• Program


    Ahol a Svéd megpihent kedden
    13

    Ahol a Svéd megpihent kedden

    Murányi Tünde, Kálid Artúr, Stubnya Béla és Horváth Károly egy fergeteges kortárs vígjátékban.
    FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy…  több

    Aktuális előadások








    Cziczó Attila: AHOL A SVÉD MEGPIHENT KEDDEN
    szomorú komédia, 2 felvonás

    Önreflexív színdarab a színházi világról, ezúttal a publikum szemszögéből. Három néző előadás után a színházban ragad. Eltöltenek együtt egy éjszakát, találkoznak a színház szellemével, összezördülnek, majd egymásra hangolódnak, s rájönnek, mi hiányzik az életükből. Egyiknek az erős hit, másiknak a nemzeti identitás, harmadiknak az otthon melege.

    Minden előadásunkra árulunk 2 db támogatóhelyet - 2. sor 10-11. szék
    Köszönjük, ha támogatják független színházunkat!

    Exkluzív kávézónk várja Nézőinket előadás előtt-alatt-után.
    [ FÉM | színház+kávézó+belváros ] 
    Itallap: https://www.femszinhaz.hu/kavezo

    AZ ELŐADÁS NYOMOKBAN TRÁGÁRSÁGOT TARTALMAZ

    Az előadás hossza szünettel együtt: 130 perc
    16 éven felülieknek ajánlott!       
    #trágárság #társadalomkritika #szexualitás #füst #hangerő

    A FÉM egy államilag támogatatlan függetlenszínház Budapest Belvárosában. Egyetlen támogatóink Önök, a Nézők. Kortárs színházi előadásaink, pódiumműsoraink azért vannak, hogy találkozhassunk Önökkel. Jegyárainkat megemeltük, hiszen csak így tudjuk életben tartani ezt a kulturális közösséget, közösségi teret. Ám tudjuk, hogy sokan nem tudnak ennyit pénzt áldozni a kultúrára, ezért szinte minden előadásunk mellett található egy szám, ami azt jelzi, hogy ekkora kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet programjainkra. A KOSÁRba helyezés után a KEDVEZMÉNY menünél, a TeljesÁr fülecskével lehet válogatni a lehetőségek közül. Ha megtehetik, örülnénk, ha teljesáron, esetleg támogatójegyet vásárolva, vagy az áfa összegét átvállalva jönnének hozzánk. Köszönjük, ha néznek minket!

    (Minden hónapban egy programunkra 50%-os kedvezményt biztosítunk, ami minimum 2, maximum 5 jegyre használható fel a legmagasabb jegyárak esetében. A kedvezmény folyamatosan vándorol előadásról előadásra, érdemes figyelni műsorunkat!)

    Ajánló


    Georgo Faloni - Maráth Viktor - Topolcsányi Laura: Nyuszikám, ártatlan vagyok! zenés vígjáték két felvonásban

    1958, nyara – Éktelen drága gyémántot hoznak a Minneapolis City Bankba. Egy notórius fegyenc megszökteti magát, hogy lecsapjon a kőre,…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016