• művész


    Trokán  Nóra

    Trokán Nóra

    Született: 1986. augusztus 13., Budapest

    Színművész.

    Édesapja, Trokán Péter, édesanyja, Papadimitriu Athina és édestestvére, Trokán Anna szintén színészek. Együtt hozták létre a PapadimiTRió nevű formációt, melyben közösen énekelnek. Gyerekként még állatorvosnak készült, ám amikor másodikos gimnazistaként egy alkalommal elkísérte nővérét Földessy Margit drámastúdiójába, az ott látottak hatására úgy döntött, mégis inkább színésznő…

     Tovább

    Aktuális programok


    Ezeregy Éjszaka

    Szegedi Szabadtéri Játékok

    12 feledhetetlen este két nyáron át, 48 ezer önfeledten kacagó néző – és még koránt sincs vége! Minden idők…

    Színművész.

    Édesapja, Trokán Péter, édesanyja, Papadimitriu Athina és édestestvére, Trokán Anna szintén színészek. Együtt hozták létre a PapadimiTRió nevű formációt, melyben közösen énekelnek. Gyerekként még állatorvosnak készült, ám amikor másodikos gimnazistaként egy alkalommal elkísérte nővérét Földessy Margit drámastúdiójába, az ott látottak hatására úgy döntött, mégis inkább színésznő szeretne lenni.

    2005-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre prózai színészi szakon, Hegedűs D. Géza és Marton László osztályába. Szakdolgozatát 2009-ben Magyarország vagy Görögország avagy repertoár vagy en suit: állandó társulat vagy független színész címmel írta, témavezetője Máté Gábor volt. Diplomázását követően a Kecskeméti Katona József Színház társulatához szerződött, melynél egyetemi gyakorlóévét is töltötte. 2013-tól vendégművészként játszott az Örkény Színházban is. A 2013–2014-es évadtól szabadúszó.

    2019-től az RTL Klub saját gyártású, A Tanár című sorozatában alakítja Kovács Lilla karakterét.

    Szerepelt a Nemzeti Színház előadásaiban és többször részt vett független színházi produkciókban is, például 2014-ben a Szépművészeti Múzeum Textúra című összművészeti projektjében vagy a -011- Alkotócsoporttal a 011 Fesztiválon.

    Színházi szerepei mellett filmekben látható – többek között A harag napja (Day of Wrath) angol-magyar-spanyol koprodukcióban együtt játszhatott Christopher Lamberttel és megkapta az egyik főszerepet Rudolf Péter Kossuthkifli című sorozatában – és szinkronizál is.

    Régóta fotózik, szívesen készít portréképeket kollégáiról is – kapott már megbízásokat és kiállítása is volt.

    Hároméves kora óta lovagol. 2011-ben és 2012-ben részt vett a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán.2016-ban az Szent István Egyetem állatorvos-tudományi kar hippológia szakára jár nővérével. 2013-ban a Red Shoes Days arca volt.

    Díjai:

    A nagy duett győztese (Caramellel, 2011)
    Domján Edit-díj (2012)[
    Legjobb színésznő - Városmajori Színházi Szemle (Chioggiai csetepaté, kecskeméti Katona József Színház megosztva Trokán Annával, 2013)
    Legjobb női alakítás - a Thália Színház Vidéki Színházak Fesztiválja (Hosszú út az éjszakába, kecskeméti Katona József Színház, 2014)
    Értékdíj - Story Ötcsillag-díjátadó (2014)
    Junior Prima díj (2015)
    Legjobb női főszereplő - Pécsi Országos Színházi Találkozó (Macska a forró bádogtetőn, kecskeméti Katona József Színház, 2016)
    Magyar Színházakért-díj (2019)

    Filmszerepek:

