• Umelec


    Zsófia Egri
    2

    Zsófia Egri

    Színész, művészeti munkatárs.


    2017-ben végeztem színészként a Pesti Magyar Színiakadémián Gémes Antos és Király Attila osztályában. Az akadémiai évek alatt a Pesti Magyar Színház színpadán szerezhettem szakmai gyakorlatot. Szívesen foglalkozom improvizációval is. Ezzel kapcsolatban gyakran tartok gyerekeknek foglalkozásokat, többek között nyári tábor keretein belül is. 2012…

     Viac

    Aktuálne programy


    A dzsungel könyve

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

    Az izgalmas és szép jelenetek zenei világa megrázó, felemelő és sokszor ellenállhatatlan humorral teli. A dalok, a szövegek ironikus…

    Színész, művészeti munkatárs.


    2017-ben végeztem színészként a Pesti Magyar Színiakadémián Gémes Antos és Király Attila osztályában. Az akadémiai évek alatt a Pesti Magyar Színház színpadán szerezhettem szakmai gyakorlatot. Szívesen foglalkozom improvizációval is. Ezzel kapcsolatban gyakran tartok gyerekeknek foglalkozásokat, többek között nyári tábor keretein belül is. 2012 és 2014 között a budapesti Örkény István Színház ifjúsági csoportjának voltam tagja, ahol többek között lehetőségem volt beletekinteni a színházi nevelés világába, ott kezdett el érdekelni a színháznak ezen része is.

    Jelenlegi szerepeim a Pannon Várszínházban:

    • Kalóz kaland (2019/2020) - szereplő
    • Mici néni két élete (2018/2019) - Kati, Laci felesége
    • A tanú (2018/2019) - ÁVH-s
    • Boeing, boeing - Leszállás Párizsban (2018/2019) – Jacqueline
    • Csinibaba (2018/2019) – Ernesztin
    • Béke presszó (2018/2019) – Füles
    • Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (2017/2018) – szereplő
    • Bűn és bűnhődés (2017/2018) – Szonya
    • A Bunkerrajzoló (2016/2017) – Lajosáné / Molnár néni / Brucknerné
    • A dzsungel könyve (2006/2007) – szereplő

    A doktor úr

    A doktor úr

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Lenke
    A doktor úr

    A doktor úr

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Lenke
    A főnök meg én meg a főnök

    A főnök meg én meg a főnök

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • CLARICE BISOGNOSI
    A főnök meg én meg a főnök

    A főnök meg én meg a főnök

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • CLARICE BISOGNOSI
    A Szép, a Szende és a Szeleburdi

    A Szép, a Szende és a Szeleburdi

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • A Szende
    A tanú

    A tanú

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • A rendező munkatársai
    A tanú

    A tanú

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • A rendező munkatársai
    Béke presszó

    Béke presszó

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Füles
    Béke presszó

    Béke presszó

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Füles
    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • JACQUELINE
    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • JACQUELINE
    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • JACQUELINE
    Boeing, boeing - Leszállás Párizsban

    Boeing, boeing - Leszállás Párizsban

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • JACQUELINE
    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • JACQUELINE
    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban - Pannon Várszínház

    Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban - Pannon Várszínház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • JACQUELINE
    Csinibaba

    Csinibaba

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • ERNESZTIN, dobrajongó
    Csinibaba

    Csinibaba

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • ERNESZTIN, dobrajongó
    Csinibaba

    Csinibaba

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • ERNESZTIN, dobrajongó
    Csinibaba

    Csinibaba

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • ERNESZTIN, dobrajongó
    Csinibaba

    Csinibaba

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • ERNESZTIN, dobrajongó
    Csinibaba

    Csinibaba

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • ERNESZTIN, dobrajongó
    Csinibaba

    Csinibaba

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • ERNESZTIN, dobrajongó
    Csinibaba

    Csinibaba

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • ERNESZTIN, dobrajongó
    Csókos asszony - Pannon Várszínház

    Csókos asszony - Pannon Várszínház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • SALVATOR
    Hamlet

    Hamlet

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • OPHELIA
    Hamlet

    Hamlet

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • OPHELIA
    Kalóz kaland

    Kalóz kaland

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Csajka
    Kölcsönlakás

    Kölcsönlakás

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • SYLVIE
    Kölcsönlakás

    Kölcsönlakás

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • SYLVIE
    Kölcsönlakás

    Kölcsönlakás

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • SYLVIE
    Kölcsönlakás

    Kölcsönlakás

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • SYLVIE
    Kőműves Kelemen

    Kőműves Kelemen

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • A rendező munkatársa
    Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház

    Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • A rendező munkatársa
    Liliomfi

    Liliomfi

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • MARISKA
    Mici néni két élete

    Mici néni két élete

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • A rendező munkatársa
    Mici néni két élete

    Mici néni két élete

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • A rendező munkatársa
    Mici néni két élete

    Mici néni két élete

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Fiatal a bárban
    Mici néni két élete

    Mici néni két élete

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • A rendező munkatársai
    Pannon Várszínház: Hotel Menthol

    Pannon Várszínház: Hotel Menthol

    Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
    • Crazy Daisy, prímabalerina
    Virágot Algernonnak

    Virágot Algernonnak

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Miss Moony / Nancy Wellberg / Norma
    Virágot Algernonnak

    Virágot Algernonnak

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Gina / Miss Moony / Nancy Wellberg / Norma
    Virágot Algernonnak

    Virágot Algernonnak

    Goldmark Központ Művelődési Központ
    • Herec/čka
    Virágot Algernonnak

    Virágot Algernonnak

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Gina / Miss Moony / Nancy Wellberg / Norma

    Ponuky


    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016