Csajkovszkij zenéjében Odette témája állandóan jelen van, újra és újra fölcsendül az egész előadás során. A sírás és könnyezés finom zenei árnyalatai végül reménysugárrá változnak, s a mű zárójelenetében, legyőzvén a rosszat, ujjongó és ünnepélyes hangvételre vált, hiszen azt éppen ő zúzta pozdorjává a maga életigenlésével. Ily módon ez a téma e problémának filozófiai általánosításává emelkedik.
Előadásunkban a végkifejlet korántsem ilyen egyértelmű.
Már maga a helyszín sem mindennapos: Odette egy XIX. századi pszichiátria betege. Különös összecsengés ez, hiszen Csajkovszkij életére is rányomta bélyegét a félelemmel teli titkolózás, számtalanszor küzdött depresszióval, még a halált is megkísértve. Öngyógyításul, terápiás céllal írta ki magából az éteri Fehér és a szenvedélyes Fekete Hattyút, érzékeny, neurotikus lelke kivetüléseit.
A díszlet ennek a kettős nézőpontnak megfelelően, hol lelakott kórházi tér, börtön, majd pillanatok alatt a mese szárnyalásának ijesztő, varázslatos terepe. Mindezt a különleges vetítési technika teszi lehetővé, mely a díszlet több síkjában is határolja, megrajzolja a teret.
Az általunk megidézni vágyott kor egybeesik A hattyúk tava ősbemutatójának idejével (1877). A XIX. század második fele az elburjánzó elmegyógyintézetek, állati lelkek által “megszállt” betegek, a mentális betegségek kínzásokkal és egyéb furcsa módszerekkel történő kezelésének őrült időszaka.
Az előadás nézőpontja folyton változó: hol objektíven, kívülről tekintünk a történetre, hol hirtelen Odette egy látomásában vagyunk. Ezek a látomások vagy a sötét múltban őt ért sérülések, abúzusok, veszteségek – hol számára is öngyógyítóan, mint Csajkovszkijnál, egy elképzelt mesevilág. A fantázia szárnyalásának nem szabhat gátat a kórterem magánya. Odette képzelgéseiben hattyúkirálynő; bálban, palotában jár, ki-be sétál múltja, jelene és sosemlesz jövője között. Míg a klasszikus balettműben a hattyúlét a rabság metaforája – készülő előadásunkban a szabadságé, megváltódásé.
A tánc-thrillerben felbukkanó alakok kettős kötődésűek: egyrészt leképezik az alapmű karaktereit (Odette, Odile, Siegfried, a Herceg anyja, Rothbart, Alexander, hattyúlányok), másrészt lakói vagy alkalmazottai a műintézménynek. A Herceg anyja – nálunk gyógyító apáca. Alexander – medikustárs, aki bár óvná barátját, fellépése hatástalan. Siegfried – a láncok és erőszak, a fizikai bántalmazás helyett a kedvességre és türelemre hangsúlyt fektető fiatal orvos, akibe Odette – épp e gesztusait félreértve – menthetetlenül beleszeret. Rothbart – az intézet vezetője, aki az évszázad népbetegségét, a skizofréniát vette célba; maroknyi gyógyszer, ágyhoz kötözés, hidegvizes-fejmosás áll gyógymódjai közt.
Az ő kezeik közt vergődik Odette, akinek mostanra körvonalazódik skizofréniája, annak is a „személyiség szétesése” névre hallgató válfaja. Kórházi, vagy – ha tetszik – rabtársai a többi hat lány, kiknek jelmeze, a hosszú ujjú, madzagban végződő kényszerzubbony, mint megcsonkított hattyúszárnyak, az átváltozás állapotát rögzítik. Már nem ember, még nem hattyú. Már nem egészséges, még nem élőhalott. Rajtuk keresztül látjuk Odette sorsának minden lélekromboló percét. Egy ponton megjelenik a szabad külvilágból érkező fekete ruhás lány, a nagy rivális: Odile, aki Odette látomásaiban fekete hattyúként akadályozza szárnyalását, és el akarja szakítani álmai hercegétől, a fiatal orvostól. Később azonban kiderül, nem Odette státuszát gyengítő vetélytárs, hanem megbomlott elméjének terméke, megkettőződött személyiségének másik arca. Ők ketten – ugyanaz. Egy szép, kezdetben még valóságosan is szabad, sorsa ellen lázadó gyógyíthatatlan beteg, akit apja, Rothbart a legkétségbeesettebb eszközökkel próbált meg ép eszénél tartani, és akinek testi rabságának valósága helyett a látomások, a hallucinációk szabadsága lesz az otthona: a hattyúk tava.
Odette: Miriam Munno / Diletta Savini
Odilia: Diletta Ranuzzi / Letizia Melchiorre
Siegfried: Francesco Totaro / Vincze Lotár
Rothbart: Czár Gergely / Füzesi Csongor
Nővér: Bocsi Petra / Nyeste Adrienn
Alexander: Kiss Róbert
Segédek: Füzesi Csongor / Czár Gergely, Vincze Lotár / Francesco Totaro
Lányok, hattyúk: Nier Janka, Giordana Marzocchi, Desireé Bazzani, Diletta Savini / Miriam Munno,
Letizia Melchiorre/Diletta Ranuzzi, Nyeste Adrienn/Bocsi Petra, Chiara Gionti
Zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij
Fény: Szabó Dániel
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Díszlet koncepció: Juronics Tamás
Díszlet terv, szcenika: Tóth Kázmér
Animáció: Madarász János, Madarász Gergő
Díszlet kivitelezés: Scabello
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Asszisztens: Czár Gergely
Koreográfia: Juronics Tamás, Czár Gergely és a Társulat
Rendező: Juronics Tamás
Jegyvásárlás
