Első diplomáját bölcsészként szerezte 1985-ben az Ungvári Állami Egyetemen majd két évig irodalmat és történelmet tanított. 1992-ben a kijevi Film-és Színművészeti Főiskolán szerezte második diplomáját. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító művészeti vezetője volt. Saját színházán kívül dolgozott még a kijevi Nemzeti Akadémiai Színházban…
Első diplomáját bölcsészként szerezte 1985-ben az Ungvári Állami Egyetemen majd két évig irodalmat és történelmet tanított. 1992-ben a kijevi Film-és Színművészeti Főiskolán szerezte második diplomáját. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító művészeti vezetője volt. Saját színházán kívül dolgozott még a kijevi Nemzeti Akadémiai Színházban (Leszja Ukrajinka Színház), Szlovákiában és a volt Jugoszlávia színházaiban, valamint 1999 óta Magyarországon is tevékenykedik. 2004-ben a Magyar Állami Operaház főrendezőjévé nevezték ki. Két évvel később a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője, majd igazgatója lett. Számos szakmai díjat nyert, köztük a Mejerhold-díjat a Három nővér rendezésért. 2013-tól a Nemzeti Színház főigazgatója. Több mint 80 előadást rendezett 20 színházban, többek között a Kijevi Orosz Nemzeti Színházban (Leszja Ukrainka Színház), a budapesti Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Új Színházban, a Magyar Állami Operaházban, illetve a debreceni Csokonai Színházban, valamint Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban. Előadásai jelentős európai fesztiválokon szerepeltek és nyertek díjakat. 1990 és 1997 között színészmesterséget oktatott a kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetem. 2011-től a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára, 2012-2013 között a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatója. 2013-tól az egyetem művészeti rektorhelyettese, 2016-tól pedig egyetemi tanár. Szakmai és társadalmi megbízatások: 2005 óta tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. 2008-ban részt vett a Magyar Teátrumi Társaság megalapításában, a szervezetnek azóta elnöke. 2010 és 2013 között az EMMI minisztere mellett működő Színházművészeti Bizottság elnökeként is tevékenykedett.
Díjai:
2019 - Magyar Örökség Díj 2019 - Gedeon József Amfiteátrum díj 2018 - Pro Urbe Budapest díj 2018 - Beregszász díszpolgára 2017 - Puskin-érem (Moszkva) 2016 - Hevesi Sándor-díj 2015 - 15. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál - a legjobb rendezés díja A szarvassá változott fiú című játékfilmért 2015 - A XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó "legjobb rendezés" és "legjobb előadás" díja az Isten ostora című előadásért 2015 - "Kimagasló színházi teljesítményért" - A Macedón Nemzeti Színház díja 2015 - Madách-díj 2014 - Sík Ferenc – nívódíj 2013 - Pro Urbe-díj, Debrecen 2011 - Pécsi Országos Színházi Találkozó: a Mesés férfiak szárnyakkal című előadás a „Különleges látványvilágáért, a színházi eszközök komplex használatáért” kapott elismerést 2011 - Kossuth-díj 2009 - Meyerhold-díj – Moszkva 2007 - Magyar Művészetért díj 2006 - Nádasdy Kálmán-díj az operaművészet terén kifejtett munkásságáért 2005 - Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt 2004 - Kritikusok díja – Coltés: „Roberto Zucco” c. darabjának rendezéséért 2004 - Gundel-díj – Janáĉek „Jenufa” című operájának rendezéséért 2003 - a Kultúra Lovagja 2002 - Jászai Mari-díj 2002 - Ukrajna Érdemes Művésze
Jelenlegi munkái a Nemzeti Színházban:
TIZENHÁROM ALMAFA (2020) - Rendező ROCCO ÉS FIVÉREI (2019) - Rendező Sára asszony (2019) - Rendező Hé, Magyar Joe! (2018) - Rendező Az ember tragédiája (2018) - Rendező Egri csillagok (2018) - rendezte Bánk bán (2017) - Rendező Csíksomlyói passió (2017) - Rendező A Gulag virágai (2016) - Rendező Csongor és Tünde (2016) - Rendező Psyché (2015) - Rendező Körhinta (2015) - Rendező Isten ostora (2014) - Rendező Tóték (2014) - Rendező Fekete ég - Molnár Ferenc: A fehér felhő (2014) - Rendező A föltámadás szomorúsága (2014) - Rendező János vitéz (2014) - Rendező Három nővér (2013) - Rendező Tudod, hogy nincs bocsánat (2013) - Rendező Mesés férfiak szárnyakkal (2013) - Rendező Egyfelvonásos komédiák (2013) - Rendező Liliomfi (2013) - Rendező Vitéz lélek (2013) - Rendező János vitéz misszió - Rendező Bánk-misszió - Rendező
Korábbi munkái a Nemzeti Színházban:
