• művész


    Szabó Tamás

    Szabó Tamás

    Ütősök, dobok.

    1987-ben született Hajdúböszörményben. 1994-ben kezdett dobolni Sándor Lászlónál a helyi zeneiskolában, így már 7 évesen a hangszer rabja volt.
    9 évesen tagja lett a böszörményi fúvószenekarnak, amit a mai napig második családjaként tart számon. Azóta rendszeresen muzsikál számtalan stílusú formációval.
    A gimnázium befejezése…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Ütősök, dobok.

    1987-ben született Hajdúböszörményben. 1994-ben kezdett dobolni Sándor Lászlónál a helyi zeneiskolában, így már 7 évesen a hangszer rabja volt.
    9 évesen tagja lett a böszörményi fúvószenekarnak, amit a mai napig második családjaként tart számon. Azóta rendszeresen muzsikál számtalan stílusú formációval.
    A gimnázium befejezése után felvételt nyert a Kőbányai Zenei Stúdióba, majd 2010-ben el is végezte azt. Itt még volt szerencséje a jazzdobolás magyar legendájánál, Jávori Vilmosnál tanulni, később pedig Solti János tanítványa volt.

    2011 tavaszától dobol a Ghymes együttesben.

    Egyéb zenekarok:
    Soul Station, Szerecsenkirály

    Ghymes - Harmónia koncertje

    Ghymes - Harmónia koncertje

    GAG Management Kft.
    • dobok
    Ghymes - Harmónia koncertje

    Ghymes - Harmónia koncertje

    GAG Management Kft.
    • dobok
    GHYMES zenekar gyermek koncertje

    GHYMES zenekar gyermek koncertje

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • dobok
    Ghymes: Summa - MR2 Akusztik+ a Müpából

    Ghymes: Summa - MR2 Akusztik+ a Müpából

    Müpa
    • dobok

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016