• Program


    Current events



    MŰSOR

    Erkel Ferenc - Bánk bán

     

    KÖZREMŰKÖDIK

    Molnár Levente - Bánk bán

    Pataki Bence - II. Endre

    Mester Viktória - Gertrudis

    Molnár Ágnes - Melinda

    Kálmándy Mihály - Petur

    Kováts Kolos - Tiborc

    Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Vegyeskara    karnagy: Albert Zsuzsa

    VEZÉNYEL

    Kesselyák Gergely

     

    Kevés olyan operát ismerünk a magyar kincsestárban, amelyre annyira büszkék lennénk, mint a Bánk bánra. Erkel Ferenc érett szerzői korszakának remeke számos változtatáson átesett születése óta, lényege mégis ugyanaz maradt: egy főúr végzetes dilemmája, aki végül magánéletét kénytelen feláldozni a közjó érdekében. Erkel azután kezdett foglalkozni a témával, hogy a Himnusz dalpályázatán győzelmet aratott. A teljes művet csak 1861-ben mutatták be, legtöbbet játszott változata a harmincas évek végétől Nádasdy Kálmán nevéhez fűződik. Bánk bán „Hazám, hazám...” kezdetű áriája afféle himnusszá és legendás magyar énekesek védjegyévé vált, az opera pedig nemzeti szimbólummá, holott Katona József drámája talán nem létezne Shakespeare és Schiller, Erkel zenéje pedig Verdi és Muszorgszkij nélkül.

    Suggestions


    Ha egy kis libabőrözésre vágyik, ezen a hangversenyen van a helye! E koncerten immáron hagyományosan megidézzük a Halloween-ünneppel kapcsolatosan felmerülő…

    A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál,…

    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016