Gyermekkorában zeneiskolába járt, több hangszeren tanult játszani (moldvai fúvós hangszerek: furulya, kaval, tilinkó, valamint moldvai dob és mandolin). 2006–2010 között az Eötvös József Gimnázium tanulója volt, miközben folytatta a zenetanulást, zenekarban, színjátszókkal játszott.
2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Hegedűs…
Gyermekkorában zeneiskolába járt, több hangszeren tanult játszani (moldvai fúvós hangszerek: furulya, kaval, tilinkó, valamint moldvai dob és mandolin). 2006–2010 között az Eötvös József Gimnázium tanulója volt, miközben folytatta a zenetanulást, zenekarban, színjátszókkal játszott.
2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában. Ez alatt egyik tanára, Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójaként hívta színházába játszani, szakmai gyakorlatát ott töltötte Tóth Andrással és Brassai Tóth Jánossal.
2015-től a Vígszínház tagja. 2016-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója volt, témavezetője Karsai György. 2023-ban DLA fokozatot szerzett.
Gimnáziumi évei alatt a Kreatin zenekar nevű formációt vezette az érettségiig. Játszik Orosz Ákos Aszittem zenekarában is. 2017 februárjától A Grund – vígszínházi fiúzenekar nevű formáció alapító tagja is Wunderlich Józseffel, Ember Márkkal, Medveczky Balázzsal és a kezdeményező Fesztbaum Bélával, akik mind az előző év őszén bemutatott A Pál utcai fiúk című zenés játék főbb szereplői, így repertoárjukon e színdarab dalai és több, legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser- és néhány hazai és külföldi rock-klasszikus dal is szerepel.
Díjak, elismerések: Legjobb előadó - Sanzonverseny (Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2013) Junior Príma díj (2018)
Színházi szerepeiből: Galgóczi Erzsébet, Makk Károly, Kovács Krisztina: Egymásra nézve (2011, Vígszínház - Pesti Színház) - I. Rendőr; Újságíró Nóti Károly: Lepsénynél még megvolt (2012, Szentendrei Teátrum - Kultkikötő, Balatonföl) Ernst Theodor Amadeus Hoffmann, Gothár Péter, Kapecz Zsuzsa: Diótörő (2012, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad) Shakespeare: Makrancos Kata (2012, Vígszínház) - Curtis, Petruchio gondnoka William Shakespeare, Nádasdy Ádám: Hamlet (2013, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad) Federico García Lorca, Illyés Gyula: Vérnász (2013, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad) Anton Pavlovics Csehov: Három Nővér Gyakorlatok (2013, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad) Weöres Sándor, Kovács Adrián, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke: Madárka sír, madárka örül (2013, SZFE - Ódry Színpad) Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (2014, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad) Molière: Don Juan (2014, SZFE harmadéves színész osztály - Ódry Színpad) Molnár Ferenc: Fekete ég - A fehér felhő (2014, Nemzeti Színház) Shakespeare: IV. Henrik (2014, Miskolci Nemzeti Színház) - John of Lancaster, a kisebbik fia Deres Péter: Robin Hood (2015, Miskolci Nemzeti Színház - Kamaraszínház) - Robin Hood Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné (2015, SZFE ötödéves hallgatói - Ódry Színpad, Szeged) - Tipptopp – egy másik reményteljes gavallér 'Énekelünk...' Francia sanzonok és songok (2015, SZFE ötödéves hallgatói - Ódry Színpad) Shakespeare, Vecsei H. Miklós: Athéni Timon (2015, SZFE ötödéves hallgatói - Ódry Színpad) Bereményi Géza, Cseh Tamás: Frontátvonulás - Cseh Tamás-est (2015, SZFE ötödéves hallgatói - Ódry Színpad) Arthur Miller: Pillantás a hídról (2015, Miskolci Nemzeti Színház - Kamaraszínház) - Rodolpho Friedrich Schiller, Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka: Haramiák (2015, Vígszínház - Pesti Színház)- Schufterle Shakespeare: Tévedések vígjátéka (2016, Vígszínház) - Kereskedő I., Dr. Karmos Mike Bartlett: Földrengés Londonban (2016, Vígszínház) - Eladó; Pincér; Koldus; Dr. Harris Molnár Ferenc, Grecsó Krisztián, Dés László, Geszti Péter: A Pál utcai fiúk (2016, Vígszínház) - Barabás Bereményi Géza, Cseh Tamás: Kelet-nyugati pályaudvar - Cseh Tamás-est (2016, Vígszínház - Házi Színpad)[ Shakespeare, Nádasdy Ádám, Závada Péter: Szentivánéji álom (2017, Vígszínház) - Üsti, Fal Lev Tolsztoj, Morcsányi Géza: Háború és béke (2017, Vígszínház) - Dolohov hadnagy Peter Morgan, Morcsányi Géza: Audiencia (2017-től, Vígszínház) - Kamarás Vecsei H. Miklós: Kinek az ég alatt már senkije sincsen - János / Csokonai Vitéz Mihály / Madách Imre L. Frank Baum, Harold Arlen, E. Y. Harburg, Békés Pál, Sztevanovity Dusán: Óz, a csodák csodája (2017-től, Vígszínház) - Bádogember / Hickory William Shakespeare, Forgách András: Hamlet (2017, Vígszínház) - Guildenstern Dosztojevszkij: A félkegyelmű (2018, Vígszínház-Pesti Színház) - Ferdiscsenko / Burdovszkij Charlie Chaplin: A diktátor (2018, Vígszínház) - Kalapos úr/Pincér/Sovány járőr/Trombitás Molnár Ferenc: Liliom (2018, Vígszínház) - Hugó
Televíziós és filmes munkáiból: Cella – Letöltendő élet (magyar drámasorozat, 2023) - császári katona Brigi és Brúnó (magyar vígjátéksorozat, 2022) - borász Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (magyar vígjátéksorozat, 2020) - Norbi BÚÉK (magyar filmvígjáték, 2018) - Marci Bűnösök kora (The Age of Criminals, ismeretterjesztő sorozat, 1. epizód: Aki eladta a Rottenbiller utcát , 2018) - mérő Válaszcsapás (Strike Back, angol akciófilm-sorozat, 6. évad 3. epizód, 2017) - biztonsági őr Tóth János (televíziós sorozat, 2017) - Tóth Patrik A mi kis falunk (televíziós sorozat, 2017, 2018) - Gunda Kémek küldetése (X Company, kanadai drámasorozat, 2 epizódban, 2016, 2017) - erdei katona #1 (2. évad 3/11. epizód) / RSD-őr (3. évad 6/24. epizód) Haza kell vinni a Tibit (rövidfilm, 2016) - Kristóf Munkaügyek (televíziós sorozat, 2013) - Caretaker Nagyárpi (rövidfilm, 2013) - Osztálytárs
A félkegyelmű
Vígszínház Nonprofit Kft.
