A G-dúr zongoraveseny annak az átalakulásnak tanúja, ahogy az erőt, a hősiességet, a titánit istenítő fiatal Beethovenből érett, befelé forduló mester lesz. A 19. századi új humanizmus egyik első mesterműve ez, amely az útkereső, szemlélődő líra eszközével talál hangot érzelemvilágának kifejezésére.
Az 1806-os esztendő a remekművek egész sorával gazdagította a zene irodalmát. Ekkor keletkezett a fent említett G-dúr zongoraverseny mellett Beethoven Harminckét zongoravariációja, Hegedűversenye, a III. Leonóra-nyitány, a Razumovszkijnak ajánlott három vonósnégyes, és mai hangversenyünk második darabja, a IV. szimfónia is. Ami a szimfóniatermést illeti, csaknem három év telt el az Eroica megalkotása óta. Ezen idő alatt Beethoven több vázlattal foglalkozott, megvalósításra azonban az a szimfónia-terve került, amely mintegy ellentétpárja a Harmadiknak, és könnyed, vidám hangulatát tekintve inkább a Másodikhoz áll közel. Így kívánta ezt az alkotás ritmusa, a belégzés feszültségét szükségképpen feloldó, megkönnyebbült kilégzésé, a várakozásteljes disszonanciára törvényszerűen következő megnyugtató konszonancia esztétikai folyamata.
Hector Berlioz annyira el volt ragadtatva a mű hallgatásától, hogy úgy gondolta, a mű második tételét nem ember, hanem maga Mihály arkangyal készítette.
Műsor:
Beethoven: G-dúr zongoraverseny
Beethoven: IV. szimfónia
Szüts Apor – zongora
Vezényel: Hollerung Gábor