A szarvassá változott fiú (Harmadik olvasat) (2016) - Rendező (2016-2018) Tóth Ilonka (2016) - Rendező (2016-2019) Szindbád (2015) - Rendező (2015-2019) Don Quijote (2015) - Rendező (2015-2016) Zoltán újratemetve (2014) - Rendező (2014-2018) Johanna a máglyán (2013) - Rendező (2013-2015) Karnyóné (2013) - Rendező (2013-2014) A szarvassá változott fiú (2013) - Rendező (2013-2016) Mária (2013) - Rendező (2013-2014) Ballada a két sebzett hattyúról (2013) - Rendező (2013-2019) Bolha a fülbe (2013) - Rendező (2013-2014) Bánk bán (2002) - Rendező (2002-2004) Farkashajsza - Rendező (2017-2018) BŰN ÉS BŰNHŐDÉS - Rendező (2017)
Színpadi rendezései:
Samuel Beckett: Godot-ra várva (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház, 1994) Giovanni Boccaccio: Sólyompecsenye (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) Borbély Szilárd: Halotti Pompa (Zsámbéki Színházi Bázis - Csokonai Színház) Bulgakov: Álszentek összeesküvése (Új Színház) Csehov: A három nővér (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) Csehov: Egyfelvonásos komédiák (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) Csehov: Leánykérés (Magyar Színház) Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Kisvárdai Várszínház) Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) Marin Držić: Ribillió Rómában (Dundo Maroje) (Csokonai Színház) Thomas Stearns Eliot: Gyilkosság a székesegyházban Faludy György - József Attila: Ballada a senki fiáról (Új Színház) Georges Feydeau: Bolha a fülbe (Új Színház) Földes László (Hobo): Csattanuga Csucsu (Csokonai Színház) Földes László (Hobo): Csavargók tízparancsolata (Csokonai Színház) Földes László (Hobo): Vadászat (Esztergomi Nyári Játékok, felújítva: Csokonai Színház, Debrecen, 2008) Gogol: Az orr (Magyar Színház) Janáček: Jenůfa (Magyar Állami Operaház) Illés Lajos-Utassy József: Betlehem csillaga (Erkel Színház, 2000 ) József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat (Új Színház) Juhász Ferenc: Szarvassá változott fiú - kiáltás a titkok kapujából (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) Kaszás Attila emlékest (Nemzeti Színház) Katona József: Bánk bán (Csokonai Színház, Debrecen, 2008) Bernard-Marie Koltès: Roberto Zucco (Új Színház) Line Knutzon: Közeleg az idő (Új Színház) Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok (Magyar Színház) Madách Imre: Az ember tragédiája (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) Móricz Zsigmond: Úri muri (Csokonai Színház) Örkény István: Tóték (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) Polcz Alaine: Asszony a fronton Alexandr Germanovics Preis - Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth (Magyar Állami Operaház) Puccini: Turandot (Csokonai Színház) Edmond Rostand: A sasfiók (Csokonai Színház) Shakespeare: Ahogy tetszik (Gyulai Várszínház, 2009) Shakespeare: Téli rege (Magyar Színház) Igor Stravinsky: A róka (Magyar Állami Operaház) Szigligeti Ede: Liliomfi (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) Szőcs Géza: Liberté '56 (Csokonai Színház) Tamási Áron: Énekes madár (Komáromi Jókai Színház) Verdi: A végzet hatalma (Magyar Állami Operaház) François Villon - Földes László (Hobo) - Vidnyánszky Attila: Az akasztottak balladája (Új Színház) Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok (Magyar Állami Operaház) Kodály Zoltán: Háry János (Csokonai Színház) Edward Albee: Peter és Jerry (Csokonai Színház) Jantyik-Vidnyánszky:Világvége szerelem-Kortárs keserédes a PG csoport dalaiból (Csokonai Színház) Zsukovszkij-Szénási-Lénárd: Mesés férfiak szárnyakkal; Gagarin (Csokonai Színház)
Filmjei:
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak (szín., magyar színházi felv.) (TV-film) rendező Szigligeti Ede: Liliomfi (TV-film) rendező Line Knutzon: Közeleg az idő (komédia) (TV-film) rendező Díjkiosztó Gála (2009) (TV-műsor) rendező Mezzo Operaverseny és Fesztivál (2009) (TV-film) rendező T. S. Eliot: Gyilkosság a székesegyházban (szín., magyar színházi felv., 2009) (TV-film) rendező A medve (magyar tévéjáték, 2007) (TV-film) rendező, dramaturg Liberté '56 (szín., magyar zenés dráma, 2007) rendező - Liberté '56 DVD Hobo - Kötéltánc (szín., magyar koncertfilm, 2006) (TV-film) rendező Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (szín., magyar színházi felv., 2001) (TV-film) rendező Dmitrij Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth rendező Madách Imre: Az ember tragédiája (szín., magyar színházi közv.) (TV-film) rendező Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú (2011-ben készül)
A fehér felhő-Kaposvár
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rendező
A helység kalapácsa
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
A helység kalapácsa
Nemzeti Színház
Rendező
A szarvassá változott fiú
Bárka Színház Nonprofit Kft.
