2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság

    2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság

    Thália Színház
    • Sir Willoughby Drake
    A kétfejű fenevad

    A kétfejű fenevad

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • IV. Mehmed, török szultán, Döröghy Gáspár, nemes úr, Hencker, ezredes
    A megvádolt

    A megvádolt

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Havas
    A nyomorultak

    A nyomorultak

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Thenardier /Gazda/2.Munkás
    A Nyomorultak - Szilveszter

    A Nyomorultak - Szilveszter

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Gazda
    A víg özvegy

    A víg özvegy

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Nyegus, írnok
    A vihar

    A vihar

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Alonso, Nápoly királya
    Amerikai Elektra

    Amerikai Elektra

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Seth
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Tomao Nicomaco, anconai polgár
    Ármány és szerelem

    Ármány és szerelem

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Komornyik
    Ármány és szerelem

    Ármány és szerelem

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Komornyik, a hercegi udvarból
    Átváltozások

    Átváltozások

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Alibius
    Az Ég tartja a Földet

    Az Ég tartja a Földet

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • IX. Gergely
    Az Ég tartja a Földet.

    Az Ég tartja a Földet.

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • IX. Gergely
    Az óriáscsecsemő

    Az óriáscsecsemő

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Nikodemos
    Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak

    Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Lázár
    Balfék

    Balfék

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Gérome
    Balfék

    Balfék

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Gérome
    BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

    BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Gérome, Rédillon szolgája
    Ballada a 301-es parcella bolondjáról

    Ballada a 301-es parcella bolondjáról

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Az író
    Boldogtalanok

    Boldogtalanok

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Sirma Ferenc, hentesmester, a ház tulajdonosa
    Bolero

    Bolero

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Buborékok

    Buborékok

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Morosán Demeter
    Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

    Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

    Thália Színház
    • Morosán Demeter
    Chioggiai csetepaté

    Chioggiai csetepaté

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos
    Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

    Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos
    Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

    Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos
    Cirkuszhercegnő

    Cirkuszhercegnő

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Poldi bácsi, Brusovszky
    Család ellen nincs orvosság

    Család ellen nincs orvosság

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Sir Willoughby Drake
    Család ellen nincs orvosság

    Család ellen nincs orvosság

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Sir Willoughby Drake
    CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG

    CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Sir Willoughby Drake
    CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház

    CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Sir Willoughby Drake
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Leopold Mária, Lippert-Weilersheim hercege
    David Seidler: A király beszéde

    David Seidler: A király beszéde

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Neville Chamberlain hangja
    Doctor Herz

    Doctor Herz

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Olivér
    Egy csók és más semmi

    Egy csók és más semmi

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Kulhanek elnök
    Egy csók és más semmi

    Egy csók és más semmi

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Kulhanek elnök
    Egy hónap falun

    Egy hónap falun

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • BOLSINCOV, szomszéd
    Elisabeth

    Elisabeth

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Rauscher bíboros
    És közben szól a dal

    És közben szól a dal

    Pécsi Nemzeti Színház
    • CSEREFES APUKA, Ildi apja
    És közben szól a dal...

    És közben szól a dal...

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    És már senki sem...

    És már senki sem...

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • William Blore
    Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

    Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Gerome, Rédillon szolgája
    Figaro házassága

    Figaro házassága

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Antonio, kertész, Susana nagybátyja
    Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

    Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Toni, halászbárka tulajdonos
    Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

    Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

    Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Hamucipőcske

    Hamucipőcske

    Nemzeti Színház
    • Színész
    Hebehurgya hölgyek

    Hebehurgya hölgyek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Luca, öreg és süket
    Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház

    Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Luca, öreg és süket
    Illatszertár

    Illatszertár

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Rendőr
    Isten pénze

    Isten pénze

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Mr. Ortle, Mr. Fezziwig
    János vitéz

    János vitéz

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Bartoló
    János vitéz

    János vitéz

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Bartoló
    JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben -  A kecskeméti Katona József Színház előadása

    JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben - A kecskeméti Katona József Színház előadása

    Kölcsey Központ
    • Bartoló
    Kököjszi és Bobojsza

    Kököjszi és Bobojsza

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • BOBOJSZA
    Kőszívű

    Kőszívű

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • TALLÉROSSY ZEBULON
    Kőszívű 50.

    Kőszívű 50.

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • TALLÉROSSY ZEBULON
    Légy jó mindhalálig

    Légy jó mindhalálig

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Török bácsi
    Lili bárónő

    Lili bárónő

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Malomszeghy báró
    Lüszisztraté

    Lüszisztraté

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Férfi
    Mágnás Miska

    Mágnás Miska

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Leopold , a főkomornyik
    Mágnás Miska

    Mágnás Miska

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Leopold , a főkomornyi
    Marica grófnő

    Marica grófnő

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Dragomir herceg
    Orosz lekvár

    Orosz lekvár

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Andrej Ivanovics Lepjohin (Gyugya), nyugdíjas
    Othello, a néger mór

    Othello, a néger mór

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Herald
    Pillantás a hídról

    Pillantás a hídról

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Eddie Carbone
    Pillantás a hídról

    Pillantás a hídról

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Eddie Carbone
    Pillantás a hídról-Nagyszínház

    Pillantás a hídról-Nagyszínház

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Eddie
    Rivalda 2011 Orosz lekvár

    Rivalda 2011 Orosz lekvár

    Thália Színház
    • Andrej Ivanovics Lepjohin (Gyugya) 67 nyugdíjas
    Rómeó és Júlia

    Rómeó és Júlia

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • János barát
    Sorsjáték

    Sorsjáték

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Luca, öreg és süket
    Szabadság kórus

    Szabadság kórus

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Hábetler János, Rákosi Mátyás, Othmár atya
    Szerelmes Shakespeare

    Szerelmes Shakespeare

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Tilney
    Szívemben bomba van

    Szívemben bomba van

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

    UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos
    UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek

    UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Luca, öreg és süket
    UDVARSZÍNHÁZ-Szívemben bomba van

    UDVARSZÍNHÁZ-Szívemben bomba van

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Újvilág Passió

    Újvilág Passió

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Annás
    Zenél az erkély - Hamucipőcske

    Zenél az erkély - Hamucipőcske

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Alidoro, a herceg nevelője
    Zenél az erkély - Hamucipőcske

    Zenél az erkély - Hamucipőcske

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Alidoro, a herceg nevelője

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016