• Program


    A Szív dallamai

    A Szív dallamai

    Vida Mónika Ruth zongoraművész egyedüli magyar versenyzőként kapott meghívást a XVIII. Nemzetközi Chopin Verseny élő fordulóira.

    A Sziv dallamai

    Vida Mónika Ruth zongoraművész gyermekkora óta a zene szeretetének szenteli életét. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. Fiatal kora ellenére a legtöbb európai országban koncertezett már, de fellépett Afrikában, az Egyesült Államokban és több ázsiai országban is. Országos és nemzetközi sikereit követően mindössze 14 éves volt, amikor megnyerte élete első nemzetközi versenyét Szerbiában, röviddel ezt követően Kínában debütált a Shanghai-i világkiállításon. A többszörös verseny-győztes legutóbb az V. Coimbra Zongora Világtalálkozón állhatott dobogóra és az Olasz Parlament kitüntetésében részesült kiváló zenei munkásságáért. Kitüntetéses diplomáit 2016-ban és 2020-ban szerezte a Zeneakadémián. Első nagy hangversenysorozata, a “Sem emlék, sem varázslat”  2019 szeptemberében indult útnak, de 2020 sem telhetett izgalmak nélkül: a Művésznő – kiemelkedő zeneművészeti teljesítményének elismeréseként – Junior Prima díjban részesült. A legnagyobb kihívást azonban 2021 rejti: a Vida Mónika Ruth egyedüli magyar versenyzőként kapott meghívást a XVIII. Nemzetközi Chopin Verseny élő fordulóira.

    Műsor:

    Fréderic Chopin:

    c-moll noktürn op.48. no.1.
    a-moll etűd op.10. no.2.
    cisz-moll etűd op.10. no.4.
    a-moll mazurka op.59. no.1.
    Asz-dúr mazurka op.59. no.2.
    f-moll ballada op.52. no.4.

    Szünet 

    Asz-dúr polonéz op.53. 'Hősi'
    Asz-dúr keringő op.42.
    Asz-dúr ballada op.47. no.3.
    b-moll szonáta op.35.

    Kezdés: 19:30


    Csak védettségi igazolvány felmutatásával.
    A rendezvény a hatályos járványügyi szabályozásoknak megfelelően látogatható.

    Ajánló


    Az elmúlt évek legjobb magyar alkotásaival várunk kéthetente szerdánként minden friss levegőre vágyó…

    A Madách Színház bemutatja Disney és Cameron Mackintosh: MARY POPPINS című musicaljét P.…

    Az ügyvéd nem válhat el feleségétől, ezért bármit megtesz, hogy mások szabadulhassanak a…



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016