Rendező
A szarvassá változott fiú Kiáltozás a titkok kapujából
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Juhász Ferenc verséből a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte
Ady Endre: A föltámadás szomorúsága
Nemzeti Színház
Rendező
Ahogy tetszik
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Vili, parasztlegény
Anton P. Csehov - Egyfelvonásos komédiák
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Anton P. Csehov:
Kvártélyház
Színpadra alkalmazta és rendezte
Anton Pavlovics Csehov:Egyfelvonásos komédiák
Gyulai Várszínház
Színpadra alkalmazta és rendezte
AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Rendező
Az ördög három aranyhajszála
Csiky Gergely Színház
A színház főrendezője
Bakáts Feszt / Egyfelvonásos komédiák a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadásában
Általános
Színpadra alkalmazta és rendezte
Bakáts Feszt, Ballada a két sebzett hattyúról, Szűcs Nelli, Földes László Hobó
Tünde Tickets Kft.
Rendező
Ballada a két sebzett hattyúról
Nemzeti Színház
Rendező
Ballada a két sebzett hattyúról
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Egyéb
Ballada a senki fiáról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Díszlet
Bánk bán
Magyar Állami Operaház
Rendező
Bánk Bán
Győri Nemzeti Színház
Rendező
Bánk Bán
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Bánk Bán
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Rendező
Bánk bán
Magyar Állami Operaház
Rendező
Bánk bán
Nemzeti Színház
Rendező
Bánk-misszió
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Bolha a fülbe
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Rendező
Bolha a fülbe
Nemzeti Színház
Rendező
Borisz Godunov
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Buborékok
Csiky Gergely Színház
Rendező
Buborékok
Csiky Gergely Színház
Rendező
Buborékok
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Chioggiai csetepaté
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
A színház főrendezője
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Csehov komédiák - A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka
Vojnovich-Huszár Villa
Rendező
CSEHOV: EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK - Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
Csongor és Tünde
Nemzeti Színház
Rendező
Dekameron
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
Dekameron (Sólyompecsenye)
József Attila Színház
Színpadra alkalmazta
Déryné ifjasszony
Gyulai Várszínház
Rendező
Döbrentei Sarolta: Sára asszony
Gyulai Várszínház
Rendező
Don Quijote
Nemzeti Színház
Rendező
Egri csillagok
Nemzeti Színház
Rendező asszisztens
Egyfelvonásos komédiák
Nemzeti Színház
Rendező
Egyfelvonásos komédiák
Klebelsberg Kultúrkúria
Rendező
Egyfelvonásos komédiák
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Rendező
EKMK: HOBO- József Attila Est
Egri Kulturális és Művészeti Központ
Rendező
Erkel Ferenc: BÁNK BÁN opera
Margitszigeti Színház
Rendező
Fekete ég
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Fekete ég - Molnár Ferenc:A fehér felhő
Nemzeti Színház
Rendező
Földes László Hobo: Ballada a két sebzett hattyúról
Pécsi Harmadik Színház
Rendező
Földes László Hobo: Utcazenész
Gyulai Várszínház
Rendező
Gyilkosság a székesegyházban/ KerFeszt
Új Színház
Rendező
Halj meg és nagy leszel - Földes László HOBO önálló estje
Nemzeti Színház
Rendező
Halj meg és nagy leszel - Földes László HOBO önálló estje
Nemzeti Színház
Rendező
Három nővér
Nemzeti Színház
Rendező
Háry János
Magyar Állami Operaház
Rendező
Háry János
Magyar Állami Operaház
Rendező
Háztűznéző
Nemzeti Színház
Rendező
Háztűznéző
Nemzeti Színház
Rendező
HÉ, MAGYAR JOE! - Földes László Hobo - Nemzeti Színház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony
Klebelsberg Kultúrkúria
Rendező
HOBO - Farkashajsza
Reök Palota
Rendező
HOBO - Tudod, hogy nincs bocsánat
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Rendező
Hobo-Pilinszky: Látja Isten, hogy...
Bárka Színház Nonprofit Kft.
