• művész


    Soós Attila
    4

    Soós Attila

    Színész, rendező.

    Színházrendező - fizikai színházi koreográfus-rendező szakirányon hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.(2009 - 2014)

    Aktuális programok


    Trojka Színházi Társulás | Hrabal: Véres történetek és legendák - felolvasóest -

    Trojka Művészeti Alapítvány

    Bohumil Hrabal közel negyvenévnyi írásaiból összeállított novella-gyűjteményéből emelünk ki egy-egy történetet. A szerzőre hagyatkozva olyan elsöprő fekete humorral ábrázoljuk…

    Trojka Színházi Társulás | Anna Karenina befejezetlen története - Love is the answer

    Trojka Művészeti Alapítvány

    Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján a színpadi szövegkönyvet írta: Balassa Eszter és a társulat.

    Trojka Színházi Társulás | Minden tekintetben - két szerelem intim közelségből -

    Trojka Művészeti Alapítvány

    Egy darabjaira hullott házasság története. Két menekülési útvonal képkockái, amelyek rávilágíthatnak azokra a hibáinkra, amiket egymás ellen elkövettünk. Miért…

    Üvegfal

    Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

    A zenés szövegszínház Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.

    Színész, rendező.

    Színházrendező - fizikai színházi koreográfus-rendező szakirányon hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.(2009 - 2014)

    2016. Humorfesztivál Elhanyagolt férfiszépségek (Dumaszínház-Füge)

    2016. Humorfesztivál Elhanyagolt férfiszépségek (Dumaszínház-Füge)

    Thália Színház
    • Dramaturg
    A kastély - 1. rész

    A kastély - 1. rész

    SZFE
    • Adaptáció
    Andrássy Máté - Újvári Milán: Elhanyagolt férfiszépségek - Jurányi/Dumaszínház/Füge

    Andrássy Máté - Újvári Milán: Elhanyagolt férfiszépségek - Jurányi/Dumaszínház/Füge

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Anna Karenina - Trojka Színházi Társulás

    Anna Karenina - Trojka Színházi Társulás

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Rendező
    ANNO - Üvegfal

    ANNO - Üvegfal

    Csokonai Rendezvényház
    • Rendező
    Az álomkommandó

    Az álomkommandó

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Koreográfia
    Dobray Sarolta: Üvegfal

    Dobray Sarolta: Üvegfal

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    • Rendező
    Dobray Sarolta: Üvegfal

    Dobray Sarolta: Üvegfal

    Gólem Színház
    • Rendező
    Elhanyagolt férfiszépségek

    Elhanyagolt férfiszépségek

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Én, Iphigénia

    Én, Iphigénia

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Ernelláék Farkaséknál

    Ernelláék Farkaséknál

    MALADYPE SZÍNHÁZ
    • Koreográfia
    Glória

    Glória

    Cilinder Színház és Iskola Alapítvány
    • Rendező
    Heinrich von Kleist: O. márkiné - Trojka Színházi Társulás

    Heinrich von Kleist: O. márkiné - Trojka Színházi Társulás

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    Krézi - A Werk Akadémia vizsgaelőadása

    Krézi - A Werk Akadémia vizsgaelőadása

    Stúdió K Színház
    • Rendező
    Lenz/ifjú Liszt

    Lenz/ifjú Liszt

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Rendező
    Makar Csudra (Farkas Franciska)

    Makar Csudra (Farkas Franciska)

    FÉM Arts & Café
    • rendező, dramaturg
    Mikó Csaba: OFFROAD

    Mikó Csaba: OFFROAD

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Rendező
    Mikó Csaba: OFFROAD - ősbemutató

    Mikó Csaba: OFFROAD - ősbemutató

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Rendező
    MOST Fesztivál - Én, Iphigénia

    MOST Fesztivál - Én, Iphigénia

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Rendező
    Radioballet: SZNOB!

    Radioballet: SZNOB!

    MU Színház
    • Dramaturg
    Táncfarsang 2019. - Usine 1.84: Közelítés

    Táncfarsang 2019. - Usine 1.84: Közelítés

    Móricz Zsigmond Színház
    • Dramaturg
    TestVér - ifj. Zsuráfszky Zoltán, Tókos Attila

    TestVér - ifj. Zsuráfszky Zoltán, Tókos Attila

    Bethlen Téri Színház
    • Dramaturg
    Trojka a Lóvasúton | Csehov: Cseresznyéskert - pénzes komédia tragikus napokra

    Trojka a Lóvasúton | Csehov: Cseresznyéskert - pénzes komédia tragikus napokra

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Rendező
    Trojka a Lóvasúton | Hrabal: Véres történetek és legendák - felolvasóest -

    Trojka a Lóvasúton | Hrabal: Véres történetek és legendák - felolvasóest -

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Rendező
    Trojka a Lóvasúton | Kleist: O.márkiné - a megmentett ártatlanság -

    Trojka a Lóvasúton | Kleist: O.márkiné - a megmentett ártatlanság -

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Rendező
    Trojka a Lóvasúton | Lollike: Dogville - a menedék

    Trojka a Lóvasúton | Lollike: Dogville - a menedék

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Rendező
    Trojka Színházi Társulás | A szecsuáni jólélek - Mindenki zsánere

    Trojka Színházi Társulás | A szecsuáni jólélek - Mindenki zsánere

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Rendező
    Trojka Színházi Társulás | Csehov: Cseresznyéskert - Pénzes komédia tragikus napokra

    Trojka Színházi Társulás | Csehov: Cseresznyéskert - Pénzes komédia tragikus napokra

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Trofimov
    Trojka Színházi Társulás | Dogville - a menedék

    Trojka Színházi Társulás | Dogville - a menedék

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Chuck nagyobbik fia, Jason
    Trojka Színházi Társulás | Trojkarácsony | Hoffmann: Az arany virágcserép

    Trojka Színházi Társulás | Trojkarácsony | Hoffmann: Az arany virágcserép

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Rendező
    Trojka Színházi Társulás: Anna Karenina befejezetlen története - Love is the answer

    Trojka Színházi Társulás: Anna Karenina befejezetlen története - Love is the answer

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Egyéb
    Trojka Színházi Társulás: Cleansed

    Trojka Színházi Társulás: Cleansed

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Rendező
    Trojka Színházi Társulás: Csehov: Cseresznyéskert - Pénzes komédia tragikus napokra -

    Trojka Színházi Társulás: Csehov: Cseresznyéskert - Pénzes komédia tragikus napokra -

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Firsz
    Trojka Színházi Társulás: Dr. – bemutató

    Trojka Színházi Társulás: Dr. – bemutató

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Rendező
    Trojka Színházi Társulás: Igaz családi hazugságok - Silence Book

    Trojka Színházi Társulás: Igaz családi hazugságok - Silence Book

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Rendező
    Trojka Színházi Társulás: Igaz családi hazugságok - Silence Book

    Trojka Színházi Társulás: Igaz családi hazugságok - Silence Book

    Trojka Művészeti Alapítvány
    • Nagyapa / Olbe (Ralff legkisebb kisfia)
    Trojka Színházi Társulás: Lenz

    Trojka Színházi Társulás: Lenz

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Rendező
    ZÁRLAT

    ZÁRLAT

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016