    The Witcher - drüaszok - tévéfilm - közreműködő
    A Tanár - sorozat, 2019 - színész
    Lajkó – Cigány az űrben - játékfilm, 2018 - színész
    Latin érintés - Historia de un amor - tévéfilm - közreműködő
    Holnap Tali! - sorozat, 2016 - színész
    Egynyári kaland - televíziós minisorozat, 2016 - színész
    Kút - játékfilm, 2016 - színész
    Boglárka - kisjátékfilm, 2015 - színész
    Játszótársak - kisjátékfilm, 2014 - színész
    Kossuthkifli - televíziós minisorozat, 2014 - színész
    Chili vagy Mango - filmsorozat, 2013 - színész
    Tizenhárom és fél perc - kisjátékfilm, 2013 - színész
    Pillangó - tévédráma, 2012 - színész
    Retúr - kisjátékfilm, 2012 - színész
    Diamond Club - tévéfilm, 2011 - színész
    Matula kalandpark - ifjúsági film, 2011 - színész
    Sztárok a pácban - tévéfilm, 2011 - szereplő
    Feljegyzések az egérlyukból - tévéfilm, 2010 - színész
    Az ügynökök a paradicsomba mennek - tévéfilm, 2010 - színész
    Porcukor - kisjátékfilm, 2010 - színész
    Egyéjszakás - kisjátékfilm, 2009 - színész
    Balázs bazmeg! - rövidfilm, 2007 - színész

    Színházi szerepei:

    Molnár Ferenc: Delila - Ilonka (Centrál Színház, 2019.)
    Koronázási szertartásjáték – III. Béla: Az aranykor trónusán (Vörösmarty Színház, rendező: Szikora János), szerep: Châtillon Anna királyné, bemutató: 2017. augusztus 18.
    Pierre Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Suzanne, komorna, Figaro jegyese) - 2015/2016
    Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn (A nő (Margaret)) - 2015/2016
    Anton Pavlovics Csehov: Sirály (Nyina Mihajlovna Zarecsnaja, gazdag földbirtokos fiatal leánya) - 2014/2015
    Johann Nepomuk Nestroy: A talizmán (Szalome) - 2014/2015
    Henrik Ibsen: Brand (Ágnes) - 2014/2015
    Georges Feydeau: Balfék (Mása, Maria Szergejevna, orosz írónő) - 2014/2015
    Textúra 2014 - Szépművészeti Múzeum, bemutató: 2014. szeptember 25.
    Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely (Natasa , Vaszilisza húga) - 2014/2015
    Bob Fosse - Fred Ebb - John Harold Kander: Chicago (Velma Kelly ) - 2014/2015
    William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én (Viola, a herceg szerelmese) - 2013/2014
    Carlo Goldoni: A kávéház (Vittoria, Eugenio felesége) - 2013/2014
    Eugene O'Neill: Hosszú út az éjszakába (Mary ( Mari )) - 2013/2014
    Mohácsi István - Mohácsi János - Molière: A képzelt beteg (Mimolette, Argan leánya, Cléante szerelmese) - 2013/2014
    Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert (Sarlotta Ivanovna, nevelőnő) - 2013/2014
    Vitéz lélek - Nemzeti Színház, bemutató: 2013. szeptember 27.
    Réczei Tamás: Vasárnapi gyerekek (Stein-Horváth Anna, fiatal Estella) - 2012/2013
    Vitéz Miklós - Vadnai László: Meseautó (Kovács Vera, banki alkalmazott) - 2012/2013
    Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Checca, (Francesca), fiatal lány, Libera másik húga) - 2012/2013
    Mizantróp - 011- Alkotócsoport, bemutató: 2013. január 19.
    Bertolt Brecht: Angliai második Edward élete (Anna királyné, a felesége) - 2012/2013
    Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013
    Kaffka Margit: Hangyaboly (Király Erzsi) - 2012/2013
    32. Színikritikusok Díja, díjátadó gála (közreműködő) - Nemzeti Színház, bemutató: 2012. szeptember 16.
    Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Checca, (Francesca), fiatal lány, Libera másik húga) - 2011/2012
    Csiky Gergely: Buborékok (Betti, szobalány Rábaynál) - 2011/2012
    William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Beatrix) - 2011/2012
    Galambos Attila - Szemenyei János - Réczei Tamás: Winnetou (Szép Nap) - 2011/2012
    Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (Lanolin, a lánya) - 2011/2012
    Füst Milán: Boldogtalanok (Víg Vilma, nyomdai munkáslány) - 2011/2012
    Winnetou (és a kenderallergia) - Kecskeméti Katona József Színház, bemutató: 2011. november 9.
    Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok (Andrey) - 2010/2011
    Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Lucia, a leánya ) - 2010/2011
    Ganxsta Zolee - Pierrot - Darvasi László: Popeye (Olíve, akit a darabban Olíviának hívnak) - 2010/2011
    Arthur Miller: Pillantás a hídról (Catherine, az unokahúga) - 2009/2010
    William Shakespeare: Szentivánéji álom (Helena, szerelmes Demetriusba) - 2009/2010
    Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Gogol. Utóirat. (Szereplő) - 2009/2010
    Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (Irina) - 2009/2010
    Dekameron - Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad, bemutató: 2009. május 8.
    Asztalizene - Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad, bemutató: 2009. február 20.
    Garaczi László: Plazma (film) - 2009/2010
    Márai Sándor: Eszter hagyatéka (Éva, Lajos lánya, Éva, Lajos lánya) - 2008/2009
    Nyaralók - Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad, bemutató: 2008. december 19.
    Juha Siltanen - Jorma Uotinen: Piaf Piaf ( Y Kisasszony) - 2008/2009
    Koldusopera - Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad, bemutató: 2008. október 10.
    Lír - Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad, bemutató: 2008. szeptember 27.
    Jókai Mór: Az aranyember (Tímea, a lánya) - 2007/2008
    EQUUS - SZINDRA társulat, bemutató: 2005. március 5.
    Jakovosz Kambanellisz: Sok hűhó Rodoszért (Rodoszi) - 2007/2008
    Popfesztivál 2007 - SZINDRA társulat
    Tula Karoni: Kalandozás Odüsszeusszal (Szereplő) - 2006/2007
    Peter Shaffer: Equus (Jill Mason) - 2004/2005
    Hajmeresztő - SZINDRA társulat, bemutató: 2004. szeptember 26.
    Honfoglalás - Nemzeti Lovas Színház
    5boys.si színész - Merlin

