• művész


    Szakcsi Lakatos Béla
    3

    Szakcsi Lakatos Béla

    Született: † 1943–2022

    Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész.

    Szakcsi Lakatos Béla klasszikuszongora-tanulmányokat folytatott, s konzervatóriumi növendékként fordult a dzsessz felé. Az 1960-as évek végén tűnt fel LDL nevű triójával, amellyel megosztott első díjat nyert a Magyar Rádió versenyén. Nemzetközi karrierje 1970-ben indult,…

     Tovább

    Aktuális programok


    Somnakaj - Gypsy musical

    UP Újpesti Rendezvénytér

    Az előadás koncert és színház, tánc és irodalom, tradicionális képzőművészet, hagyományőrzés valamint modern kifejezési formák találkozása.

    Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész.

    Szakcsi Lakatos Béla klasszikuszongora-tanulmányokat folytatott, s konzervatóriumi növendékként fordult a dzsessz felé. Az 1960-as évek végén tűnt fel LDL nevű triójával, amellyel megosztott első díjat nyert a Magyar Rádió versenyén. Nemzetközi karrierje 1970-ben indult, amikor Pege Aladár kvartettjével elnyerte a Montreux-i Dzsesszfesztivál második díját. Azóta világszerte koncertezik, és játéka számos lemezen hallható.

    A műfaj olyan nagyságaival játszott együtt, mint Carmen Jones, Frank Zappa, Dave Weckl, Omar Hakim, Victor Bailey, Randy Roos, Zoller Attila, Rodney Holmes, David Sanchez és Mike Richmond. A hazai dzsessztörténetben a fúziós irányzat meghonosítójaként tartják számon; tagja volt a Rákfogó, majd a Saturnus együttesnek.

    Az 1970-es évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsesszzongora szakán, ahol Keith Jarrett, Chick Corea és Herbie Hancock példája nyomán a dzsesszt nem önmagában, hanem a klasszikus zenével párhuzamban tanította. Élénken érdeklődik a cigány folklór és a cigány népzene iránt, több cigánymusicalt komponált, de készített lemezt opera- és népdalénekessel is. Liszt-díjas, Érdemes Művész, tevékenységét 2005-ben Kossuth-díjjal, 2006-ban pedig Prima-díjjal ismerték el.

    A 100 Tagú Cigányzenekar koncertje - Mazel Tov – Tavesz Baktalo

    A 100 Tagú Cigányzenekar koncertje - Mazel Tov – Tavesz Baktalo

    Zsidó Művészeti Napok
    • Zenész
    A BUDAPEST BÁR zenekar hangversenye - Sztárvendég: A Kossuth-díjas jazz-ikon, SZAKCSI LAKATOS BÉLA

    A BUDAPEST BÁR zenekar hangversenye - Sztárvendég: A Kossuth-díjas jazz-ikon, SZAKCSI LAKATOS BÉLA

    Varnus Xaver
    • Vendég
    A méltóság hangja - Jótékonysági koncert a 30 éves Magyar Hospice Alapítványért

    A méltóság hangja - Jótékonysági koncert a 30 éves Magyar Hospice Alapítványért

    Általános
    • Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész.
    Balázs János zongoraest, Km: Szakcsi Lakatos Béla - Improvizáció -

    Balázs János zongoraest, Km: Szakcsi Lakatos Béla - Improvizáció - "A Zongora 1-ben" )

    Besszer Koncert Kft.
    • Zongoraművész
    Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA

    Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA

    Thália Színház
    • Színész
    CZF 2018, Cziffra Fesztivál, Szakcsi-Lakatos Béla, Presser Gábor, Balázs János zongoraestje

    CZF 2018, Cziffra Fesztivál, Szakcsi-Lakatos Béla, Presser Gábor, Balázs János zongoraestje

    Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
    • Zongoraművész
    Cziffra Fesztivál - Az Improvizáció: Snétberger Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos

    Cziffra Fesztivál - Az Improvizáció: Snétberger Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos

    Besszer Koncert Kft.
    • Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész
    ÉNEKELÜNK...

    ÉNEKELÜNK...

    SZFE
    • Színész
    European Jazz Conference - Dresch Quartet / Szakcsi Trió, vendég Christophe Monniot (F)

    European Jazz Conference - Dresch Quartet / Szakcsi Trió, vendég Christophe Monniot (F)

    Budapest Music Center
    • Zongoraművész
    Fekete-Kovács Kornél: Foundations (Yamas and Niyamas)

    Fekete-Kovács Kornél: Foundations (Yamas and Niyamas)

    Budapest Music Center
    • zongora
    Ferences jótékonysági est az autizmussal élőkért - Szakcsi Lakatos Béla és vendégei

    Ferences jótékonysági est az autizmussal élőkért - Szakcsi Lakatos Béla és vendégei

    Zeneakadémia
    • Zenész
    Gerendás Péter és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

    Gerendás Péter és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

    Csokonai Rendezvényház
    • Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, Érdemes művész.
    Gin-tonic Kortárs+Jazz bérlet 1. - Vendég: Szakcsi Lakatos Béla

    Gin-tonic Kortárs+Jazz bérlet 1. - Vendég: Szakcsi Lakatos Béla

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Zongoraművész
    Jazz maraton/Szakcsi Solo

    Jazz maraton/Szakcsi Solo

    Budapest Brand Nonprofit Zrt.
    • Színész
    Jazzcsütörtök: Szakcsi Lakatos Béla zongora est