Rendező
HOBO: Az utcazenész
Nemzeti Színház
Rendező
HOBO: Az utcazenész
Nemzeti Színház
Rendező
Hobo: Halj meg és nagy leszel
Általános
Rendező
Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot
Savaria Szimfonikus Zenekar
Rendező
Isten ostora
Nemzeti Színház
Rendező
Isten ostora
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Rendező
Janácek: Jenufa
Magyar Állami Operaház
Rendező
János vitéz
Nemzeti Színház
Rendező
János Vitéz Junior
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Osztályvezető rendező
Johanna a máglyán
Nemzeti Színház
Rendező
Karnyóné
Nemzeti Színház
Rendező
Körhinta
Nemzeti Színház
Rendező
Körhinta
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
Körhinta
Nemzeti Színház
Rendező
KOSSUTH-DÍJASOK - Gundel Takács Gábor pódiumműsora
MOMkult
Egyéb
Látja Isten, hogy állok a napon HOBO Pilinszky-estje
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Rendező
LILA ÁKÁC - szerelmes história
Ivancsics Nonprofit Kft.
A színház főrendezője
LILA ÁKÁC - szerelmes história
Ivancsics Nonprofit Kft.
A színház főrendezője
Liliomfi
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
Liliomfi
Nemzeti Színház
Rendező
Liliomfi
Nemzeti Színház
Rendező asszisztens
Liliomfi
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rendező
LILIOMFI - vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.
Rendező
Madách Imre: Az ember tragédiája
Gyulai Várszínház
Rendező
Mária
Nemzeti Színház
Rendező
Mesés férfiak szárnyakkal
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Rendező
Mesés férfiak szárnyakkal
Nemzeti Színház
Rendező
MITEM - Isten ostora
Nemzeti Színház
Egyéb
MITEM - Körhinta
Nemzeti Színház
Egyéb
MITEM - Mesés férfiak szárnyakkal
Nemzeti Színház
Rendező
NY. V. Gogol: Háztűznéző
Gyulai Várszínház
Rendező
Oleg Bogajev: Orosz népi posta
Ferencvárosi Pinceszínház
Művészeti konzultáns
Örkény István: TÓTÉK
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Rendező
Örkény István: Tóték
Gyulai Várszínház
Rendező
Orosz népi posta
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Konzultáns
Peter és Jerry/Állatkerti történet
Gárdonyi Géza Színház
Rendező
Peter és Jerry/Állatkerti történet
Thália Színház
Rendező
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Gyulai Várszínház
Rendező
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Általános
Rendező
Szarvassá változott fiú
Nemzeti Színház
Rendező
Szigligeti Ede: Liliomfi
Pécsi Harmadik Színház
Rendező
Szigligeti Ede: Liliomfi (vígjáték)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Tamási Áron: Vitéz lélek
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rendező
Tóték
Nemzeti Színház
Rendező
Tóték
Nemzeti Színház
Rendező
Tóték
Vörösmarty Színház
Rendező
Tóték
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
Tóték
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Tóték
Zsámbéki Nyári Színház
Rendező
Tóték
Nemzeti Színház
Rendező
Tóték Kárpátaljai Megyei Magyar Színház
Thália Színház
Rendező
Tóték-Beregszász
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Tóték-Beregszász
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rendező
Tóth Ilonka - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka
Győri Nemzeti Színház
Rendező
Tudod, hogy nincs bocsánat
Szegedi Tavaszi Fesztivál
Rendező
Tudod, hogy nincs bocsánat
Nemzeti Színház
Rendező
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT - Földes László Hobo József Attila estje - Nemzeti Színház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Rendező
Tudod, hogy nincs bocsánat-Földes László Hobo
Thália Színház
Rendező
Utcazenész - Földes László Hobo előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..
rendezte
ÜVEGCIPŐ - vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.
A színház főrendezője
Versünnep
Veszprémi Petőfi Színház
Színész
Világvége szerelem
Clubcsomag
Rendező
Világvége szerelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Világvége szerelem
Szarvasi Vízi Színház
Rendező
Vitéz lélek
Nemzeti Színház
Rendező
Vitéz lélek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Rendező
Vitéz lélek - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka
Győri Nemzeti Színház
Rendező
Vörösmarty Mihály:Tekéntetes úr
József Attila Színház
A színház főrendezője
W. Shakespeare: Ahogy tetszik című prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Rendező
Weöres Sándor: Psyché
Gyulai Várszínház
Rendező
William Shakespeare: Rómeó és Júlia - Rómeó misszió
Gyulai Várszínház
Rendező
Zelei Miklós: Zoltán újratemetve
Gyulai Várszínház
Rendező
Zoltán újratemetve
Nemzeti Színház
Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!