• művész


    Szilágyi Enikő

    Szilágyi Enikő

    Született: 1952. december 19. (Kolozsvár/Románia)

    Színművésznő.

    A Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1978-ban.1978-tól Marosvásárhelyen, 1988-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghívott vendége. 1989-ben férjével együtt elhagyta Romániát. Először Hollandiábamentek, majd Belgiumba.
    Fél évet élt Hollandiában majd Belgiumban 5 évet, ahol tökéletesítette francia tudását és megtanult hollandul. 1993-ban Lengyel György szerződtette Debrecenbe,…

     Tovább

    Aktuális programok


    Színművésznő.

    A Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1978-ban.1978-tól Marosvásárhelyen, 1988-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghívott vendége. 1989-ben férjével együtt elhagyta Romániát. Először Hollandiábamentek, majd Belgiumba.
    Fél évet élt Hollandiában majd Belgiumban 5 évet, ahol tökéletesítette francia tudását és megtanult hollandul. 1993-ban Lengyel György szerződtette Debrecenbe, a Csokonai Színházhoz. Francia sanzonokat tanult. Jacques Brel, Georges Brassens, Léo Ferré dalai mellett megzenésítette Pablo Neruda, García Lorca, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud verseit. 1995-től a Kecskeméti Katona József Színházban, majd 1997-től újra a debreceni Csokonai Színház tagja.
    1999-ben a Budapesti Kamaraszínház tagja két évadon át, majd szabadúszó vendégművészként játszik a Merlin Színházban, a Bárka Színházban, a Thália Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, és a kolozsvári Állami Magyar Színházban 2006-ig. Négyszer kapott alakítási nívódíjat, a szép magyar beszédért Kazinczy-díjat, majd a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

    2006 óta Párizsban élt, majd visszatért Budapestre.
    New Yorkban, Brüsszelben, Londonban, Berlinben, Párizsban és Budapesten játszik és koncertezik.
    A francia sanzon, Barbara, Jacques Brel, Piaf, Georges Brassens, Léo Ferré, Kurt Weill dalai mellett, Pablo Neruda, García Lorca, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud megzenésített verseinek előadásaival aratott nagy sikereket. 2017-ben A Francia Köztársaság Kulturális Minisztériuma, a Művészet és Irodalom Lovag díjjal jutalmazta kiváló minőségi munkáját.
    Rendszeresen lép fel Magyarországon és Erdélyben, a magyar irodalom kiváló költőinek, íróinak műveivel ajándékozza meg közönségét.

    2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

    Díjai, elismerései:
    1978 – A Románia-i Costinesti-i Ifjúsági Színházi Fesztivál női alakítási díja
    1993/94 – Debrecen városának Nívódíja kiemelkedő művészeti tevékenységéért
    1994/95 – Debrecen városának Nívódíja kiemelkedő művészeti tevékenységéért
    1997/98 – Debrecen városának Nívódíja kiemelkedő művészeti tevékenységéért
    1998 – Kazinczy-díj a példamutatóan szép magyar beszédért
    1998/99 – Debrecen városának Nívódíja kiemelkedő művészeti tevékenységéért
    2002 – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje maradandó művészi élményt nyújtó színházi és rádiós alakításaiért
    2012 – Ars Cinematografica díj a román filmművészetben nyújtott kiemelkedő művészeti alakításaiért
    2017 – Francia Köztársaság Kulturális Minisztériumának Művészet és Irodalom Lovagrendje kiváló művészeti munkásságáért
    2021 – Őze Lajos-díj
    2023 - Jászai Mari-díj

    EZ MÁR FELTÁMADÁS! – Szilágyi Enikő estje

    EZ MÁR FELTÁMADÁS! – Szilágyi Enikő estje

    Budapesti Operettszínház
    • Az est rendezője
    Mágnás Miska

    Mágnás Miska

    Budapesti Operettszínház
    • Zsorzsi nagymama
    Marica grófnő

    Marica grófnő

    Budapesti Operettszínház
    • Cuddenstein Chlumetz Cecília hercegnő
    Mi lennék nélküled? (Gyulai Várszínház)

    Mi lennék nélküled? (Gyulai Várszínház)

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Írta, rendezte és előadja
    Nine - Kilenc

    Nine - Kilenc

    Budapesti Operettszínház
    • Liliane La Fleur - Guido producere
    SZEMLE+ / Eltűntek – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása

    SZEMLE+ / Eltűntek – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Színész
    Szilágyi Enikő: Mi lennék nélküled? - Jászai Mari emlékezete

    Szilágyi Enikő: Mi lennék nélküled? - Jászai Mari emlékezete

    Gyulai Várszínház
    • Kazinczy-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett színművésznő
    „Ez már feltámadás” – Trianon 100

    „Ez már feltámadás” – Trianon 100

    Gyulai Várszínház
    • Látványterv és rendezés

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016