    *Anton Pavlovics Csehov: Sirály

    *Anton Pavlovics Csehov: Sirály

    Kultúrbrigád
    • Zarecsnaja, Nyina Mihajlovna, szomszédjának a lánya
    A képzelt beteg

    A képzelt beteg

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Mimolette, Argan leánya, Cléante szerelmese
    A képzelt beteg

    A képzelt beteg

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Mimolette, Argan leánya, Cléante szerelmese
    A kétbalkezes varázsló

    A kétbalkezes varázsló

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Lanolin, a lánya
    A Szindbád vendége: Trokán Nóra

    A Szindbád vendége: Trokán Nóra

    Móricz Zsigmond Színház
    • Színész
    A talizmán

    A talizmán

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Szalome
    Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Papadimitriu Athinával és lányaival

    Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Papadimitriu Athinával és lányaival

    Postakürt Alapítvány
    • Domján Edit- és Junior Prima-díjas színésznő.
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Lucia, a leánya
    Angliai Második Edward élete

    Angliai Második Edward élete

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Anna királyné, a felesége
    ASZTALIZENE (R.: Bálint András)

    ASZTALIZENE (R.: Bálint András)

    SZFE
    • MARIANN, Győző felesége, kozmetikus
    Átváltozások

    Átváltozások

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Joanna
    Balfék

    Balfék

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Maggie Soldigna
    Balfék

    Balfék

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Maggie Soldignac
    BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

    BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Mása, Maria Szergejevna, orosz írónő
    Boldogtalanok

    Boldogtalanok

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Víg Vilma, nyomdai munkáslányc
    Brand

    Brand

    Nemzeti Színház
    • Ágnes
    Brand

    Brand

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Ágnes
    Buborékok

    Buborékok

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Betti, szobalány Rábaynál
    Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

    Buborékok - Kecskemét VSZF 2012

    Thália Színház
    • Betti, szobalány Rábaynál
    Chioggiai csetepaté

    Chioggiai csetepaté

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Checca, (Francesca), fiatal lány, Libera másik húga
    Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

    Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Checca, (Francesca), fiatal lány, Libera másik húga
    Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

    Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Checca, (Francesca), fiatal lány, Libera másik húga
    Csehov: Sirály

    Csehov: Sirály

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Zarecsnaja, Nyina Mihajlovna, szomszédjának a lánya
    Csehov: Sirály

    Csehov: Sirály

    Gyulai Várszínház
    • Zarecsnaja, Nyina Mihajlovna, szomszédjának a lánya
    Csehov: Sirály - Bemutató

    Csehov: Sirály - Bemutató

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Zarecsnaja, Nyina Mihajlovna, szomszédjának a lánya
    Delila

    Delila

    Centrál Színház
    • Ilonka
    Delila  - Keszthely

    Delila - Keszthely

    Centrál Színház
    • Ilonka
    Delila .

    Delila .

    Centrál Színház
    • Ilonka
    Delila ..

    Delila ..

