• Program


    Aktuális előadások



    Barta Dóra rendezésében és koreográfiájával, a Kecskemét City Balett előadásában kerül most színpadra ez a rendkívül vidám és szórakoztató mű, amely azonban tágabban és mélyebben értelmezve már sokkal inkább tragikus, mint komikus történet. Shakespeare műve egy vérbő reneszánsz színpadi játék, amelyben igen sok bohózati, de ugyanakkor nagyon sok drámai szituáció is van, amelyekhez hasonlóan a táncos kibontására már a sikeres Szentivánéji álomban is számtalan lehetősége volt a balettegyüttesnek. A főszereplő fiatal, szép, okos és gazdag, saját véleménye és akarata van, ezért nem hétköznapi megleckéztetést kap újdonsült férjétől.  Látványos, lendületes, de ugyanakkor lírai elemekkel is gazdagon tarkított előadás készül, a bonyolult és árnyalt lélekábrázolást sem nélkülözve majd e népszerű darab táncszínházi változatából. 

    Hitünk szerint a makrancosnak tartott hölgy története nem úgy ér révbe, hogy „megtört” vagy „betört” lesz, hanem úgy, hogy ereje, esze, szíve és kitartása által egy magasabb tudatossági és érzelmi szintre kerül.

     

    Táncolja: a Kecskemét City Balett

    Katalin, Baptista leánya: Nagy Nikolett
    Petruchio, Katalin kérője: Pavleszek László
    Bianca, Baptista leánya: Gömöri Lara
    Baptista, Katalin és Bianca apja: Szigethy Norbert
    Lucentio, Bianca szerelme: Szatmári Márk
    Ravasz Kristóf: Gáspár Sámuel
    Hozomány: Divinec Márk

    Kérők, násznép, nép, szolgák:
    Varga Lotti, Hoffman Luca,
    Divinec Márk, Gáspár Sámuel, Rancz Illés, Szatmári Márk,
    Rozsovits Johanna, Weisz Tícia Szonja

    Az Arany János és Nádasdy Ádám fordításaiból elhangzó szövegrészleteket előadja:
    Danyi Judit, Koltai-Nagy Balázs, Varga-Huszti Máté

    Zeneszerző: Nagysolymosi Gábor
    Díszlettervező: Vati Tamás
    Jelmeztervező: Bati Nikoletta
    Fénytervező: Pető József
    Konzultáns: Szabó Tamás
    Rendezőasszisztens: Murár Szabina
    Koreográfus asszisztens: Nagy Nikolett
    Társkoreográfus: Nagy Nikolett

    Rendező-koreográfus: BARTA DÓRA

    A Kecskemét City Balett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház balett-tagozata.

    Ajánló


    Vajon sikerül-e új barátjának, a Csillagszemű Bogárkának még időben újra összeraknia a varázsvirágot, hogy Szivárványos meggyógyuljon és a szürkebogarak ismét…

    Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi…

    Pörgős vígjáték, ami egy percre sem engedi elkalandozni a nézőt.

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016