Nyolcévesen kezdett zenével foglalkozni fuvolistaként. 1984-től 1989-ig a Zalka Máté Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola diákja volt, ahol klasszikus tanulmányai mellett belekóstolhatott a könnyű műfajba is. Sziluett nevű popegyüttesével A rock gyermekei című zenei műsor slágerlistáján több hétig a harmadik helyen szerepelt. 1989-ben, az…
Nyolcévesen kezdett zenével foglalkozni fuvolistaként. 1984-től 1989-ig a Zalka Máté Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola diákja volt, ahol klasszikus tanulmányai mellett belekóstolhatott a könnyű műfajba is. Sziluett nevű popegyüttesével A rock gyermekei című zenei műsor slágerlistáján több hétig a harmadik helyen szerepelt. 1989-ben, az iskola elvégzése után a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Fúvós-szimfonikus Zenekarának tagja lett. 1990 első felében a tatai katonazenekarban dolgozott, szeptembertől pedig már a Police Big Band tagjaként muzsikált 2009-ig. Itt lehetősége nyílt a fuvola mellett énekelni és basszusgitározni is. Egy kis ideig Végvári Ádám zenekarában is basszusgitározott. Ezzel párhuzamosan pedig a Lehár Ferenc Operettzenekarban fuvolázott 1993-ig.
1993-ban a Ki mit tud? elődöntőjében jazz kategóriában szerepelt. Ebben az évben találkozott Török Tamással, akivel 1995-ben megalakította a Bon Bon formációt. Ezt követően végigjárta a magyar könnyűzene szamárlétráját, így szinte minden híres előadóval, együttessel dolgozott.
Színházi munkáiból: 2013 Bőrönd mese - zene 2011 Bőröndmese - zene (Bemutató 2011. március 2.) 2007 Sok hóhér semmiért - színész 2006 Szendvics vagy Szardínia? - színész Haverok, Buli, Bon-Bon - zene
Rajzfilmdalok: 1998: Oroszlánkirály 2. 1999: Toy Story 2 2000: Eszeveszett birodalom 2001: Nincs több suli 2002: Szilaj, a vad völgy paripája 2003: Mackótestvér 2005: Amerikai sárkány 2005: Csodacsibe 2006: Mackótestvér 2. 2007: A Robinson család titka 2007: Bűbáj 2009: Micimackó 2009: A hercegnő és a béka 2010: Toy Story 3 2011: The Muppets 2013: Phineas és Ferb 2013: Sanjay és Craig 2014: Csingiling és a kalóztündér 2015: Spongyabob – Ki a vízből! 2015: Láva 2015: A 7. törpe 2015: Medvetesók (1. évad) 2018: Napsugár
Szinkronszerepek: A Simpson család: Clay Roberts edző Batman: A rajzfilmsorozat; Gyurmaarc, 1-2. rész (1. évad 4-5. rész): Teddy Lupus – Dick Gautier Monk – A flúgos nyomozó; Mr. Monk és a keresztapa (3. évad 5. rész): Vince a testőr – Oleg Zatsepin Rablópandúrok: Sauveur – Moussa Maaskri Tündéri keresztszülők; Filmvarázs (3. évad); Pucc parádé (6. évad): Sylvester Calzone – Jim Ward Tron: Örökség: Bartik – Conrad Coates Városfejlesztési osztály; 2. évad 6., 9., 22. rész; 3. évad 10. rész: Joe a csatornázásiaktól – Kirk Fox Muppets: Floyd Pepper és Dr. Teeth Toy Story: Kék kuka Szuperhősök Ligája: Sinestro – Ted Levine Érintés: 1. évad 9. rész: Felipe Phineas és Ferb: Rusty Bridges Dokik: 3. évad 17. rész: Dr. Ramirez Kemény motorosok: 6. 7. évad: West Ki van itt?: kötekedő biliárdozó NCIS: 12. évad 22. rész: Adem Empire: 2. évad 1. rész: Clay Kungfu Panda 3.: panda Star Wars VII.: pilóta Star Wars VIII.: pilóta Zsivány egyes: pilóta Solo: Egy Star Wars-történet: pilóta Napsugár: kutya
Bőrönd mese
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Zenei vezető
BŐRÖNDMESE
RaM Colosseum
Zeneszerző
Bőröndmese
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
Zenei vezető
Budafok Big Band és Szolnoki Péter
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Artisjus-díjas zenész, énekes, zeneszerző, hangszerelő, a Bon-Bon együttes énekese.
Charlie Koncert - Az légy, aki vagy! Sztárvendégek: Tóth Vera és Szolnoki Péter
GAG Management Kft.
Artisjus-díjas zenész, énekes, zeneszerző, hangszerelő, a Bon-Bon együttes énekese.