    Jazzcsütörtök: Szakcsi Lakatos Béla zongora est

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    Jazzverziók

    Jazzverziók

    Müpa
    • zenész
    Jazzy Live: Babos Project és Szakcsi Lakatos Béla

    Jazzy Live: Babos Project és Szakcsi Lakatos Béla

    Budapest Music Center
    • Zenész
    Lukács Miklós és vendégei / BTF 2018

    Lukács Miklós és vendégei / BTF 2018

    Budapest Brand Nonprofit Zrt.
    • Zongorista
    MASI ÉS SZAKCSI LAKATOS BÉLA ESTJE

    MASI ÉS SZAKCSI LAKATOS BÉLA ESTJE

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Zene
    Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla: Dalok Seresstől, másoktól és magunktól

    Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla: Dalok Seresstől, másoktól és magunktól

    Spinoza Színház
    • Zenész
    New Yorki Séták a Götz Saxophone Quartettel

    New Yorki Séták a Götz Saxophone Quartettel

    MOMkult
    • Zenész
    Pianissimo duo - SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI

    Pianissimo duo - SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • Zenész
    PIANISSIMO! Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

    PIANISSIMO! Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

    KékSzobaHall
    • Zenész
    Radics Gigi - Szakcsi Lakatos Béla - Budafoki Dohnányi Zenekar / A Magyar Hospice Alapítvány

    Radics Gigi - Szakcsi Lakatos Béla - Budafoki Dohnányi Zenekar / A Magyar Hospice Alapítvány

    Müpa
    • zongora
    Somnakaj

    Somnakaj

    MOMkult
    • Egyéb
    SOMNAKAJ

    SOMNAKAJ

    Csiky Gergely Színház
    • Béla bácsi
    Somnakaj

    Somnakaj

    Gyulai Várszínház
    • Béla bácsi
    Szakcsi Lakatos Béla Climate Change (H-USA)

    Szakcsi Lakatos Béla Climate Change (H-USA)

    Budapest Music Center
    • Zenész
    Szakcsi Lakatos Béla és ifjú tehetségek / Müpa10 – Jubileumi hétvége

    Szakcsi Lakatos Béla és ifjú tehetségek / Müpa10 – Jubileumi hétvége

    Müpa
    • Zene
    Szakcsi Lakatos Béla és Kathy Horváth Lajos - Óévbúcsúztató koncert

    Szakcsi Lakatos Béla és Kathy Horváth Lajos - Óévbúcsúztató koncert

    Müpa
    • Zenész
    SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI formációja, a PIANISSIMO! DUÓ

    SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI formációja, a PIANISSIMO! DUÓ

    Általános
    • Színész
    SZAKCSI LAKATOS BÉLA jazz-estje

    SZAKCSI LAKATOS BÉLA jazz-estje

    Varnus Xaver
    • Zenész
    Szakcsi Lakatos Béla szólókoncert, Chris Potter (USA) és a Budapest Jazz Orchestra

    Szakcsi Lakatos Béla szólókoncert, Chris Potter (USA) és a Budapest Jazz Orchestra

    Kölcsey Központ
    • zongora
    Szakcsi Lakatos Béla Trió

    Szakcsi Lakatos Béla Trió

    Budapest Music Center
    • Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész.
    Szakcsi Lakatos Béla Trió feat. Tony Lakatos

    Szakcsi Lakatos Béla Trió feat. Tony Lakatos

    Budapest Music Center
    • Zenész
    Szakcsi Lakatos Béla – New Currents

    Szakcsi Lakatos Béla – New Currents

    Müpa
    • Zenész
    Szakcsi Trió

    Szakcsi Trió

    Budapest Music Center
    • Zenész
    Szakcsi Trió

    Szakcsi Trió

    Budapest Music Center
    • Zongoraművész
    Szentivánéji álom

    Szentivánéji álom

    Budapesti Operettszínház
    • Zene
    Szentivánéji álom - musical

    Szentivánéji álom - musical

    Budapesti Operettszínház
    • Zeneszerző
    Szigligeti Kanapé talk&show: A pianissimo duó: Szakcsi és Sziámi

    Szigligeti Kanapé talk&show: A pianissimo duó: Szakcsi és Sziámi

    Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
    • Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész.
    Szivárványhíd - Géczy Dorottya és Szakcsi Lakatos Béla estje a chanson és a jazz jegyében

    Szivárványhíd - Géczy Dorottya és Szakcsi Lakatos Béla estje a chanson és a jazz jegyében

    Rózsavölgyi Szalon
    • zongora
    The New Soul  Band, Szakcsi Climate Change, Chano Dominguez Trio

    The New Soul Band, Szakcsi Climate Change, Chano Dominguez Trio

    Kölcsey Központ
    • zongora
    V4 Nemzetközi Zongorafesztivál - Szakcsi Lakatos Béla improvizációs estje

    V4 Nemzetközi Zongorafesztivál - Szakcsi Lakatos Béla improvizációs estje

    Általános 2
    • Zongoraművész
    Varnus Xaver Zenei Fesztivál -VARNUS XAVER és SZAKCSI LAKATOS BÉLA karácsonyi orgona-zongora párbaja

    Varnus Xaver Zenei Fesztivál -VARNUS XAVER és SZAKCSI LAKATOS BÉLA karácsonyi orgona-zongora párbaja

    Varnus Xaver
    • Zongoraművész
    VeszprémFest Classic-Cziffra 100 /

    VeszprémFest Classic-Cziffra 100 / "Paganini +" / Balázs János, Lendvay József, Szakcsi Lakatos Béla

    VeszprémFest
    • Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész
    Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla zongoraestje

    Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla zongoraestje

    Müpa
    • Színész
    X Szentivánéji álom

    X Szentivánéji álom

    Budapesti Operettszínház
    • Zeneszerző
    XX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál

    XX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál

    Gyulai Várszínház
    • Színész

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016