    Centrál Színház
    • Ilonka
    Éjjeli menedékhely

    Éjjeli menedékhely

    Nemzeti Színház
    • Natasa, Vaszilisza húga
    Eszter hagyatéka

    Eszter hagyatéka

    Karinthy Színház
    • Éva, Lajos lánya
    EZEREGY ÉJSZAKA

    EZEREGY ÉJSZAKA

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Színész
    Felnőtt Színház - Múviláv, majdnem mint a filmeken

    Felnőtt Színház - Múviláv, majdnem mint a filmeken

    Csili Művelődési Központ
    • Színész
    Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

    Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Mása, Maria Szergejevna, orosz írónő
    Figaro házassága

    Figaro házassága

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Suzanne, komorna, Figaro jegyese
    Gabler Hedda

    Gabler Hedda

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Hedda Gabler
    GetCloser Concerts: Cseh Tamás- Váróterem

    GetCloser Concerts: Cseh Tamás- Váróterem

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    Gogol.Utóirat (a kecskeméti Katona J. színház ea)

    Gogol.Utóirat (a kecskeméti Katona J. színház ea)

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

    Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Checca, fiatal lány, Libera másik húga
    Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

    Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

    Goldoni: Chioggiai csetepaté - vígjáték

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Hangyaboly

    Hangyaboly

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Király Erzsi
    Hangyaboly

    Hangyaboly

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Király Erzsi
    Hangyaboly

    Hangyaboly

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Király Erzsi
    Három nővér

    Három nővér

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Irina
    Honfoglalás

    Honfoglalás

    Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
    • Színész
    Hosszú út az éjszakába

    Hosszú út az éjszakába

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Mary ( Mari )
    Hosszú út az éjszakába

    Hosszú út az éjszakába

    Nemzeti Színház
    • Színész
    Hosszú út az éjszakába (Egy hosszú nap elutazik az éjszakába)

    Hosszú út az éjszakába (Egy hosszú nap elutazik az éjszakába)

    Katona József Színház
    • Színész
    Hosszú út az éjszakába - a Kecskeméti Katona József Színház előadása

    Hosszú út az éjszakába - a Kecskeméti Katona József Színház előadása

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Mary
    Így játszottak ők - Karády Katalin

    Így játszottak ők - Karády Katalin

    Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
    • Karády Katalin
    Így szerettek ők – Kosztolányi Dezső / felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán

    Így szerettek ők – Kosztolányi Dezső / felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán

    Kultúrbrigád
    • Radákovich Ilona
    Kaffka M: Hangyaboly

    Kaffka M: Hangyaboly

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Király Erzsi
    KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY

    KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Király Erzsi
    Káprázatos kisasszonyok

    Káprázatos kisasszonyok

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Andrey
    KOLDUSOPERA (R.: Novák Eszter)

    KOLDUSOPERA (R.: Novák Eszter)

    SZFE
    • Polly, Peachumné, Dolly
    Lesz vigasz?

    Lesz vigasz?

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Lesz vigasz?

    Lesz vigasz?

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Lev&Te - Trokán Nóra

    Lev&Te - Trokán Nóra

    Momentán Társulat
    • Színész
    Macska a forró bádogtetőn

    Macska a forró bádogtetőn

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • A nő (Margaret)
    Macska a forró bádogtetőn

    Macska a forró bádogtetőn

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Pollit Margit
    Meddig él egy fa? - Örkény 100

    Meddig él egy fa? - Örkény 100

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Meggyeskert

    Meggyeskert

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Sarlotta Ivanovna, guvernant
    MENNYIT ÉRSZ? - Jótékonysági koncert

    MENNYIT ÉRSZ? - Jótékonysági koncert

    Hatszín Teátrum
    • házigazda
    Meseautó

    Meseautó

    Szarvasi Vízi Színház
    • Kovács Vera, banki alkalmazott
    Meseautó 2012/13

    Meseautó 2012/13

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Kovács Vera, banki alkalmazott
    Meseautó-előszilveszteri előadás

    Meseautó-előszilveszteri előadás

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Kovács Vera, banki alkalmazott
    Meseautó____

    Meseautó____

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Kovács Vera, banki alkalmazott
    MITEM - Brand

    MITEM - Brand

    Nemzeti Színház
    • Ágnes
    MITEM - Éjjeli menedékhely

    MITEM - Éjjeli menedékhely

    Nemzeti Színház
    • Natasa, Vaszilisza húga
    Mizantróp

    Mizantróp

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Éliante
    MOST Fesztivál - Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn

