• művész


    Tóth Hartai Laura
    3

    Tóth Hartai Laura

    Született: 1983. április 24. (Budapest)

    Színésznő.

    Gyerekkorában úgy képzelte, hogy tanár lesz belőle. Aztán jött a színház. 2002-ben végzett a Főnix Drámastúdióban, azóta tagja a Színház társulatának. 2007-ben tett színészvizsgát. Aztán a színházon keresztül a tanítás is megtalálta. 2009-ben a CSACSI-ban (Csabai Csillag) kezdett színjátékot tanítani gyerekeknek, 2010 óta az Őze Lajos…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Színésznő.

    Gyerekkorában úgy képzelte, hogy tanár lesz belőle. Aztán jött a színház. 2002-ben végzett a Főnix Drámastúdióban, azóta tagja a Színház társulatának. 2007-ben tett színészvizsgát. Aztán a színházon keresztül a tanítás is megtalálta. 2009-ben a CSACSI-ban (Csabai Csillag) kezdett színjátékot tanítani gyerekeknek, 2010 óta az Őze Lajos Művészeti Iskolában is van két csoportja.

    A Főnixben pont tíz évvel azután lett a tanári kar tagja, mint hogy befejezte tanulmányaimat. 2012 őszén jött létre az ép értelmű autista gyerekek csoportja, akiknek a színjáték tanára. 2013 óta a felnőttek  színészmesterség, művészi beszéd és beszédtechnika tanára. 2018-tól a Fiókák (18 év alatti növendékek) színészet-színjáték tanára.

    Színházi munkáiból:
    2022 Öreg halász és a nagyravágyó felesége - jelmez (Bemutató 2022. május 22.)
    2020 Yerma-sorsok - színész (Bemutató 2020. március 7.)
    2016 A krétakör-ítélet - színész (Bemutató 2016. március 20.)
    2016 A Krétakör-Ítélet - szereplő
    2015 Antigoné - rendező munkatársa (Bemutató 2015. október 30.)
    2015 Ágacska - színész
    2014 Micimackó - színész (Bemutató 2014. május 25.)
    2014 Purparlé Velencében - színész (Bemutató 2014. május 30.)
    2014 A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi - színész
    2014 Szorgalmas és rest lány - színész (Bemutató 2014. október 19.)
    2013 Bernarda Late Night Show - színész (Bemutató 2013. december 20.)
    2012 Guru, a hunguru! - színész
    2012 Három nővér - színész (Bemutató 2012. április 27.)
    2012 Helver éjszakája - színész (Bemutató 2012. október 5.)
    2011 Énekes madár - színész
    2011 [kelepce] - színész (Bemutató 2011. május 20.)
    2011 Két délután - Smočekiáda - színész (Bemutató 2011. február 25.)
    2010 Hotel Penész - színész (Bemutató 2010. november 19.)
    2010 Tempefői - színész (Bemutató 2010. március 12.)
    2010 A hosszú karácsonyi ebéd - színész
    2010 Aranylövés - további szereplő (Bemutató 2010. december 15.)
    2010 Megszállottak - színész
    2010 Sógornők - színész
    2009 A kopasz énekesnő - színész (Bemutató 2009. október 9.)
    2009 Nírlifjúcsör - színész
    2009 Levél egy meg nem született gyermekhez - színész (Bemutató 2009. április 24.)
    2009 Isten ingyér teremtette a világot - színész (Bemutató 2009. szeptember 26.)
    2008 A funtineli boszorkány - színész (Bemutató 2008. október 11.)
    2008 Körmagyar - színész (Bemutató 2008. október 17.)
    2008 Hamupipőke - színész (Bemutató 2008. április 17.)
    2008 Kszanaksz - színész (Bemutató 2008. november 14.)
    2008 A Négyszögletű Kerek Erdő meséi - színész
    2007 Csongor és Tünde - színész (Bemutató 1999. november 6.)
    2007 Holle anyó - színész (Bemutató 2007. április 19.)
    2007 Hogy kell bánni a nőkkel? - színész (Bemutató 2007. október 5.)
    2007 Lélegzetvisszafojtva - színész (Bemutató 2007. január 26.)
    2007 Piroska és a farkas - színész (Bemutató 2007. április 3.)
    2006 Az angyalok nem sírnak - színész (Bemutató 2006. október 24.)
    2006 Hogy kell bánni a férfiakkal? - szereplő (Bemutató 2006. április 25.)
    2006 Játsszunk Play Strindberget! - színész
    2006 Játsszunk Strindberget! - színész
    2006 Szerenád - színész
    2006 Ludas Matyi - színész (Bemutató 2006. április 19.)
    2005 Ördöghegy - színész (Bemutató 2005. augusztus 25.)
    2005 Tanár úr kérem - technika
    2003 Első vizit - színész (Bemutató 2003. október 25.)
    2003 A kék madár - színész (Bemutató 2003. december 13.)
    2003 A helység kalapácsa - színész (Bemutató 2003. április 18.)
    2002 A fösvény - színész
    2002 Csillaglány - színész (Bemutató 2002. október 25.)
    2002 Valami kis szerelem... - közreműködő (Bemutató 2002. február 14.)
    2002 A Buszmegálló - technika (Bemutató 2002. szeptember 30.)
    Karinthy Frigyes: Hogy kell bánni a nőkkel? - szereplő

    A Főnix Színház bemutatja: Kornis Mihály: Körmagyar (komoly bohózat két részben)

    A Főnix Színház bemutatja: Kornis Mihály: Körmagyar (komoly bohózat két részben)

    Bakelit Multi Art Center
    • A színésznő
    A krétakör - Ítélet

    A krétakör - Ítélet

    RS9 Színház
    • Színész
    A négyszögletű kerek erdő meséi

    A négyszögletű kerek erdő meséi

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Vacskamati
    A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

    A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

    RS9 Színház
    • Vacskamati
    A négyszögletű kerek erdő meséi - prózai színpadi előadás

    A négyszögletű kerek erdő meséi - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Vacskamati
    A négyszögletű kerek erdő újabb meséi

    A négyszögletű kerek erdő újabb meséi

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Vacskamati
    A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ ÚJABB MESÉI

    A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ ÚJABB MESÉI

    RS9 Színház
    • Vacskamati
    A SZORGALMAS ÉS REST LÁNY

    A SZORGALMAS ÉS REST LÁNY

    RS9 Színház
    • Színész
    A13 Színház - Hogy kell bánni a férfiakkal?

