• Program


    Aktuális előadások



    Rendező: Hasan Hadi
    Szereplők: Baneen Ahmad Nayyef, Waheed Thabet Khreibat, Sajad Mohamad Qasem

     

    1990 tavaszán súlyos éhínség és válságok sorozata sújtja Irakot, Szaddám Huszein elnök azonban arra kötelezi népét, hogy a megszokott fényűzéssel köszöntsék őt a születésnapján. A 9 éves Lamiát éri a megtiszteltetés az osztályában, hogy tortát süssön az elnök szülinapjára. A feladat azonban nehéznek bizonyul, hiszen az alapvető hozzávalók beszerzése szinte lehetetlen. A céltudatos Lamia így útnak indul Bagdadban, hogy tojást, lisztet és cukrot találjon. A naiv kislány Hindi nevű házikakasa társaságában járja a főváros utcáit, ahol jó és rossz szándékú helybéliekkel hozza össze a sors, miközben próbálja teljesíteni abszurd küldetését.

    Hasan Hadi mozgalmas, feszültséggel teli drámája 2025-ben elnyerte a cannes-i fesztivál legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera díját, valamint ugyanott a Rendezők Kéthete szekció közönségdíját. Az elnök tortája Irak hivatalos Oscar-nevezéseként a szűkített tízes listáig jutott a legjobb nemzetközi filmek kategóriájában, a cannes-i premier óta pedig többek között a san sebastiáni, a stockholmi és a miskolci közönséget is elbűvölte – a Cinefesten három díjat is nyert.

    Díjak: 
    2025-ben elnyerte a cannes-i fesztivál legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera díját
    Irak hivatalos nevezése a legjobb nemzetközi játékfilm Oscar®-díjára

    Bemutató dátuma: 2026.04.02.

    Forgalmazó: bubbling under

    Ajánló


    Sacré Cœur : Son règne n'a pas de fin francia dokumentumfilm, 95 perc, 2026 francia nyelven, magyar felirattal

    Affeksjonsverdi norvég-német-dán-francia-svéd-angol dráma, 133 perc, 2025 norvég nyelven, magyar felirattal

    A film kicsinyke slágerválogatással indul. Öreg slágerek ezek, még akkor is, ha többségük máig sem enyészett el. Nosztalgia lenne? Vagy…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016