    MOST Fesztivál - Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Pollit Margit
    Múviláv

    Múviláv

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Játssza
    Múviláv

    Múviláv

    Kossuth Művelődési Központ - Dabas
    • Színész
    Múvilav - majdnem mint a filmeken

    Múvilav - majdnem mint a filmeken

    Hírös Agóra
    • Színész
    Múviláv - majdnem mint a filmeken

    Múviláv - majdnem mint a filmeken

    Móricz Zsigmond Színház
    • Szereplő
    Múviláv - Majdnem mint a filmeken

    Múviláv - Majdnem mint a filmeken

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    MÚVILÁV - Majdnem mint a filmeken - BEMUTATÓ!

    MÚVILÁV - Majdnem mint a filmeken - BEMUTATÓ!

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész
    Múviláv - Majdnem mint a filmeken zenés romkom fantázia

    Múviláv - Majdnem mint a filmeken zenés romkom fantázia

    Gyál Arany János Közösségi Ház
    • Színész
    MÚVILÁV - MAJDNEM, MINT A FILMEKEN

    MÚVILÁV - MAJDNEM, MINT A FILMEKEN

    Általános
    • Színész
    Múviláv - Majdnem, mint a filmeken

    Múviláv - Majdnem, mint a filmeken

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Színész
    MÚVILÁV majdnem, mint a filmeken

    MÚVILÁV majdnem, mint a filmeken

    Belvárosi Színház
    • Színész
    Múviláv- majdnem mint a filmekben

    Múviláv- majdnem mint a filmekben

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    Múviláv-Orlai Produkció

    Múviláv-Orlai Produkció

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész
    Múviláv: Majdnem mint a filmeken

    Múviláv: Majdnem mint a filmeken

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Szereplő
    NYARALÓK (M. Gorkij)

    NYARALÓK (M. Gorkij)

    SZFE
    • Kalerija
    Pillantás a hídról

    Pillantás a hídról

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Catherine, az unokahúga
    Pillantás a hídról

    Pillantás a hídról

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Catherine, az unokahúga
    Pillantás a hídról-Nagyszínház

    Pillantás a hídról-Nagyszínház

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Catherine
    Popeye

    Popeye

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Olíve, akit a darabban Olíviának hívna
    Popeye

    Popeye

    Thália Színház
    • Olíve, akit a darabban Olíviának hívnak
    Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU

    Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Szép Nap
    ROBIN HAWDON - SZERETŐBŐL EGY IS SOK

    ROBIN HAWDON - SZERETŐBŐL EGY IS SOK

    Egri Kulturális és Művészeti Központ
    • Clarice
    Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok

    Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Clarice
    Szentivánéji álom

    Szentivánéji álom

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Heléna, szerelmes Demetriusba
    UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

    UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Checca, (Francesca), fiatal lány, Libera másik húga
    Udvarszínház - Meseautó

    Udvarszínház - Meseautó

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Kovács Vera, banki alkalmazott
    Vasárnapi gyerekek

    Vasárnapi gyerekek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Stein-Horváth Anna, fiatal Estella
    Vasárnapi gyerekek - családregény; írta és rendezte: Réczei Tamás

    Vasárnapi gyerekek - családregény; írta és rendezte: Réczei Tamás

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Stein-Horváth Anna/fiatal Estella
    Vitéz lélek - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

    Vitéz lélek - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

    Győri Nemzeti Színház
    • Rozáli
    VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ

    VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Kovács Vera, banki alkalmazott
    Vitéz-Vadnai: Meseautó

    Vitéz-Vadnai: Meseautó

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Kovács Vera, banki alkalmazott
    Vízkereszt

    Vízkereszt

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Viola, a herceg szerelmese:
    VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly

    VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly

    Thália Színház
    • Király Erzsi
    VSZF 2014. (Kecskemét) Hosszú út az éjszakába

    VSZF 2014. (Kecskemét) Hosszú út az éjszakába

    Thália Színház
    • Mary
    W. S.: Lír

    W. S.: Lír

    Gyulai Várszínház
    • Cordelia
    W. Shakespeare: III. Richárd

    W. Shakespeare: III. Richárd

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Winnetou

    Winnetou

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Szép Nap
    Winnetou

    Winnetou

    Thália Színház
    • Szép Nap

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016