• művész


    Vásáry  André
    4

    Vásáry André

    Született: 1982. július 17. (Budapest)

    Énekes (férfi szoprán).

    Már általános iskolás korában felfigyeltek a hangjára. Gimnáziumi és a főiskolai évei alatt modellként is dolgozott.

    Első mestere Mohos Nagy Éva, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti karának magánének-tanszék vezetője volt. 2004-ben megnyerte a miskolci operaversenyt. Értékelték különösen széles hangterjedelmét. Ezt követően a Boston…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Énekes (férfi szoprán).

    Már általános iskolás korában felfigyeltek a hangjára. Gimnáziumi és a főiskolai évei alatt modellként is dolgozott.

    Első mestere Mohos Nagy Éva, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti karának magánének-tanszék vezetője volt. 2004-ben megnyerte a miskolci operaversenyt. Értékelték különösen széles hangterjedelmét. Ezt követően a Boston Conservatory egyik tanáránál tanult Bostonban. 2008-ban szerepet kapott a Pesti Színházban Esterházy Péter Rubens című művében. 2008 novemberében a döntőbe került a római nemzetközi énekversenyen (Concorso Internazionale Musica Sacra). Ezek után Ricardo Muti hívta meghallgatásra, illetve Bécsbe kapott meghívást. 2009-ben bejutott az RTL Klub tehetségkutatója, a Csillag születik döntőjébe, amely meghozta számára az országos hírnevet. 2010 áprilisától saját rádióműsorral büszkélkedhet a Kerepes Rádió-ban mely minden második vasárnap hallható.

    Albumok
    2006: A mesterdalnok (Crossover CD) kiadó: EMI
    2010: Vásáry André (Crossover CD) kiadó: Universal Music
    2010: Ünnep (Crossover CD) kiadó: Convention Budapest
    2011: White Balance (lounge-chill out) kiadó: Dr. Batorfi Records
    2012: Koncert (komolyzenei CD) kiadó: Convention Budapest
    2013: White Balance vol.2. (lounge-chill out) kiadó: Dr. Batorfi Records
    2014: Concert in Gödöllő Royal Palace (komolyzenei CD) kiadó: Convention Budapest
    2014: Mozijegy (filmzenei crossover CD) kiadó: Convention Budapest
    2016: Why (A Dal 2016-A legjobb 30 CD) kiadó:MTVA
    2017: Run,run (single)
    2022: The L word (duett)

    Jelentősebb fellépései:
    Csillag születik az RTL Klub tehetségkutató versenye
    Meteorit International Arts Festival Pozsony
    Patrizia Gucci festőművész, író és divattervező, a világhírű divatcég alapítójának Guccio Guccinak dédunokája festményeiből nyílt kiállítás ünnepélyes megnyitójának rendezvényén Haydn és Mozart műveiből adott koncertet Budapesten az Opera Galériában
    Budapesti Barokk Fesztivál - Carissimi: Jephte c. oratóriumában Filia szerepében Perényi Miklós és a Budapesti Tomkins Énekegyüttes -vezényelt: Dobra János- kiséretében, Belvárosi Szt. Mihály Templom Budapest
    Turné az ADORO operaénekesek együttesével Németországban - Berlin, Nürnberg, Stuttgart, Hamburg, München
    Schiller - Ármány és szerelem Budapest

    A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncertje

    A Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncertje

    C&M Hungary Kft.
    • Énekes
    Advent a Zeneakadémián

    Advent a Zeneakadémián

    PORT.hu Kft.
    • Énekes
    ADVENT ANDRÉVAL - Vásáry André koncert

    ADVENT ANDRÉVAL - Vásáry André koncert

    EHA
    • Énekművész
    Adventi Hangverseny a Magyar Vöröskereszt javára

    Adventi Hangverseny a Magyar Vöröskereszt javára

    E-Europe Kft.
    • vendég
    Adventi Hangverseny a Magyar Vöröskereszt javára

    Adventi Hangverseny a Magyar Vöröskereszt javára

    E-Europe Kft.
    • vendég
    Adventi Hangverseny a Magyar Vöröskereszt javára, Vásáry André, Nédó Olga, Virágh András

    Adventi Hangverseny a Magyar Vöröskereszt javára, Vásáry André, Nédó Olga, Virágh András

    C&M Hungary Kft.
    • vendég
    Az Évszakok Kamarazenekar hangversenye, sztárvendég: Vásáry André

    Az Évszakok Kamarazenekar hangversenye, sztárvendég: Vásáry André

    C&M Hungary Kft.
    • Vendég
    Cinemusic

    Cinemusic

    Jakobi Koncert Kft.
    • Színész
    Felejthetetlen komolyzenei koncertélmény a Mátyás-templomban

    Felejthetetlen komolyzenei koncertélmény a Mátyás-templomban

    C&M Hungary Kft.
    • Énekes
    Jótékonysági Orgonakoncert az Esztergomi Bazilikában, Király Csaba, Vásáry André és a Szent Efrém

    Jótékonysági Orgonakoncert az Esztergomi Bazilikában, Király Csaba, Vásáry André és a Szent Efrém

    C&M Hungary Kft.
    • Színész
    Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncert

    Magyar Virtuózok Kamarazenekar Karácsonyi koncert

    Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
    • Énekművész
    Mozivarázs - Vásáry André és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

    Mozivarázs - Vásáry André és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Énekes
    Nőnapi gálakoncert Vásáry Andréval és a Magyar Virtuózokkal

    Nőnapi gálakoncert Vásáry Andréval és a Magyar Virtuózokkal

    Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
    • Színész
    NŐNAPI KONCERT A PRESTO KAMARAEGYÜTTESSEL ÉS VÁSÁRY ANDRÉVAL

    NŐNAPI KONCERT A PRESTO KAMARAEGYÜTTESSEL ÉS VÁSÁRY ANDRÉVAL

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • Énekes, férfi szoprán
    Rózsavölgyi Classic: Tavaszváró hangverseny Vásáry Andréval

    Rózsavölgyi Classic: Tavaszváró hangverseny Vásáry Andréval

    Rózsavölgyi Szalon
    • Énekes
    Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

    Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

    Vígszínház
    • Énekes
    Szentpéteri Csilla & Band koncertshow

    Szentpéteri Csilla & Band koncertshow

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Vendég
    Szentpéteri Csilla és Vásáry André / Adventi jótékonysági koncert

    Szentpéteri Csilla és Vásáry André / Adventi jótékonysági koncert

    Általános
    • Énekes
    Tavaszi ST-k Vásáry Andréval

    Tavaszi ST-k Vásáry Andréval

    REMEK
    • Énekes
    Tavaszi ST-k Vásáry Andréval

    Tavaszi ST-k Vásáry Andréval

    REMEK
    • Énekművész (férfi szoprán)
    Vásáry André - operett és musical est

    Vásáry André - operett és musical est

    Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület
    • Énekes
    VÁSÁRY ANDRÉ FELLÉPÉSE AZ ÉVSZAKOK KAMARAZENEKAR KISÉRETÉVEL

    VÁSÁRY ANDRÉ FELLÉPÉSE AZ ÉVSZAKOK KAMARAZENEKAR KISÉRETÉVEL

    C&M Hungary Kft.
    • Vendég
    Vásáry André műsora

    Vásáry André műsora

    Egressy Gábor Szabadidőközpont
    • Énekes, férfi szoprán
    Vásáry André: Volt egyszer egy vadnyugat - koncert

    Vásáry André: Volt egyszer egy vadnyugat - koncert

    Bakelit Multi Art Center
    • Énekes

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016