Ferdiscsenko/Burdovszkij
A GRUND
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész-zenész
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Actor/Actress
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Other
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Actor/Actress
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Actor/Actress
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Other
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Actor/Actress
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar koncertje
Általános
Actor/Actress
A szépség súlya – Rilke-est
Vígszínház Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Athéni Timon
SZFE
Actor/Actress
Athéni Timon
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Actor/Actress
Audiencia
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kamarás
Audiencia_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kamarás
Az apa
Vígszínház Nonprofit Kft.
Egy férfi / A man
Az öreg hölgy látogatása
Vígszínház Nonprofit Kft.
Krach, negyedik polgár / Krach, fourth citizen
Cabaret
SZFE
Segédrendező
Csáth és démonai_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Desiré, a fiatal Kosztolányi/Tolnay, háziorvos
Diótörő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Actor/Actress
Diótörő
SZFE
Actor/Actress
DON JUAN
SZFE
DON ALONSO
Egy szerelem három éjszakája
Vígszínház Nonprofit Kft.
LÉGÓS
Elfutok, de bevárlak - Sziveri János est
Ferencvárosi Pinceszínház
Actor/Actress
Elmecirkusz – páros stand up (and sit down) költői hátszéllel
Általános
Sziveri János műveiből írta és játssza
Florian Zeller: AZ APA (Vígszínház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Actor/Actress
Földrengés Londonban
Vígszínház Nonprofit Kft.
Eladó, Pincér, Koldus, Dr. Harris
Frontátvonulás
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Frontátvonulás - Cseh Tamás est
SZFE
Actor/Actress
GRUND - Vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Other
GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Other
GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Háború és béke
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dolohov hadnagy
Hamlet
SZFE
Actor/Actress
Hamlet
Vígszínház Nonprofit Kft.
Guildenstern
Hamlet-Budapest
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Játssza
Haramiák_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Schufterle
Három Nővér Gyakorlatok
SZFE
Actor/Actress
IV. Henrik
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
John of Lancaster, a kisebbik fia
Karnyóné
SZFE
Tipptopp – egy másik reményteljes gavallér
Lepsénynél még megvolt -011 Alkotócsoport előadása
SZFE
Actor/Actress
Likvidátor, a felszámoló
Új Alkotóműhely Egyesület
Olivér
Liliom
Vígszínház Nonprofit Kft.
Hugo
Macska a forró bádogtetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.
Tooker tiszteletes / Reverend Tooker
Makrancos Kata
Vígszínház Nonprofit Kft.
Curtis, Petruchio gondnoka
Nem vagyok Miriam
Vígszínház Nonprofit Kft.
Thomas
Óz, a csodák csodája
Vígszínház Nonprofit Kft.
Bádogember/Hickory
Pillantás a hídról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rodolpho
Radnóti Miklós: Ikrek Hava
Kugler Art
Actor/Actress
Robin Hood
Pécsi Nemzeti Színház
Robin Hood
Robin Hood
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Robin Hood
Szentivánéji álom
Vígszínház Nonprofit Kft.
Üsti, Fal szerepében
Szívlapát
Vígszínház Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Szívlapát - Találkozások tehetségprogram
Bethlen Téri Színház
Actor/Actress
Szívlapát – versszínházi előadás
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Szívlapát versszínház - Bethlen Téri Színház - Manna
Bethlen Téri Színház
Actor/Actress
Vérnász
SZFE
Leonardo
Vérnász
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Leonardo
VerShaker - Versjátékok
Új Alkotóműhely Egyesület
Actor/Actress
VerShaker VersJátékok - a költészet társasjátéka // házigazda: Zoltán Áron
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
Házigazda
VerShaker Zoltán Áronnal és Jordán Tamással
Ferencvárosi Pinceszínház
Junior Príma-díjas színművész.
VerStandUp - Zoltán Áron zenés, verses estje
Csányi5
Junior Príma-díjas színművész.
Vízkereszt, vagy amit akartok
Vígszínház Nonprofit Kft.
Curio, nemes úr
VSZF 2016. (Miskolc) Pillantás a hídról
Thália Színház
Rodolpho
W. Shakespeare: Athéni Timon
Gyulai Várszínház
Actor/Actress
William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.