    A13 Színház - Hogy kell bánni a férfiakkal?

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Színész
    A13 Színház - Hogy kell bánni a nőkkel?

    A13 Színház - Hogy kell bánni a nőkkel?

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Színész
    Ágacska

    Ágacska

    RS9 Színház
    • Pösze egér
    ÁGACSKA - Csukás István zenés útkereső-útmutató mesejátéka - FŐNIX Színház

    ÁGACSKA - Csukás István zenés útkereső-útmutató mesejátéka - FŐNIX Színház

    Fészek Művészklub
    • Pösze egér
    Antigone

    Antigone

    RS9 Színház
    • A rendező munkatársa
    Az angyalok nem sírnak

    Az angyalok nem sírnak

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Ilona, Mayer lánya
    AZ ANGYALOK NEM SÍRNAK - játék az élettel - díszelőadás 1956 emlékére - FŐNIX Színház

    AZ ANGYALOK NEM SÍRNAK - játék az élettel - díszelőadás 1956 emlékére - FŐNIX Színház

    Fészek Művészklub
    • ILONA - a lánya
    Az öreg halász és a nagyravágyó felesége

    Az öreg halász és a nagyravágyó felesége

    RS9 Színház
    • Jelmez
    BEMUTATÓ - MÉSZÁROS MÁTÉ: KETTEN / JUHÁSZ PÉTER: SINNI

    BEMUTATÓ - MÉSZÁROS MÁTÉ: KETTEN / JUHÁSZ PÉTER: SINNI

    Nemzeti Táncszínház
    • Táncművész / Sinni
    BERNARDA LATE NIGHT SHOW

    BERNARDA LATE NIGHT SHOW

    RS9 Színház
    • Magdalena
    Csehov: Három nővér

    Csehov: Három nővér

    RS9 Színház
    • Mása
    Főnix Műhely: Három nővér

    Főnix Műhely: Három nővér

    Bakelit Multi Art Center
    • Mása
    Grimm: Holle anyó

    Grimm: Holle anyó

    Általános
    • Hold, Anyó kemence
    Hamupipőke

    Hamupipőke

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Karolina
    Hamupipőke

    Hamupipőke

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Karolina
    Három nővér - csehovi játszóház felnőtteknek

    Három nővér - csehovi játszóház felnőtteknek

    RS9 Színház
    • Színész
    Három Nővér - Főnix Színházi Műhely

    Három Nővér - Főnix Színházi Műhely

    Belvárosi Színház
    • Mása
    HELVER ÉJSZAKÁJA

    HELVER ÉJSZAKÁJA

    RS9 Színház
    • Karla
    Hogy kell bánni a férfiakkal?

    Hogy kell bánni a férfiakkal?

    RS9 Színház
    • Színész
    Hogy kell bánni a nőkkel?

    Hogy kell bánni a nőkkel?

    RS9 Színház
    • Színész
    Hogy kell bánni a nőkkel?

    Hogy kell bánni a nőkkel?

    RS9 Színház
    • Színész
    Holle anyó

    Holle anyó

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Almafa
    Karácsony gyertyácskái

    Karácsony gyertyácskái

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Színész
    Két délután - Smocekiáda

    Két délután - Smocekiáda

    RS9 Színház
    • Színész
    Két délután - Smočekiáda

    Két délután - Smočekiáda

    Clubcsomag
    • Csontváz
    Kiss József: Az angyalok nem sírnak

    Kiss József: Az angyalok nem sírnak

    Általános
    • Ilona, Mayer lánya
    Kiss József: Az angyalok nem sírnak

    Kiss József: Az angyalok nem sírnak

    RS9 Színház
    • Ilona, Mayer lánya
    MEGSZÁLLOTTAK

    MEGSZÁLLOTTAK

    RS9 Színház
    • Rajongó
    MICIMACKÓ

    MICIMACKÓ

    RS9 Színház
    • Nyuszi
    MICIMACKÓ

    MICIMACKÓ

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Színész
    Négyszögletű kerek erdő  (Főnix)

    Négyszögletű kerek erdő (Főnix)

    Vidám Színpad
    • Vacskamat
    Négyszögletű Kerek Erdő meséi

    Négyszögletű Kerek Erdő meséi

    Holiday and More
    • Vacskamati
    PURPARLÉ VELENCÉBEN

    PURPARLÉ VELENCÉBEN

    RS9 Színház
    • Jelmez
    Sógornők

    Sógornők

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Pierette Gueren
    Szakonyi Károly: Ördöghegy

    Szakonyi Károly: Ördöghegy

    RS9 Színház
    • Eszter, a felesége, huszonhárom éves
    Száll a perc...

    Száll a perc...

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    Wass Albert: A funtineli boszorkány - dráma

    Wass Albert: A funtineli boszorkány - dráma

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Színész
    [kelepce]

    [kelepce]

    RS9 Színház
    • Jelmez

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016